Az utolsó könnycseppem se elég? (Harry Potter ff.)

7. 2.(38) Rész

Lassan ki nyitottam a szemem és akkor vettem észre, hogy egy széken ülök és pálca van a torkomnál...
-Ha egyet mozdulsz azonnal meghalsz! - néztem farkas szemet Bellatrixal.
-Nem terveztem. - mondtam fa pofával.
-Túl nagy az arcod kislány! - nyomta a torkomnak.
-Ne öld meg! - mondta az egyik és akkor fedeztem fel a tömegben Dracot aki ijedten nézett rám és egy sajnálom-ot tátog el.
-Hol van a testvéred? - kérdezte.
-Nem tudom.
-Nekem te ne hazudj! - üvöltötte.
-Nem hazudok, tényleg nem tudom de tudnám se mondanám meg. - mondtam tömérdek nyugottsággal.
-Te.... Crucio! - kiálltotta mire én le estem a székről és üvöltve kuporodtam össze a padlón és azt éreztem mintha az agyam és a testem szét akarna szakadni... Nem tudtam semmire gondolni csak arra, hogy majd szét szakadok a fájdalomtól és akkor végre vége lett... Fel kaptak és be dobtak valami tömlöcbe és akár mennyire is akartam varázsolni de nem ment... Bellatrix a nap folyamán még kétszer megkínzott mivel nem mondtam neki semmi használhatót... Este már csak össze kuporodva feküdtem a sarokba rókaként hisz akkor annyira nem volt hideg ám akkor ismét ki nyílt a cella ajtó, mire én fel kaptam a fejem és vissza változtam.
-Én vagyok... - hallottam Draco hangját.
-Draco... - mondtam megkönnyebülten és mosolyt ült az arcomra.
-Sajnálom ezt az egészet... - ült le mellém.
-Nem lehetsz itt... Hisz bajod eshet! - néztem rá aggódóan.
-Hihetetlen vagy! Egész nap téged kínoztak és te az én éppenségem miatt aggódsz? - húzott magához.
-Nem akarlak elveszíteni... - bújtam a meleg testéhez hisz itt lent rettentően hideg volt.
-Nem fogsz... - fogta meg az állam és maga felé fordította a fejem. - Csak segíteni akarok... Nem tudom meddig maradsz itt... És én csak ennyit tehetek...
-Épp elég az ha itt vagy nekem... Nem kell nagyobb baj okoznod magadnak. - suttogtam mire ő egyre közelebb jött az arcomhoz. - Emlékszel mikor Harry a sectumsempra-t használta rajtad?
-Igen.
-És arra, hogy mi történt miután Harry elment?
-A csókra? Igen és a másik csókra is. - mondta mire nekem az egész arcom vörös lett. - Amit ott mondtál, hogy szeretsz? Igaz volt?
-Minden szavam... - suttogtam. Akkor ő oda hajolt és lassan megcsokolt amit én viszonoztam és akkor ő végig simított az arcomon és lassan elvált tőlem. - Draco...
-Hmm?
-Szeretlek... - néztem fel rá.
-Én is téged... - mosolygott rám.

*****

Már talán napok teltek el... Bár nem tudtam pontosan ugyanis nem láttam napfényt, csak Draco számolta nekem, hogy jelenleg milyen nap van.
Bellatrix minden egyes nap próbálkozott de semmit nem mondtam neki így rengetegszer használta rajtam az átkot amit egyre rosszabb volt érezni ám már nem kiabáltam nem adtam meg neki azt az örömöt... És rengeteget fogytam ugyanis aligha kaptam valami élelmet de szerencsére itt volt Draco szinte minden nap lejött hozzám és adott egy kis maradék ételt és itt volt velem és én pedig a karjaiban aludtam el...

Ma este is éppen lent volt és a pálcával világított míg én azt a maradékot ettem amit ő hozott le.
-Pocsékul festessz. - nézett rám Draco. - Mármint nem úgy!
-Értem, hogy hogy érted... - mosolyogtam rá. - És el hiszem... - álltam volna fel de akkor azonnal össze is estem... Ha Draco nem kapott volna el. - Köszi. - ültünk vissza a hideg padlóra.
-Ne erőltetsd meg magad... Most gyenge vagy...
-Dehogy vagyok gyenge... Lumos! - csináltam volna fényt a tenyerembe de még ez se ment.
-De... Az vagy... Most az vagy. Ami nem csoda Lil, elég az ha esténként róka vagy, hogy ne fagyj szét.
-Nem lehetek az.
-Ne kezd ezt Lil, azt hittem ezt le tisztáztuk. Előttem nem kell játszd azt, hogy nem szenvedsz hisz látom rajtad.
-Nem. Nem fogok összetörni. - inagattam a fejem.
-Ry...
-Elég. - fogtam be a száját. - Nem fogok rád zúdítani mindent, hisz van elég gondod neked is.  - ásítottam egy nagyot.
-Inkább aludj, biztos fáradt vagy... Bár nem hiszem, hogy ezt a fáradságot ki lehet pihenni... - szorított magához mire én ismét rókává váltam és Draco rám terítette a pulcsiját miközben a fejemet simogatta, a szemem le hunytam és hagytam hadd aludjak el annak a karjaiban akiben száz százalékosan megbízók.