Gyilkos jár a gimibe (Kim Taehyung ff.) - Átíras Alatt

🌺42.

Szeretlek. -

Mikor kimondta ezt a szót, nem kis idő kellett, hogy felfogjam, ugyanis szerintem sokkot kaptam. Totálisan lefagytam.

Te-tessék?-szólaltam meg, miután magamhoz tértem. Biztos csak félre hallottam valamit.

Jól hallottad. Szeretlek SooJun. -az ajkaim ismét elnyíltak. Nem akartam hinni a fülemnek....ha most nem sírom el magam, akkor nem tudom mi lesz.

De..de azt mondtad ho-

Tudom mit mondtam. De nem gondoltam komolyan. Én csak nem tudtam, hogyan is mondhatnám el neked. Többször is próbáltalak ellökni magamtól, de nem sikerült. Csak jót akartam neked. De mostmár rájöttem, hogy képtelen vagyok távoltartani magam tőled! -a kezeivel megsimogatta az arcomat én pedig behunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Szeret engem! Kimondta! Végre kinyögte azt az egy szót, amire már régóta várok.

Azt hittem, már sose mondod ki te fafej! -elkuncogta magát és közelebb húzta magához a fejemet és közben pedig várt, hogy mondjak valamit.

Én is szeretlek Tae. -

Tudom. -suttogta közénk és megcsókolt. Milyen kis pimasz. Egyik kezével felkutatta az enyémet és a tarkójára tette. Vettem a célzást, szóval finoman beletúrtam a hosszú hajába ami amúgy már teljesen lent van a tarkóján és ez nekem nagyon tetszik! A keze ott maradt az én kézfejemen és teljesen elvesztettem az eszemet, ugyan is Taehyung olyan gyengéden tud csókolni, hogy tényleg mindjárt elolvadok. Egyszerűen imádom! Ez a harmadik eset, hogy csókolózunk. El sem hiszem. Ahogy ilyen közel vagyunk egymáshoz, lehet hallani a heves szívverésünk. Kezdtünk kifogyni a levegőből, ezért elszakadtunk egymástól, de mégmielőtt megszólalhattam volna, Taehyung megpuszilta az ajkaim. Teljesen elpirultam és úgy éreztem magam, mint egy paradicsom. Szaporán vettük a levegőt, aztán egymás szemébe néztünk. Taehyung szemei csillogtak, pont úgy mint az enyémek. Olyan szép szemei vannak....

Honnan tudod, hogy én is szeretlek? Mi van, hogyha hazudtam? -kérdeztem felvont szemöldökkel.

Onnan tudom, hogy az utóbbi időben úgy viselkedtél a közelemben, mint egy kislány aki elveszett. És folyton elpirultál, csak te nem vetted észre. -adta meg a választ. Ó, a fenébe. Ebben igaza van.

Ez nem is igaz!! -csattantam fel.

De igaz. -

Nem! -

De! -

Nem! -

De!! És mikor hazudsz, olyankor oldalra nézel. Most viszont a szemembe néztél és úgy mondtad, hogy szeretsz! Szóval... -

Na jó....igaz.-nevettem fel. Ő csak megpöckölte az orromat.

Egyébként...miért jöttél? Azt hittem nem akarsz látni. -

Azért, mert ma Mr. Lee kiosztott ilyen nyilatkozatot arról, hogy elengednek-e a szüleid valami japán múzeumba vagy hova. És mondta, hogy hozzam el neked, mert holnapra kellennek neki. És igen így volt, de mostmár látlak és itt vagyok! -mosolyodtam el.

Oh....és te mész? -

Nem tudom. Nincs kedvem. Tuti megint eltévedünk valahol...-sóhajtottam lemondóan. Mr. Lee nagyon rossz tájékozódásban. Ha megyünk vele valahova, folyton eltévedünk.

Igen, ez igaz. De ha megyek, akkor jössz? Én már jártam ott a nagyiékkal kiskoromban és nagyon szép hely. -a hangja megint szomorú lett.

Biztos menni szeretnél? -fogtam meg a kezét óvatosan.- Jövőhéten lesz, azt hiszem szerdán,viszont átmehetünk hozzám is. Yeontan úgy is hiányol már téged. -mondtam.