Gyilkos jár a gimibe (Kim Taehyung ff.) - Átíras Alatt

🌺50.

Nagyon össze vagyok zavarodva. Mit keres ő itt?

Mi-mit csinálsz itt? Mi ez a hely? -mentem közelebb hozzá sokkosan.

SooJun. -a kezem után akart nyúlni, de elhúztam azt. Hihetetlenül néztem rá. Mint a villám, úgy jöttek vissza az emlékeim az összes gyilkosságról. Felvillant a sok kép, amikor Taehyungnak véres volt a keze, vagy a ruhája. Amikor sose volt a láthatáron, ha történt valami.

Soo...-

Úristen. -néztem magam elé és szemeim jobbra-balra járkáltak.- Te vagy az. -néztem végül szemeibe.

Soju, hallgass meg kérlek. -jött közelebb.

NE! Maradj ott! -elengedtem néhány könycseppet, mert már azt se tudtam mit tegyek.

Te vagy az Taehyung? TE VAGY?! -kiabáltam neki. Lassan lehajtotta a fejét, és hallottam, ahogy sóhajt egyet.

SooJun ez...bonyolult. Én, nem...-

TE MIT NEM? NEM TE VAGY A GYILKOS? NEM TE ÖLTED MEG AZT A SOK ÁRTATLAN DIÁKOT?? -úgy éreztem, hogy bármelyik percben összeesek.

És ha igen? -na ezzel a kérdéssel meglepett.

M-mi...? -dadogtam ijedtségemben.

Lehet én voltam, lehet nem. Mit fogsz tenni? Megutálsz? -elkezdett közeledni felém. -Mivan, ha nem is én voltam? Egyátalán miért gyanúsítassz? -a mondtad végére már teljesen ott állt előttem, és mivel ott volt egy asztal a hátam mögött, nem tudtam menekülni. Két karjával megtámaszkodott mellettem. Őszintén? Féltem. Nagyon féltem.

Ennyire szívtelennek tűnök? Szeretsz még Soju?-emelte fel az egyik kezét, de én hirtelen összerezzentem.

Te félsz tőlem. -jelentette ki. Csalódott arcát látva, beszívtam alsó ajkam és lehajtott fejjel hagytam, hogy könnyeim szinte patakokban folyannak.

Hadd menjek innen. -szólaltam meg halk hangon.

Kérlek! Hinned kell nekem SooJun. -Taehyung végre elhátrált így eltudtam menekülni. Gyorsan kiszaladtam a szertárból. Meg sem álltam. Szinte hazáig futottam. Nem lehet, hogy Taehyung az. Ő nem ilyen! Ő nem tenne ilyet.

💔💔💔💔💔💔💔

A szobámba zárkózva töltöttem 2 napot. Nem mentem suliba, nem beszéltem senkivel. Csak sírtam és agyaltam. Szeretem Taehyungot még mindig. De nem tudom elhinni, hogy ő az aki ártott annyi embernek. Az nem lehet. Még azt se hagytam, hogy megmagyarázza. Az a baj, hogy nem tudom mit higyjek már. Teljesen elveszett vagyok. Hogy félek-e Taehyungtól? Talán egy kicsit. Hisz egyszer eléggé megszorította a csuklómat. De aztán meg is bánta. Azóta megváltozott. És napról napra egyre jobban megkedveltem őt és most nagyon hiányzik. Anya nem tudja elképzelni, hogy mi a bajom. Azt hiszi szakítottunk. Elmondtam neki, hogy nem, de nem tudja kideríteni, hogy mi a bajom. Nem is akarom elmondani neki. Kitudja mi lenne ebből az egészből....főleg úgy, hogy apa rendőr és bármikor lecsukathatná Taehyungot. De azt nem bírnám ki. Már ez a 2 nap is borzasztóan nehéz nélküle... Nem írt és nem is hívott. Szerintem tudja, hogy úgyse válaszolnék. Remélem azért jól van.

Valaki:

Taehyung ugyan úgy szenvedett, mint SooJun. Nem tudta megmagyarázni neki a dolgokat. A lány nem hallgatta meg őt. Taehyung úgy véli, mindennek vége. Pedig nagyon szereti őt. Mindennél többet jelent neki. Ha SooJun adna neki esélyt arra, hogy beszélhessen vele, mindent megmagyarázna. Lehet, hogy néha nem mondd igazat és titkolózik, de amit érez iránta, az a legigazabb dolog, amit valaha is érzett.

SooJun szemszöge:

Eljött az este és elkezdett esni. Fújt a szél és az esőcseppek hallatszódtak az ablakomon. Villámlott és dörgött. Legalább ez az idő most megnyugtat egy kicsit. Nem tudom abbahagyni az agyalást. Csakis Taehyung jár a fejemben. Újból könnyek gyűltek a szemembe, de hamar letöröltem őket. Megkell hagyni, sosem gondoltam volna, hogy ennyit fogok sírni egy fiú után. Reszketeg sóhaj hagyta el a számat, miközben bámultam ki az ablakomon. Halk hangokat hallottam. Valaki jön a szobám felé. Biztos anya az, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Bár kicsit késő van, lehet alszik már. A hallásom is elég éles, szóval mikor hallottam, ahogy nyitódik az ajtóm, gyorsan odafordultam. Viszont arra az egy dologra nem számítottam, hogy Taehyung nyit be az ajtómon. A lábaim földbe gyökereztek és ajkaim elnyíltak egymástól.

Mit keresel itt? Ki engedett be?!-

Nyitva volt az ajtó. -zárta be maga mögött a falapot.
Megkell hallgatnod SooJun. -közelített felém.

Hagyj békén Taehyung. -néztem oldalra egy nagy nyelés kíséretében.

Hadd magyarázzam meg. -ért oda hozzám, de olyan hirtelen volt, hogy megugrottam. Teljes testével elém állt és úgy nézett le rám.

Még mindig félsz tőlem? -tette fel ismét ezt a kérdést.

Nem. -szólaltam meg.

Téged sose tudnálak bántani. Előbb tennék kárt magamban, mint hogy téged bántsalak vagy akár egy hajad szála is görbüljön. Szeretlek. Kimondhatatlanul. Új emberré tettél. Értelmet adtál annak, hogy minden nap mosolyogjak. -Tae megemelte kezeit, és arcomra helyezte azokat és lassan cirógatni kezdte. Nem bírtam. Éreztem, ahogy a sírás kiakar törni belőlem, de visszafogtam magam és könnyes szemmel néztem fel Taehyungra. A szobában gyér fény volt, csak a villámlások világították be a szobát. Ezután, mint egy kiscica úgy bújtam bele Taehyung tenyerébe.

É-én nem tudom mit tettél, vagy mit nem, de nem érdekel! Szeretlek Tae! -néztem szemeibe, majd pulcsijánál fogva húztam le magamhoz, hogy ajkaink végre újra találkozhassanak. Könnyeim e közben lefolytak arcomon. Taehyung meglepődött heves tettemen, de amint bátrabb lett, úgy ölelte át derekamat karjaival. Minden érezhető volt ebben a csókban. A bánat, a félelem, a szerelem és ez a pár nap egymás nélkül. Tele volt érzelemmel. Most ébredtem rá, hogy ezek a dolgok tényleg léteznek. Ezt nevezik igaz szerelemnek? Amikor még levegőt is alig kapsz a másik nélkül és feltétel nélkül szereted őt? Én ezt érzem.
Egy pillanatra elszakadtunk egymástól és megszólaltam.

Maradj itt.-mondtam szapora levegővétellel.

Biztos? -válaszul csak bólintottam, majd újból egymásnak estünk. Nem tudom mi történik, de érzem, ahogy egyre jobban ég bennem a vágy. Akartam, hogy Tae tegyen velem valamit. Ideje annak, hogy szintet lépjen a kapcsolatunk. Ezt váltotta ki belőlem a 2 nap távolléte. Úgy látszik, nem kell semmit mondanom. Tae mintha belelátna a fejembe, ugyanis kezei becsusszantak a pólóm alá és cirógatni kezdte az oldalamat. Ismét elszakadt tőlem és áttért a nyakamra. Mm milyen jól érti a dolgát. Beletúrtam a hajába.

Taeh...a-azt még nem akarom. -szólaltam meg nehezen.

Vettem. Az kicsit még korai lenne. -nézett szemembe én pedig helyeslően bólogattam. Tudja mit akarok.

Addig viszont csinálj valamit, mert..tudod....-zavarba jöttem és el is pirultam.

Jólvan angyalom, úgy lesz. -csókolt meg mosolyogva, majd hagytam, hogy levegye a pólómat.

Ahoyy!! Elnézést a nagy kimaradásért, nagyon sok dolgom volt, de visszatértem és igyekszem aktívabb lenni! A folytatás pedig következik nemsokára😏🤭

Ui: bocsi ha van benne hiba, nincs még átnézve.