Az utolsó könnycseppem se elég? (Harry Potter ff.)

7. 3 (39) Rész

A kagylólakban töltött idő alatt sikerült megint elfogadhatóan nézzek ki bár még mindig nagyon vékony voltam de az erőm már kezdett vissza térni... A házban amennyire csak tudtam be segítettem és egy rossz szót se szóltam... Bár nem is volt mire.

Harryék ma mentek el Bellatrix széfjéhez én viszont nem mehettem velük mert még nem voltam olyan állapotban... Vagyis csak szerintük...
Éppen mikor a ruhákat szárítgattuk Lunával hatalmas fájdalom nyilalt a sebembe és éreztem, hogy el kell menjek... El a Roxfortba... Ám ott most Piton volt az igazgató... Akinek a szemébe nem tudnék bele nézni.

-A seb... - engedtem el. - Mennem kell velük... - néztem Lunára.
-Ha úgy érzed, akkor hiszek neked és tudom, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy menj is. - mosolygott rám. - Én nekem mennem kell, ám te nem jöhetsz velem... Egyből menj Harryhez!
-Köszönöm Luna... - öleltem át és amilyen gyorsan csak tudtam dehopponáltam... És akkor Aberforth háta mögött lettem. - A gyomrom... - fogtam meg a hasam... Még mindig nem volt kellemes ez az utazás.
-Ryell!
-Neked nem kéne itt...
-Elég. Elég erős vagyok ehhez! - csititottam el őket.
-Eszement kölykök nektek nem kéne itt lenni! - mondta az idős férfi aki kiköpött Dumbledore volt....
-Ám pihennem kell.. - ültem le az asztalhoz ahova Aberforth ételt és vizet rakott le nekünk amit azonnal le támadtunk... Én pedig csendben figyeltem őket.
-... A rend feloszlott. Tudjukki győzött és aki mást mondd az csak áltatja magát.
-Be kell jutnunk a Roxfortba még ma! Dumbledore megbízását teljesítjük.
-Csakugyan! Jó munka? Könnyű? - mosolygott Harryre.
-Horcuxokat keresünk. Az utolsó a kastélyban lehet de maga nélkül nem juthatunk be.
-Albus nem munkát adott nektek hanem a halálba küld titeket.
-Inkább mi mint, hogy ezer meg ezer ártatlan varázsló és mugli család haljon meg. - néztem fel az idős férfire.
-És Dumbledore bízott a sikerünkben. -folytatta Harry.
-Miért bízol te benne ennyire? Miért kéne egy szavát is elhinned Albusnak? A pár év alatt amíg ismerted hallottad-e tőle a nevem? Vagy az övét? - mutatott a képen lévő gyönyörű lányra. - Ryell te most ebből maradj ki. - nézett rám mikor meg akartam szólalni de akkor inkább be fogtam és tovább folytattam az ebédem.
-De miért tit...
-Miért titkolozott? Mondd meg te.
-Megbiztam benne. - vitatkozott Harry.
-Így egy gyerek felel. - ingatta a fejét. - Aki Horcuxokat keres egy olyan ember szavára, aki mindet eltitkolt előle. Hazudsz! És nem csak nekem, az nem is számít. De magadnak is hazudsz. Az pedig bolondság! Márpedig ahogy el nézlek te nem vagy bolond Harry Potter! Tehát újra meg kérdezem: mi okod van hinni neki?
-Nem érdekel, hogy mi volt ön és a bátyja közt. Nem érdekel, hogy ön feladta. Én bízok Dumbledoreban... És még ma el kell jussunk a kastélyba.
-Tudod mi a dolgod... - nézett a képen lévő lányra aki bólintott és lassan el sétált.
-Hova küldte? - kérdezte meg egyből Harry.
-Megtudod, hamarosan. - oda sétáltunk Harryhez.
-Ő a húguk volt, nem? Ariana. - szólalt meg Hermione.
-Aki nagyon fiatalon halt meg... - néztem a lányra.
-Igen. A bátyám nagyon sok mindent fel áldozott a hatalomhoz vezető úton. - szólalt meg az ajtóból. - Többek között Arianat is... Pedig ő rajongott Albusért. Megkapott tőle mindent, csak időt nem...
-Köszönjük Dumbledore úr! - mondta Hermione és a férfi ki sétált az ajtón. - Te ezeket tudtad? - nézett rám.
-Én mindent tudok... - ingatta a fejem. - Sötét múltjuk van... - álltam fel és oda mentem a barátaimhoz... Ariana pont akkor ért vissza és a festmény fel tárult előttünk előttünk és ott volt Neville. -De jó látni! - mosolyogtam rá.
-Mi történt? - kérdezte Harry.
-Rosszul nézek ki? - mosolygott ránk. - Látnád kéne Seamust! Helló Ab! Ma este jönnek páran! - lassan elindultunk és Neville mesélni kezdett... És nem hangzott valami jól... Dementorok őrzik a kastélyt és egy ikerpár fegyelmez akik elvileg elég durvák de ezt lehet látni Neville fején bár ő is megegyezte, hogy én is borzalmasan nézek ki, lefogyva és kötésekkel.. A folyosó végén be nyitott egy terembe ahol jó néhány diák ült össze vissza..
-Nézzétek! Hoztam meglepetést!
-Remélem nem Aberforth főztje. Attól már meglepődtünk párszor... - és akkor Neville el állt előlünk és meg láttak minket és hatalmas taps vihar tört ki én pedig azonnal a Weasley ikreket kezdtem el keresni de rá kellett, hogy jöjjek, hogy ők itt... Ezer százalék, hogy nem lesznek itt... Lassan végig ölelgettünk néhány fontos embert és a tömeg elé álltunk.
-Mi a terv? - nézett ránk Neville.
-Meg kell találnunk valamit. Itt van elrejtve a kastélyban, és segít le győzni Tudjukkit.
-És mi az? - kérdezte Neville.
-Itt a bökkenő... Nem tudjuk. - ingattam a fejem. - Azt se, hogy hol... És ez elég kevés...
-Nem kevés, semmi. - nézett rám Seamus.
-Lehet közé van a Hollóháthoz. - fordította felém a fejét Harry mire én csak bologattam. - Feltehetőleg kicsi és könnyen el lehet rejteni. Ötlet?
-Nem lehet a Hollóhát eltűnt diadémja? - kérdezte Luna. - Elég híres...
-Tudjuk Luna, de elveszett. Már vagy több ezer éve. - nézett rá Cho. - Nincs elő ember aki látta volna.
-És mi a diadém? - szólalt meg mellettem Ron.
-Egyfajta korona. Fejdíszszerűség. - ebben a pillanatban meg jelent Ginny aki egyből Harryt vette észre.
-Fél éve nem látott és keresztül néz rajtam... A bátyján! - dühöngött nekem Ron.
-Bátyja sok van! - mosolygott rá Seamus. - Harryje egy.
-Oh fogd be! - forgatta meg a szemét Ron.
-Piton tudja. Azt, hogy látták Harryt a faluban ebből következtetve azt is, hogy ti is vele vagytok.... - nagyot sóhajtottunk és akkor elindultunk a tömeggel, mi is a nagyterembe és be is szereztünk talárokat... Ám egész végig le hajtott fejjel mentünk, hogy véletlenül se ismerjenek fel minket... A nagyteremben meg álltunk és éreztem ahogy apám el megy mellettem.

"Soha nem voltál a lányom!"

A mondat ordított a fejemben... És annyit vettem észre, hogy ismét elkezdtem sírni...
~Bőgő masina lettél Ryell... - ingattam a fejem és le töröltem a szemem és össze szedtem magam. ~Erősnek kell lenned. Egy háború vár rád. - néztem fel és láttam ahogy ott áll és a diákokat nézi.
-Biztos kíváncsiak vagytok, hogy miért hivattalak titeket ilyen későn... - kezdett bele mire nekem össze szorult a torkom. - Tudomásomra jutott, hogy az este folyamán a Roxmortsban látták Harry Pottert. Mármost, hogyha bárki, tanuló vagy tanár próbál segíteni a Potter ikreknek, az illető büntetése pontosan olyan súlyosnak minősül mint amilyen a tette! Továbbá, akiről ki derül, hogy egy ilyen esetről tudomást szerzett és nem jelekezik most, azt úgy kezeljük mintha társtettes volna. Tehát... Van-e itt bárki aki tud Potter ma esti honlétéről, felszólítom, hogy lépjen elő... Most! - jött felénk... És akkor elő jött Harry.
-A fene vinné el a bátorságod! - dünnyögtem az orrom alatt.
-Úgy fest, a szigorú védelmi intézkedése ellenére biztonsági problémával küzd igazgató úr! - és ekkor be jöttek a barátaink...
-Fred! George! - mosolyogtam mikor meg láttam a kedvenc Weasleyeim... Bocsi Ron. - Hogy mer a helyére állni?!
-Mondd el nekik mit tettél... - álltam Harry mellé és láttam ahogy Pitonnak a szeme hirtelen be könnyezett de az hamar el is tűnt.
-Hogy a szemébe nézett annak az embernek aki bízott magában és megölte őt! - kiabált Harry. - Mondja el! - de akkor Piton pálcát rántott és én pedig Harry elé álltam.
-Nincs értelme veled küzdjek ezt te is tudod... - néztem a szemébe ám akkor McGalagony elém állt és elkezdett vele harcolni ám ő nem vágott vissza csak védett... És mikor közel ért az ablakhoz eltűnt.
-Fred! George! - fordultam sarkon és a két ikert öleltem magamhoz mire ők felkaptak.
-Atya ég Ryell! - tettek le azonnal.
-Vagy tíz kilóval könnyebb lettél!
-Mennyi vagy harmincöt? - néztek rám nagy szemekkel.
-Annyi tuti nem vagyok de igen.. Megszenvedtem azt a fél évet ott... - ám akkor elkezdtek sikitani és Voldemort szólt hozzánk, hogy adjuk át Harryt és akkor senkinek sem esik baja... És erre egy óránk van.
-Mire vártok?! - hallottam Pansy hangját. - Fogjátok le! - ám akkor rengeteg ember állt elénk amit én csak angy szemekkel néztem.
~Hol vagy Draco? - kerestem a szememmel de sehol sem találtam... Ám akkor hirtelen Frics jelent meg.
-... Ha már itt van! Megkérem, hogy legyen kedves és vezesse ki Miss Parkinsont és maradekáros társait a teremből!
-És hova vezessem őket tanárnő?
-Az alagsor megfelel! - a Mardekár ház elment és akkor el szabadult a pokol, mindenki össze-vissza futott... Én pedig eltévedtem... Végülis... Csatára készülünk...
-Gyere! - kapott fel valaki... Ám egyből rá jöttem, hogy ki az...
-Fred... Tudok járni a lábamon.
-Azért viszlek mert el tévedsz.
-Freddie! - kiáltott George és a kastély tetejére mentünk ahol le rakott... És akkor jelent meg az égen egy védőbúra ami körbe vette az egész kastélyt és szobrok állták a bejáratot ám akkor elkezdték támadni a burát ami bár gyönyörű volt de félelmetes... És borzalmas.
-Készen állsz, Ryell? - nézett rám George.
-Igen, és te Fred? - néztem a fiúra.
-Tényleg tudja. - mosolygott testvérére.
-Jó, hogy tudom... Évek óta ismerlek titeket. - fogtam meg a két fiú kezét... - A harc...
-Most..
-Kezdődik! - fejeztük be egymás mondatait és lassan egymásra néztünk... Egy nagyot sóhajtottam és az eget kezdtem el nézni...