Nyaralás 5,6-7. nap!(8.rész)

3.9K 64 9
                                    

Júl.1(hét) 572 szó

Ma nagyon rossz idő volt (esett az eső)egész nap, úgyhogy a szállodában voltunk. Viszont, így, hogy nem tudtunk kimenni, 2ig az ágyban voltunk, én olvastam, Cortez beszélt Ricsivel, meg a szüleivel(!) is kemény 2 percet, de aztán összevesztek, aztán Cortez rájuk csapta a telefont. Végül Skype-on beszéltünk a többiekkel, kicsit több mint 3-ig, elmeséltük a hőlégballonozást, hogy, Cortezre rámászott egy lány a diszkóban stb..Utána elmentünk egyet úszni a szálloda úszómedencéjébe, és szaunázni. Este ettünk egy jót az étteremben, majd pedig, filmet néztünk, és elaludtunk valamikor.

Rossz idő: 5/2: Nem tudtunk kimozdulni, de igazából elvoltunk bent is.
Cortez: 5/5*** Még mindig szeretem❤
Többiek: 5/5 jó sokat beszéltünk ma aminek nagyon örültem.

Júl.2(kedd)
Holnap délelőtt(10kor megyünk a reptérre és délben indul) megyünk haza úgyhogy a lehető legjobban kihasználtuk ezt a napot az itt töltött időből. Reggel korán keltem de most Cortezt sem hagytam aludni arra hivatkozva ugye hogy holnap indulunk. Felöltöztünk(fürdőruciba),elmentünk reggelizni a partra, mert szerencsére ma már jó idő volt. Elvitelre kértük a reggelit mert közben keresni akartam napozó ágyakat,végül találtunk is, leültem Cortez elé, a fél kezével átölelte a derekamat és reggeliztünk. Utána napoztunk egy kicsit meg fürödtünk is, majd Cortez mondta hogy nemsokára jön. Nagyjából fél óra telt el amikor visszajött és kérte hogy induljunk. Nem értettem de mentem vele. Végül megérkeztünk egy kikötőbe, ahol odavezetett egyJetsky-hez.
- Van kedved menni egy kört?- kérdezte suttogva,amikor már a nyakába borulva öleltem.
- Persze hogy van- vágtam rá boldogan.- Milyen kérdés ez?-kérdeztem döbbenten. Cortez csak mosolygott.
- Gondoltam.- mondta mosolyogva.- Akkor gyere kicsim.- indult meg a Jetsky felé és húzott maga után.
Nem tudom meddig mehettünk a tengeren körbe körbe,(szerintem sokáig, mert már sötétedett mikor leszálltunk a járműről), de nagyon élveztem, én végig szorítottam Cortez derekát hogy le ne boruljak. Néha megálltunk nézni a tájat,(persze csak miattam)közben picit beszélgettünk. Mikor visszaértünk a szállásra nagyjából 9 óra lehetett, szóval még gyors lefürödtünk, bevágódtunk az ágyba és filmet néztünk.

Cortez: 5/5** Nem tudom hogy jutnsk neki ilyenek eszébe, de úgy imádoom❤
Holnap indulunk: 5/3 Még maradnék egy kicsit, de holnap 10kor indulunk, és ELFELEJTETTEM BEPAKOLNIII😫
Jetsky: 5/5** Nagyon nagyon jó volt

Júl.3(szer)
8-kor felkeltem,gyorsan de csöndben bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, megcsináltam a hajam és a sminkem, fogat mostam, felöltöztem. 9-re végeztem tehát keltettem Cortezt aki nem volt nagyon lelkes de mivel tegnap elfelejtettünk bepakolni így muszály volt. Amíg Cortez készülődött, villám sebességgel próbáltam bedobálni(!) a bőröndbe cuccaimat. Kis késéssel ugyan de 10:17kor elindultunk.
A reptéren még volt fél óránk úgyhogy vettünk inni(káve, kóla, csak a szokásos), és felhívtam anyut hogy indulunk haza, délután 4 körül otthon is leszünk Franciaországban. Az út szokásosan telt Cortez(elmondása szerint)filmet nézett, én aludtam. Elmentünk bevásárolni mielőtt haza mentünk volna, mivel ugye semmi nem volt itthon, egy sort kóvályogtunk majd mentünk is. Otthon kipakoltunk,és csináltam a vavacs. Cortez mögém jött és átölelte a derekam, belepuszilt a nyakamba, mire felnevettem.
- Gyere hagyd azt most!- kérte, majd magához fordított és megcsókolt
- De..-erre rárakta az ujját a számra és megpuszilt. Én felnevettem jelezve hogy ő nyert, majd megcsókoltam párszor és piszkáltam a haját.- Menjünk fel- mondtam két csók között, és elindultam az emeletre Cortezt kezét fogva. Fennt aztán ott folytattuk ahol abbahagytuk.❤

Utazás:5/5 csak a szokásos
Cortez:5/5 ❤
Vacsi 5/? Mivel nem tudtam megcsinálni így passz.🙂




SzJG után /Befejezett/Onde histórias criam vida. Descubra agora