Az utolsó könnycseppem se elég? (Harry Potter ff.)

10. Rész

Karikás szemekkel keltem fel hiszen alig aludtam mert folyamatosan rém álmaim voltak.

Idegesen rohantam Piton órájára hisz késésben voltam, futottam ahogy csak tudtam de mivel hulla fáradt voltam így inkább vonszoltam magam. Mikor oda értem az ajtón majdnem be estem így mindenki rám nézett... Bár annyi volt a szerencsém, hogy nem volt messze a terem.

-Elnézést a késésért tanár úr... -hajtottam le a fejem.
-Ha még egyszer! -nézett rám idegesen. -Ha még egyszer elő fordul! Le vonok ötven pontot a Griffendéltől! Most azonnal üljön le! -oda futottam Hermionehez és le ültem mellé.
-Úristen! Hogy nézel ki? -nézett rám nagy szemekkel Hermione.
-Ne is mondd... Majd mesélek! -dörzsöltem meg a szemem. Az órát végig szenvedtem alig-alig jegyeztem meg valamit ami eléggé baj mert lassan itt vannak a vizsgák.

-Nah mesélj! -mondta Hermione mikor ki értünk a teremből.
-Mit? -jöttek oda Harryék is, de Harryn is lehetett látni, hogy eléggé megviselt volt.
-Mostanság egyre többször vannak rémálmaim és egyre rosszabbak és egyre valósághűek... Főleg a mai.. Miután láttam a saját szememmel Voldemortot... -néztem a barátaimra.
-Én is mármint a rémálmok, és egyre többször fáj a sebem! -nézett rám Harry.
-Nekem is! -fogtam meg a nyakam. -Azt hiszem Voldemort nagyon bosszút akar! Én csak azt érzem amit Harry... -néztem a fiúra. -Nem tudom honnan de tudom.
-Igen... Ilyen ikerkapcsolat! -rántotta meg a vállát Ron. -Fred és George is néha furák!

Az órák lassan el teltek mi pedig igyekeztünk menni enni.
-Végre! -vett el Ron egy jó adagnyi kaját.
-Egész nap ezt vártam! -kezdtem el enni én is.
-Hihetetlen, hogy nem híztok meg! -ült le mellém Fred.
-Ez a mi szerencsénk! -rántottam meg a vállam.
-Piton titeket figyel... -lökte meg Hermione Harryt. Hirtelen mind a ketten a sebünkre kaptuk a kezünket.
-Jah... Érezzük... -mondtuk egyszerre Harryvel.
-Egyre jobban érdekel mit akar a... -a kezemet a szájára tapasztottam hisz most rengetegen vannak itt így nem lenne jó ha ki kotyogná.
-Csitt! -néztem rá dühösen és le vettem a kezét a szájáról.
-Bocs! -és evett tovább. Meg forgattam a szemem és ettem tovább, szerencsére már a seb se fájt így ehettem nyugodtan.

‧͙⁺˚*･༓☾»»--⍟--««☽༓･*˚⁺‧͙

Igyekeztem le a könyvtárba hisz ma elvileg lent lesz Draco. Át változtam rókává, hogy ha találkoznák is valakivel akkor ő se ismerjen fel. Bár sose fogom meg érteni, hogy miért akarok ennyire vele lenni, főleg azért mert utáljuk egymást... De egyben barátságot is érzek iránta. Egy olyan embert aki képes ki állni mellettem ha kell és igaz barát, vagy csak a vágy teszi azzá amit akarok? Ahogy a tükör is mutatta... De ott teljesen máshogy tekintettünk egymásra, amit mai napig nem tudok fel fogni. Én nem akarok vele együtt lenni hisz az sose működne ő egy Malfoy aki az apját követi hátha egyszer az életben büszke lesz rá, ezért eltaszít mindent és szinte mindenkit ezért nem is tudok varázsló formámban megjelenni előtte, félő, hogy el taszít magától és tudom, hogy ha meg tudná, hogy kivel beszélget akkor azzal ő se, én se járunk jól... De mi van ha még sem? Mi lenne ha egyszer rá jön és nem tenne semmit?

Az ajtón be léptem ám gondolataim még mindig cikáztak a fejemben.
-Áh! Szia! -mosolygott rám Draco. De ez a mosoly őszinte volt és kedves. Aprót biccentettem és fel ugrottam az asztalra. -Fura, hogy sose buksz le! -fordult vissza a könyveihez. Le mentem az asztalról és be mentem a polcok mögé. -Hé! Hova mész? -hallottam a hangját. Döntő pontra érkeztem... Ha most vissza változók lehet fel ismeri a hangom... De akarok vele beszélni...
Egy nagyot sohajtottam és vissza változtam varázsló formámba. -Te most... -kezdte de félbe szakítottam.
-Igen... De ne várd el, hogy elő bújjak!
-És ha én megyek oda? -hallottam a hangján, hogy el mosolyodott.
-Akkor kénytelen leszek Exmemoriam-ot használni. -itt elkezdett nevetni amin el mosolyodtam.
-Te ismered Lockhart-ot? -mondta nevetve.
-Melyik varázsló ne ismerné de tényleg?
-Igaz! Igazad van! -nyugodott meg. -De így nem tudsz segíteni! -ezen csak kuncogtam és vissza változtam róka formává. -Reménykedtem, hogy el felejtesz vissza változni! Tippelni se tippelhetek, hogy ki vagy? -meg ráztam a fejem és vissza ugrottam az asztalra.