A Szövetség - Az 'Én, a szellem meg a vámpír' folytatása

🎃O K T Ó B E R 9.🎃

Nem is indulhatott borzalmasabban a napom mint október kilencedikén. Nem elég, hogy órákig tartó kutakodás után sem találtunk Billel semmit ami a szívhez volt köthető, a nővérek úgy döntöttek, hogy újabb páros feladatot rónnak a nyakunkba és ezúttal bizony nem kegyelmeztek nekem: szinte a képembe vigyorogva nyomták partnerképp a kezembe Adrian Hawthornet. De nem én voltam az egyetlen, akinek nem tetszett ez a párosítás, mert úgy tűnt, a fiú sem rajongott túlzottan az én jelenlétemért. Mondjuk az elmúlt napok fényében nem is tudtam csodálkozni ezen: olyannyira undok voltam vele, amennyire csak tudtam. Gondolkodtam rajta, hogy inkább stratégiát váltok és nem gyötröm őt tovább, de az igazság az volt, hogy nem tudtam volna levegőnek nézni őt - ahhoz túlságosan intenzív része volt az életemnek, ha akartam sem tudtam volna elkerülni, mert ha nem is láttam Beverly közelében, Billel való szövetségemnek hála biztosan összefutottam volna vele. Így semmi értelme sem lett volna kerülgetni a forró kását.

Szerencsére a feladat látszólag nem bizonyult bonyolultnak: rúnajeleket kellett megfejtenünk, s a belőlük kiolvasott helyszíneken meg kellett keresnünk kis, elrejtett cetliket, amelyek újabb kis, elrejtett cetlikhez vezettek. De akármennyire tűnt a feladat pofonegyszerűnek, a kivitelezése már nehezebben ment mint azt vártam volna - legalábbis nekem, hiszen Adriannek úgy tűnt, ment ez mint a karikacsapás. A jelek fejtegetése az első fél órában feszülten, de legalább beszédmentesen telt. Mire sikerült nekem megfejtenem az első két rúnát, addigra Adrian általában végzett és már indulhattunk is tovább. Bíztam benne, ha így folytatjuk, mi kapjuk a bónusz pontokat aznap, bár rettenetesen zavart az, hogy ezúttal nem ért semmit a feladatokhoz való, csekély kontribúcióm.

- Padlás - olvasta ki a következő szót Adrian, s amint meghallottam a helyszínt, elkapott az ideg. Szerencsére ezúttal a kandalló közelébe sem kellett mennünk, mivel a cetli a szekrény alján meglapulva várt ránk, de azért megjegyeztem magamnak, hogy talán mégis jobb lenne egy megfelelőbb búvóhelyet találni a doboznak - így túlságosan könnyen meg lehetett volna találni.

- Feltehetek neked egy kérdést? - törte meg a csendet Adrian hamarosan, miközben a matracon ücsörögve fejtegettük a következő rúnát. Én csak felvont szemöldökkel pillantottam rá, egyetlen szót sem szólva, amit ő egy igenként vett tudomásul. - Többször is elhagyta a szádat valami olyasmi, hogy nem emlékezhetek arra, hogy miért utálsz és hogy eljátszottam a bizalmadat. Mondd el nekem Riley, teljesen őszintén: kitörölték a memóriámat, nem igaz?

Ha lehet, csak még félszegebben pillantottam fel rá, s ismét meg sem kellett szólalnom, ő máris megértette egyetlen pillantásomból, hogy beletrafált a közepébe. Szomorú mosollyal kezdte el húzogatni a pulcsija ujját, még sosem láttam őt ennyire zavarodottnak, leszámítva azokat a pillanatokat, amikor minden erőmmel elkezdtem taszítani őt magamtól. De ez a zavarodottság most más volt, kicsit furcsább, kicsit merevebb, kicsit ijedtebb. A tudatom fel sem fogta először, hogy Adrian mennyire rettenetes módon izgulhatott amiatt, hogy a feltételezései önmagáról igazak voltak. Nem hallgatthattam el az igazságot. Ezek után már nem.

- Nem kertelek, Adrian, tényleg van egy kis múltunk. Nem ismerlek hosszú ideje és nem is töltöttünk soha túlságosan sok időt együtt, de amit igen, az jelentős módon rányomta a bélyegét arra, hogy miért viselkedem most így veled. Meg kell értened, hogy mindent amit teszek, a saját érdekem és mentális egészségem miatt teszek. Lehet, hogy megváltoztál, de nem tudok rád ártatlanként tekinteni. Azok fényében amit velem műveltél, talán soha nem is fogok tudni - vallottam be, majd igyekeztem újra beletemetkezni a rúnák világába, de Adrian nem engedte meg nekem.

- Csak kérlek, azt ne mondd, hogy együtt voltunk és megcsaltalak vagy bármilyen módon összetörtem a szívedet, mert az nagyon rosszul esne, én nem vagyok ilyen! - kezdett el bugyuta röhécseléssel mentegetőzni, mire dühösen fújtattam rá, de az égővörös arcot mégis inkább a kínos feltételezése okozta.