Az utolsó könnycseppem se elég? (Harry Potter ff.)

7. 4. (40) Rész

A fiúk kezét szorongattam...
-A testvéred mellett a helyed. - nézett rám Fred.
-Igaza van. Ryell... Mi megleszünk. - helyeselt George.
-Tuti? Ígérjétek meg, hogy mind a ketten jól lesztek! A végéig!
-Mit mondtunk neked mikor kicsi voltál? - jött elém Fred.
-Azt, hogy ott lesztek az esküvőmön és a gyerekeimet is megtanítjátok mindenre.... - néztem rá könnyes szemekkel. - Meg kell ígérnetek. Így lesz? Georgie, Freddie? - néztem a két testvérre.
-Így lesz... - mondták egyszerre.
-Hisz mit ígértünk? Ryell emlékszel? Velünk öregszel meg...
-És én még évekig a nyakatokon lógok majd. - nevettem fel miközben félbe szakítottam Georget.
-És amit Bill esküvőjén mondtam, arra emlékszel? - nézett rám Fred.
-Minden egyes szóra... - bólintottam mind a kettőt szorosan át öleltem és mikor elengedtek el kezdtem lefelé futni a lépcsőkön és úgy szedtem a lábaim mint még soha és akkor valami hatalmas zörejt hallottam de nem törődhettem vele... Meglesznek. Mindenki jól lesz...

Féltem hisz láttam ahogy varázslók és boszorkányok már-már készen álltak a harcra és a néhány ismerős arc akik egymás tekintetét keresték, az is lehet, hogy akár utoljára. 

-A csata elkezdődött. - suttogtam és még inkább szedtem a lábam és akkor megláttam ahogy Harry Ginnyvel csókolózik... Egyből oda futottam de ő is elindult, így kénytelen voltam újra utána eredni, egy hatalmas puffanást hallottam mire lassan meg fordultam és észre vettem, hogy tőlem pár méterre a fal bomlik le... És ha az el talál nem-igen kelek fel egy könnyen. Ijedten futásra kényszerítettem a lábam, már-már éreztem a törmelékeket ahogy lábamnak csapodnak így még jobban elkezdtem futni ahogy csak a lábam bírta. Épp mikor el kapott volna be ugrottam egy ajtón így nem nyomott agyon egy faltörmelék se. Lassan fel álltam és körbe néztem és akkor realizátam, hogy ez a szükség szobája.

-Harry? - kiáltottam de nem jött válasz így össze vissza járkáltam a cuccok között de akkor meg láttam Harryt és a koronát tartja a kezébe... És vele szembe Draco és két ember.
-Mit keresel itt? - tartottak Harryre pálcát.
-Draco... - sétáltam Harry elé fel tett kézzel. - Ne. - Draco tekintete ellágyult mikor a szemebe nézett.
-Ne hidd azt, hogy te képes vagy megállítani! - nézett rám undorral Blaise...
-Ryell... - suttogta a nevem Draco.
-Miért nem mondtad el neki? Bellatrixnak? - állt elém Harry. - Tudtad, hogy én vagyok... De nem mondtál semmit.
-Gyerünk Draco... - suttogta a fülébe Monstro. - Most ne szúrd el. Nyírd már ki őket!
-Capitulatus! - kiáltotta a hátunk bögül Hermione és a három Mardekáros elszakadt.
-Avada kedavra! - küldte felénk Blaise.
-Stupor! - mondtam én bár én pálca nélkül varázsoltam.
-Ő a barátnőm! Ti patkányok! - rohant utánuk Ron... Mire nekem le esett mit is mondott.
-"Barátnő"? - mentem Hermione mellé mire ő csak elmosolyodott és akkor Harry le ugrott elénk a koronával a kezében... És akkor hallottuk, hogy Ron ordítva jön vissza felénk.
-Monstro lángba borítja a termet!! - üvöltötte mire mi utána kezdtünk futni és össze-vissza kacskaringóztunk hisz a tűz mindenhonnan jött és egyre inkább éreztem azt is, hogy melegem van. A lábamat kapkodtam és futottam a többiek után az egyik sarkon fordultunk be és annyit vettünk észre, hogy minden irányból jön a tűz tenger de akkor ahogy meg fordultam találtam néhány seprűt.
-Gyertek! - dobtam mindenkinek és fel pattantunk rá és a kijárat felé kezdtünk el menni de akkor megláttam Dracoékat ahogy másznak fel és ahogy Blaise bele esik a lángtengerbe, Dracoék pedig az életüket mentve másznak fel ám állandóan vissza estek. -Nem hagyhatjuk itt őket!
-Ryell hagyd! - kiabált nekem Ron.
-Nem! - fordultam hátra és ki nyújtottam az egyik kezem amit Draco nem tudott el kapni és helyette elkezdett le zuhanni a lángtenger felé. - Ne! - a tűz felé kezdtem száguldozni ahol épp, hogy sikerült el kapjam a kezét és ő fel ugrott mögém én pedig fel repültem és akkor vettem észre, hogy Monstro pedig Harry mögé került. - Nem hagylak itt, nem tehetem meg... - néztem hátra Dracora és tovább suhantunk a kijárat felé mire ő bele csókolt a nyakamba.
-Köszönöm. - suttogta. A tüzet kerülgettük és akkor láttam meg a kijáratot.
-Kapaszkodj! - kiabáltam és gyorsabban kezdtem el repülni és éreztem ahogy a tűz pörköli a fenekem a seprű éppségéről meg ne is beszéljünk...
Ám abban a pillanatban kiestünk az ajtón és elterültünk a földön.
-Fuss innen, megkereslek majd! - adtam Draconak egy csókot mire ő felpattant és elfutott... Eközben Harry a tűzbe dobta a koronát és az ajtó bezárult... Mi pedig hátra estünk... Hirtelen a nyakamhoz kaptam ugyanis ismét izzott a seb. - Harry? - kúsztam oda hozzá. - Jól...
-Igen. - nézett rám. - Az utolsó Horcrux a kígyó.
-Nézz bele a fejébe! Meg kell tudni, hogy hol van. Mert ahol ő van ott a kígyó is! - guggolt le Ron. - És be fejezhetjük... - a fiú elkezdett koncentrálni majd szó nélkül fel pattant.
-Tudom hol van. - húzott fel engem és elkezdtünk futni utána a folyosókon és akkor vettem észre, hogy mennyire romokban áll az egész... Halálfalókkal néztünk szembe amiket ügyesen eltérítettünk és a holttestek tömkelege miatt rázott a hideg... Akár hová néztem legalább egy ember volt ott aki már nem élt... De mi csak futottunk Harry után... És végül meg álltunk egy teremnél ahonnan hangok szűrődtek ki... Apámé és Voldemorté.
-A pálca ellenáll nekem. - hallottam Voldemortot.
-Ennél erősebb pálca nem létezik... - ekkor jutott eszembe... Draco a tulajdonos, hisz ő ütötte ki a kezéből Dumbledorenak... Azaz csak neki engedelmeskedne. - Ezt maga Ollivander mondta. Ma éjjel eljönnek és nem fog cserben hagyni. Neked engedelmeskedik, és csak neked.
-Igazán? Csak nekem? Okos ember vagy Perselus, kit szolgál valóban a pálca?
-Téged, Nagyúr.
-Nem. Hisz nem én vagyok a gazdája... Mindig azé aki az előző gazdáját megölte. Te ölted meg Dumbledoret, Perselus. Amíg élsz a pálca nem lehet az enyém. Hűséges szolga voltál... De csak én élhetek örökké... - ebben a pillanatban hátra esett és fekete hajat láttam mire én egyből fel pattantam és mentem be és kiáltottam volna de Ron le fogott és be fogta a szám, a könnyek pedig lassan folytak le az arcomon és akkor neki lökődött még jobban az ablakhoz... És még egyszer és még egyszer.
-Ron engedj el... Kérlek... - szabadítottam ki a számat és fel néztem a fiúra mikor megláttam a vért. - Kérlek... - könyörögtem neki immáron egyre könnyesedő szemekkel.