Az utolsó könnycseppem se elég? (Harry Potter ff.)

11. Rész

És be léptünk a három fejű kutya szobájába....

-Álljon meg a menet... -szólaltam meg.
-Ez... Alszik! -fejezte be Harry és közben a nagy levegő vétel miatt -amit az állat okozott-, le fújta rólunk a láthatatlanná tevő köpenyt ami messze ért tőlünk földet.

A kutya már nagyban húzta a lóbőrt és közben alatta már egy kisebb nyál tengert is lehetett látni.

-Piton meg előzött minket! -szólalt meg Harry. -Megbüvölte a hárfát! -lassan lépkedtünk a három fejű kutya felé aki hatalmas fujtatásokkal jelezte, hogy ő bizony mélyen alszik.
-Ez iszonyúan büdös! -kiáltott fel Ron mikor már vagy ötödjére fújt le minket.
-Shh! -raktam a kezem a szájára, mert itt nem igazán jó ötlet ha kiabál.
-Félre toljuk a lábát! -mondta az öcsém ugyanis az állat lába a csapó ajtón pihent.
-Micsoda? -kérdezte ijedten Ron.
-Segíts! -nézett Harry a fiúra.
-Három... Kettő... Egy! -suttogtam és arrébb toltuk a hatalmas mancsot ezt az egyik fej csak horkantással párosítatta.

Harry ki nyitotta a csapó ajtót és ahogy le néztem nem láttam semmit csak sötétséget ami egy kicsit megrémísztett de ennél most fontosabb milliók élete mint az én félelmem
-Én megyek le elsőnek! -mondta az öcsém.
-Nah még mit nem! -pöcköltem orron. -Én!
-Ryell...
-Én vagyok az idősebb! Azaz én vállalok érted felelősséget!
-Csak öt perc! -nézett rám Harry dühösen.
-Nem érde... -ebben a pillanatban az egyik szem egyenesen minket nézett amitől nekem a pulzosom az egekbe szökött. -Ahm...
-A hárfa... -szólalt meg Ron.
-Elhallgatott! -fejezte be Hermione.
-És a kutya... -kezdtem de akkor egy nyál csepp Ron fejére pottyant.
-Fhuj! -öklendezett, mindeki fel nézett és a hatalmas három fej nézett ránk vissza.
-Ugrás! -mondta Harry és mindeki követte őt. A sötétben zuhantunk ám csak pár másodpercig hisz rá estünk egy növényre.
-Szerencse, hogy itt ez a növény! -mosolygott ránk Ron. Az egyik inda azonban hirtelen rá tekeredett Harry lábára míg nekem a torkomra és a derekamra de ahogy láttam a többiek se vannak máshogy mint mi.
-Ne mozogjatok! Ez itt ördög hurok! Maradjatok nyugton mert akkor még gyorsabban megfojt! -tájékoztatott Hermione.
-Vagy különben lassan fojt meg?! Ezzel most megnyugodtam! -kiabált Ron. Miközben én és Hermione nyugodtak voltunk a két másik fiú össze vissza mocorgott és mivel mi mozdulatlanok voltunk így be süllyedtünk és le estünk a földre.
-Hermione, Ryell! -kiabáltak a fiúk.
-Mit csináljunk?! -hallottam Ron hangját.
-Merlin szakállára nyugodjatok meg! -kiabáltam a fiúknak.
-Hol vagytok?
-Csináljátok amit Ryell mondott! Bizzatok bennünk! -kiabált most fel Hermione. Hirtelen Harry is le esett én pedig oda futottam hozzá.
-Jól vagy? -segítettem fel.
-Jól. -mosolygott rám.
-RON! NYUGODJ MEG! -kiabáltam már dühösen mert ő még mindig fent mocorgott és így csak megöli magát.
-Hihetetlen! Nem bír le nyugodni! -rázta a fejét Hermione. -Valamit tennünk kell!
-De mit?! -kérdeztük egyszerre Harryvel.
-Valamit olvastam erről... Gyógynövénytanon... -elkezdett magában motyogni de Ron már egyre jobban mozgolodott így már szinte alig volt idő. -Meg van! A fény! Nem bírja a fényt! -kiáltott fel. -Lumossolen! -kiáltott Hermione és a fény kilövelt a pálcájából és Ron pedig le esett. Fel állítottam és idegesen néztem rá.
-Mit nem értesz azon, hogy NYUGODJ MEG?! -méregettem a fiút.
-Jól vagy? -kérdezte Harry.
-Aham.. -válaszolt. -És bocs. -nézett rám. -Jól elbántunk vele!
-De csak mert Hermione figyelt gyógynövénytanon! -válaszolt Harry.
-Várjunk, várjunk ez mi? -hallottam ahogy kis szárnycsapások hangja járja át valahol egy szobát.
-Talán szárnycsapások? -kérdezte Harry.

Be léptünk a terembe ahol kulcsok repültek szárnyakkal össze-vissza.
-Ez de furcsa... -szólalt meg Hermione. -Sose láttam még ilyen madarakat.
-Ezek kulcsok! -fordultam hátra a lányhoz de közben nem álltunk meg a menetelésben.
-Az egyik biztos nyitja azt a zárat! -mutatott Harry az ajtóra ami tőlünk volt pár méterre, mindannykan meg álltunk mert előttünk volt egy seprü és én kezdtem meg érteni, hogy mi is itt a feladat de még nem volt tiszta.
-Hol itt a csapda? -kérdezte Hermione.
-Nem tudom... -rázta a fejét Harry. Ron elő vette a pálcáját és az ajtóhoz ment, én és Hermione pedig utána mentünk.
-Alohomora! -szegezte a pálcáját a zárra de nem működött. -Mi van? Legalább megpróbáltam! -nézett ránk.
-Ahj csak kulccsal nyílik!
-Igen de melyik? -néztem a rengeteg kulcsot.
-Egy nagy ódivatú kulcs kell! Biztos rozsdás is! -állt mellém Ron.
-Ott van! -mutatott fel Harry. -Az a törött szárnyú!
-Mi a baj? -kérdezte a mellettem álló lány.
-Ez túl egyszerű...
-Nehogy már be ijedj! -fakadt ki Ron. -Hogyha Piton el tudta kapni akkor te is el tudod!
-Ez igaz... Te vagy az évszázad legfiatalabb fogoja! -mondtam én is. Rá fogott a seprüre és azon nyomban oda ment a legtöbb kis kulcs.
-Ez így tényleg nem egyszerű! -döntötte oldalra a fejét Hermione. Harry fel szállt és elkezdte üldözni a régi kulcsot ami egyenesen felénk szált.
-Kapjátok el! -mondta én pedig fel ugrottam így pont el kaptam, azonnal oda futottunk az ajtóhoz amíg Harry repült addig mi ki nyitottuk és meg vártuk Harryt, amint be ért be zártuk az ajtót és mindegyik kint ragadt kulcs neki csapódott az ajtónak.
-Megfelelt csapdának? -néztem Hermionére.
-Megfelelt.