"Veled vagy ellened?"
Amikor Riley Sabrina Addington megkapja a halványrózsaszín, aranypecsétes borítékot 2018 novemberében, amelyben arról értesül, hogy egy különleges képzésen vehet majd részt öt másik mágustársával a Boszorkánynővérek Társaságána...
Másnap reggel kaptunk egy üzenetet a nővérektől, hogy reggeli után azonnal induljunk el a közeli tisztásra. Szerencsére a kaja mellett egy térképet is hagytak ott nekünk, így nem kellett az érzékeinkre hagyatkoznunk ahhoz, hogy megkapjuk a kijelölt helyet. De nehezen ment le minden falat a torkomon, a fekete, cukormentes kávén kívül - amit amúgy sosem szoktam inni - szinte semmit sem tudtam magamba tuszkolni. Erről nem a közelgő feladat tehetett, hanem az Adriannel való, éjszakai beszélgetésünk, ami keserédesen végződött. A fiún látszott, hogy próbálta tartani magát Felicity előtt, de azért a szemében még mindig ott csillagott az a megtörtség, amit az általam elmondottak okoztak. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fogom majd szánni egyszer Adrian Hawthorne-t.
- Nagyon csendesek vagytok ma. Mindketten - szólalt meg Felicity, miután megrágta az utolsó falatokat. - Miről maradtam le az éjszaka?
- Semmiről - feleltem szinte ösztönösen. - Egyikünk sem tudott aludni, fáradtak vagyunk, össz-vissz ha négy órát sikerült szunyálnom! - ásítottam, majd kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat.
- Én még annyit sem - húzta el a száját Adrian. - Képtelen voltam lehunyni a szemem, főleg a körülmények fényében. Rettenetes ez a szélcsend.
- Igen, nekem is feltűnt - bólintott Felicity nyomatékosan. - Amióta eltűnt az a bizonyos szívet rejtő doboz, túlságosan meghúzták magukat a nővérek. Valami készül...
Gyomorideg járta át a testem, már ki tudja hányadszorra abban a hónapban. Ideje volt véget vetni a nővérek csalóka imidzsének, egyszer és mindenkorra.
- Remélem ezután a próba után visszamehetünk a Manchard Abbeybe. Szerintem ennyi idő alatt csak találtak már valamit a többiek - tettem hozzá. - Eléggé furcsa, hogy idekint voltunk már alapból. Két napja nem alszom rendesen, kezdek nagyon kimerülni - dörzsölgettem a szemem idegesen.
- Szerintem ez a tervük - érvelt Adrian. - Le akarnak gyengíteni bennünket. Csak tudnám mire fel...
- Talán hogy előbújjon belőlünk a valódi potenciálunk? - tűnődött el Felicity. - Sokk hatására adrenalinlöketet kaphat a szervezetünk, amitől automatikusan működésbe is lépnek az ösztöneink. Talán így próbálják meg előhívni belőlünk azt.
- Lehet, de akkor biztosan ennek is hátsószándéka kell hogy legyen! - fújtam ki a levegőt idegesen. - De így nem jutunk egyről a kettőre, előbb látnunk kellene azt az utolsó próbát.
De bár ne láttuk volna! Mert amint szedelőzködni kezdtünk és húsz perc járás után megtaláltuk a kijelölt tisztást, kicsikét mindkettőnk arcát átjárta a szörnyűlködés: a tisztáson három hatalmas pódiumot láttunk, s előtte egy fához kötözve egy papírlap lengedezett a szélben. Mivel Adrian volt a legmagasabb, ezért a fiú nyúlt a papírosért, amin az az utasítás állt, hogy lépjünk fel mindhárman egy-egy pódiumra és próbáljuk meg kivédeni azt, ami a nyakunkba hullik. De hogy az mi lesz, arról semmilyen információval sem szolgáltak nekünk.
- Szerintetek csapda? - kérdeztem a nálam jóval képzettebb és ravaszabb társaimat. Felicity bizonytalanul kezdett el forgolódni, s maga Adrian sem látszott nyugodtnak.
- Kétlem - felelte a fiú. - Viszont mivel nem állt semmi konkrét ezen a papíron, legyetek extra óvatosak és éberek. Talán az első apró hiba után eltaknyolhatunk. Vigyázzatok magatokra! - kérte, majd a legtávolabbi pódiumhoz ment és felállt rá. Felicityvel gyorsan összenéztünk, de a lány még habozni látszott, így előbb én álltam fel a középsőre, egy utolsó pillantást vetve Adrianre is. A lábaim már-már remegtek az izgalomból, s volt egy olyan érzésem, hogy a nővérek szó szerint értették azt a feladatot: tényleg a nyakunkba készült hullani minden.
Végül Felicity is rászánta magát és elindult a pódium felé, de szemében ott lehetett látni egyfajta kétségbeesett félelmet. Talán előre megérezhetett valamit, mert a paranoiája teljes mértékben azt sugallta, hogy mintha a lénye előre tudta volna, min fog keresztül menni. Úgy ő, ahogyan mi is.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amint a lány is a pódiumon állt már, nem kíméltek bennünket, Adrian máris megkapta az első csapását: a semmiből jött és nagy hirtelenséggel: vér zúdult a nyakában, ami végigfojt a ruháin, átitatva fehér ingjét, ami rögtön vörös színűvé változott. Sajnos még annyi időm sem volt rá, hogy feldolgozzam Adrian csapását, rögtön én következtem: az én nyakamba ónoseső került, s olyan hirtelenséggel csapott meg a hűvösség és a nedvesség, hogy felsikítottam ijedtemben. De Felicityhez sem voltak kegyesebbek: ő egyenesen iszapot kapott a nyakába. És ez így ment legalább egy teljes órán keresztül: Adriannek jutott korom, meztelen csigák és jeges eső, nekem békák, csipkebogyó és macskaméz, de talán Felicity járt mégis a legrosszabbul az algákkal, a tüskékkel és a kígyókkal, amelyek még a feladat lejárása után is a lány lába és válla körül tekergődztek, Felicitynek pedig minden erejét és bátorságát össze kellett szednie ahhoz, hogy merő pánikjában fel ne sikoltson, mert az végzetes lett volna. Azt hiszem azon a ponton már mindannyian attól rettegtünk, hogy azok a kígyók bizony mérgesek voltak, s ami azt illeti, a békákban és a csigákban sem bíztam annyira.
Aztán elérkezett a mindent eldöntő, utolsó feladat, amely nem kímélt bennünket: Adrian lába alatt égő lángnyalábok csaptak egyre feljebb és feljebb, mintha a nővérek beletrafáltak volna abba, hogy előző éjjelen éppen a máglyás esettel álltam elő a fiúnak. Mondjuk az én próbám sem volt semmi, amikor kaktuszok zuhantak a nyakamba, én pedig próbáltam kitérni az arcommal előlük több-kevesebb sikerrel. Napokig találtam még itt-ott szálkákat a testemen és már attól rosszul voltam, ha megláttam valahol egy kaktuszt. Egy már biztos: soha többé nem tudtam már ugyanúgy tekinteni ezekre a növényekre az eset után. Aztán Felicity következett. A lány előre rettegett a feladatától, s talán ez is volt a legnagyobb baj: elhagyta őt az ébersége. Felicity ereje már nem bírta ki az utolsó lökést - őt egyenesen egy villámmal sújtották. Ugyan nem tűnt nagyon erősnek és kibírhatatlannak, a lánynak egy enyhe rázkódás is elég volt: térde összecsuklott, hangos csattanással földet ért, legurult a pódiumról, s meg kellett támaszkodnia a kezeivel egy fűcsomóban ahhoz, hogy össze ne essen remegésében. Adrian volt az első, aki odaért mellé, mert nekem a sokk miatt nem akartak megmozdulni a lábaim. Az ölébe húzta a zokogó, magatehetetlennek látszó lányt, s próbálta őt visszarángatni a tudatához, finoman pofozgatva az arcát. Én is leguggoltam melléjük, majd a fiúra kaptam a tekintetem, aki maga is kifulladva nézett vissza rám. A fiúnak igaza volt:
Ketten maradtunk a döntőre.
------
Borzongós szép estét mindenkinek!
Na mit gondoltok, lesz-e valami következménye Riley és Adrian végső összecsapásának?
