"Veled vagy ellened?"
Amikor Riley Sabrina Addington megkapja a halványrózsaszín, aranypecsétes borítékot 2018 novemberében, amelyben arról értesül, hogy egy különleges képzésen vehet majd részt öt másik mágustársával a Boszorkánynővérek Társaságána...
Nevetséges volt a nővérek igyekezete, hogy bevágódjanak a hozzátartozóinknál. Hirtelen azzal rukkoltak elő, hogy bált kellene rendezniük a vendégek tiszteletére, egy olyan igazi kiöltözős, táncos, fényűző partit. Semmi kedvem sem volt erre, főleg azért, mert nem jutottunk egyről a kettőre a nyomozásban, de Felicity azt mondta, ezzel több esélyünk volt túrkálni a cuccaik között kicsit, mert ameddig mindenki a partin volt, addig belopózhattunk a nővérek féltve őrzött szobácskájába. A lány és Colby vállalták is a feladatot, hogy körülnéznek, azt mondták, addig mi próbáljuk meg elterelni a nővérek figyelmét. Őszintén szólva, ez nem volt nehéz feladat. Csak arra kellett kérnem a nővéreket, hogy meséljenek anyának a képzésekről, s gyakorlatilag ezzel el is indítottam egy kérdéslavinát anya részéről, aki minden apró részletére kíváncsi volt az ittlétemnek. Billel szórakozottan is néztük a távolból az eseményeket, egészen addig, ameddig a fiúnak fel nem tűnt Beverly és Adrian hiánya, ami mindkettőnket mélységes aggodalommal töltött el.
De hamar megtaláltuk őket. Kint voltak a folyosón, éppen nagyon elmélyülten csókoloztak, én pedig bosszúsan meredtem rájuk a fal mögül. Bill, tudva, hogy nem kedvelem Adriant, maga is csak furcsán nézett a párosra. De Beverly mosolyát a csók után semmi sem múlhatta fölül, mintha egész életében csakis erre várt volna. Billre néztem, majd egy apró bólintást követően inkább visszatértünk a bálterembe. Én megígértem magamnak, hogy egyetlen szót sem fogok szólni a kapcsolat ellen, de mint mindig, rajta fogom tartani a szemem Adrianen.
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
A buli elég későig húzódott, majdnem hajnali háromig. Olyan éjfél körül járhatott az idő, Haydennel, Maxszel és Abbyvel éppen Eddiet nevettük meg fotóztuk ahogyan próbált előttünk villogni a gyatra breakdance tudásával - nem mondom, kaptunk is furcsa pillantásokat a földön fetrengő fiú miatt, aki kivörösödött arccal próbálta meg fekvőtámasz-állásból ellökni magát és megfordulni - amikor egy váratlan, de mégis eléggé várt vendég toppant be az ajtón. Nem mondom, szinte azonnal elkiáltottam volna magam a látványán, de még mielőtt bármit szólhattam volna, ő vigyorogva az ajka elé emelte a mutatóujját, hogy hallgassak, így csak szórakozottan figyeltem, hogyan sikerül majd a kis, meglepetésszerű magánakciója.
A férfi végre Max mögé ért, majd finoman átkarolta annak derekát.
- Helló, kedvesem! - suttogta a fülébe, pimasz mosollyal az ajkán, mire a klánvezért láthatóan kirázta a hideg és fülig érő vigyorral pördült meg a saját tengelye körül.
- Tom! - simított végig a Halál arcán gyengéden, tartva a szemkontaktust vele.
- Éppen jókor! - sóhajtottam fel vidáman, mert végre valahára én is megszólalhattam. - Mintha megérezted volna, hogy buli van!
- Szívem, ismersz már, tudod, hogy mindig hatásos a belépőm! - szánt rám öt másodperc figyelmet, majd újra Maxre irányította a tekintetét. - Hiányoztál!
- Te is nekem - válaszolta azonnal Max, egy apró csókkal megajándékozva partnerét. - Megszánt téged Jézus Háreme?
- Jézus Háreme bekaphatja! - sziszegte a kopasz a fogai között, mire a mellettem álló Hayden mániákus röhögőgörcsben tőrt ki és ki kellett sétálnia a teremből, hogy ne nézzék komplett idiótának. Persze a megjegyzést én is megmosolyogtam, mivel pontosan tudtam, hogy kire utalt a szöveg. - Nem a feletteseim, ha kell mindegyiket kinyírom, szóval nem kellett az engedélyük, magamtól jöttem ide - makacskodott a férfi, majd elengedte a szerelmét. - Veled még később foglalkozom, kedvesem, de előbb váltanom kell néhány szót Rileyval, rendben? - csapkodta meg finoman Max arcát, majd rám nézett és intett a fejével, hogy jobb lenne arrébb vonulni kicsit. Én csak egy aprót bólintottam, majd követtem a férfit ki, egészen a mosdóba, ahol ő a tükör előtt babrálva kezdte el rendezgetni magát.
- Minek fésülködsz, nincs is hajad! - értetlenkedtem a furcsa jelenetet látva.
- Ne kérdőjelezd meg a módszereim, kint áll életem szerelme, a legjobb formámat kell nyújtanom! - közölte velem, majd a zakója gallérját kezdte el rendezgetni. - Nézd meg, nincs-e valaki megbújva a WC-kabinok egyikében! - adta ki az utasítást, mire sóhajtva rúgtam be az ajtókat. Sehol senki. Türelmetlenül fordultam vissza Tomhoz, aki ekkor már a kagylót támasztva állt velem szemben. - Azt hiszem tudom kihez tartozik a szívetek - váltott rögtön komolyabb hangnemre, majd ráncok futották el a homlokát. - A szív tulajdonosa Kandake, a valaha létezett leghatalmasabb boszorkány, akinek rémuralma több százezer mágus vérébe került. Hidd el, én már csak tudom, sötét és fáradalmas idők voltak azok nekem, végigcsókolgatni mindenkit! - borzongott meg undorodva, mire eltátottam a számat.
- Boszorkány? Szóval nem egy férfi volt?
- De nem ám! - rázta meg a fejét a Halál. - Egy rettenetes szipirtyó volt, vámpírnak is simán elmehetett volna, mert bármelyik vérszívót lekörözte a vérszomjával. De komolyan, ki a retek kaszabol le mágusokat, issza meg és fürdik a vérükben? Neked eszedbe jutna ilyen? Kétlem! - kezdett el ujjal mutogatni. - Igaz, ez még a középkor volt, akkor betegebbek voltak az emberek mint mostanság, bár szó ami szó, a mostani generáció is elég elcseszett. Mentolos cukrot? - nyúlt bele a zakója zsebébe, váratlanul témát váltva, s én félszegen fogadtam el tőle egyet. Bár a váltás hirtelen történt és túlságosan lazán, mindig emlékeztetnem kellett magam arra, hogy Tom maga volt a Halál, őt már nem rázta és nem lepte meg semmi sem az égadta világon.
- Lehetséges lenne akkor, hogy felélesszék? - tettem fel az ostoba kérdést, mire Max a szemeit kezdte el forgatni.
- Nem ezzel próbálkoztak Bill barátod szülei is? - kapott be egy mentolos cukrot.
- Várjunk... te honnan tudsz erről? - kérdeztem elképedve, mire Tom irritáltan felsóhajtott.
- A Halál vagyok, tudok mindent mindenről és mindenkiről. Többnyire! - vágott egy grimaszt, majd még egyszer, utoljára megigazította zakóját a tükörben és elindult a kijárat felé. - Minden csak rajtad múlik, Riley, rajtad és a kis közösségeden vagy szövetségeden vagy akárminek hívjátok magatokat! - gesztikulált, majd a kilincsre helyezte a kezét.
- Tom, még egy kérdés! - állítottam meg, mire félig visszafordult hozzám. - Az a név, hogy Caspian... mond neked valamit? - húzódott az arcom aggodalmas ráncokba, s legnagyobb meglepetésemre a férfi gyengéden elmosolyodott. Ritka volt ezt látni tőle, ez a fajta mosolya általában csak Tomnak járt. Muszáj volt rákérdeznem erre, ha már a férfi mindent tudott állítása szerint.
- Neked is mondani fog - válaszolta rejtélyesen, majd elhagyta a mosdót, én pedig még sokáig markolásztam a kagyló szélét, hiszen Tom tulajdonképpen csak megerősítette bennem azt a gondolatot, ami az első próba óta forgolódott bennem: hogy a Caspian nevű látomás tényleg kapcsolódott hozzám. És hogy ez a fiú talán többet jelentett egy kósza álomképnél. Mind nekem, mind pedig Haydennek.
- Riley! - lépett be a mosdóba pár pillanattal később Bill. - Minden rendben? Láttam, hogy a kopasz kisétált innen, megtudtál tőle valamit? - kérdezte a fiú kissé félve. Tudta, hogy értesítettem Tomot anno a szíves esetről, így nem lepte meg a beszélgetésünk.
- Igen - bólintottam aprót. - Akihez a szív tartozik... ő a középkor leghatalmasabb boszorkánya volt, Kandake. Mond neked valamit ez a név?
De a fiú csak a fejét rázta.
- Semmit. De nem baj. Legalább van egy nyom, amin elindulhatunk. Ha valóban olyan hatalmas volt, lennie kell róla feljegyzéseknek. Ha nem is a könyvtárban, akkor talán a nővérek tulajdonában.
- Meg kell keresnünk Colbyt és Felicityt! - sürgettem a fiút, majd futólépésben hagytuk el a mosdót.
Szinte a csontjaimban éreztem, hogy ezúttal nem maradhatunk üres kézzel.
----------
Borzongós szép napot kívánok mindenkinek!
Remélem mindenki ugyanannyira örül Tom felbukkanásának, mint ahogyan én is. :')
