Az utolsó könnycseppem se elég? (Harry Potter ff.)

6. 1. (34) Rész

A nyár... Borzalmas volt... Apám alig volt itthon... A sötét jegye egyre többet izzot mikor itthon volt - vagyis én csak akkor láttam, hogy izzot ha itthon volt -, Harry pedig állandóan címlapon volt és láttam rajta, hogy mennyire szenved... És akár milyen messze volt tőlem... Éreztem is.

A nem régiben érkezett címlap ismét arról szólt, hogy vandálkodás történt... De egyre rosszabb és rosszabbak. Többek között ma olvastam egy olyat, hogy Lucius Malfoy-t az Azkabanba küldték..

Egy nagyot sóhajtottam és elpakoltam mindent ami az iskolába kell és rá néztem Temenre.
-Fogytál... Magammal vigyelek? Nem hiszem, hogy apa haza járna iskola időben... - mosolyodtam el szomorúan, a macska pedig el kezdett dorombolni. - Ezt egy igennek veszem. - kaptam fel őt is. - Mindig szeretettel várnak nem? Ezt mondták.. - be húztam magammal a csomagot a kandallóba és akkor pár másodperc múlva már a Weasley család házában voltam.
-Ryell! - pattant fel Fred és megpörgetve át ölelt.
-Nem számítottunk rád törpi! - jött oda George is.
-Örülök, hogy látlak. - font a karjai közé Ginny is.
-Persze... Nem én vagyok az első! - furakodott oda hozzám Ron és szorosan a karjaiba zárt.
-Ryell... - hallottam meg Percy hangját. - Sajnálom... Bolond voltam, hogy a családomnak alig hittem. - oda mentem hozzá és át öleltem.
-Semmi baj.
-Örülök, hogy itt vagy! - mosolygott Hermione.
-Ryell! - jött oda Mrs. és Mr. Weasley akik át öleltek. - Ettél ma valamit? - nézett rám Molly.
-Nem, csak dél felé.
-Akkor vacsora! - nézett az órára ami este nyolcat mutatott. Mindannyian le ültünk az asztalhoz és jó ízűen ettük azt amit Molly dobott össze nekünk. Evés közben én elmeséltem, hogy azért jöttem ide mert unatkoztam... Mert senki nem volt otthon és szerencsére az sem volt baj, hogy Temen is jött velem.

Az éves után az ikrek fel rángattak engem a szobájukba ahol meg mutatták, hogy miket szerváltak az idők alatt és, hogy meg nyitották a boltjukat. Pizsamában hallgattam ahogy ők élmény beszámolót tartanak én pedig mosolyogva hallgattam őket... Én semmit nem tudtam volna mondani...

-Anya? - hallottam lentről Ginny hangját.
-Igen kicsim? - kiabált vissza Molly.
-Harry mikor jött meg? - kiabált mire én fél pattsntam.
-Milyen Harry? -
~Molly ne legyél bolond...
-Anya! Hát ki? Harry! Harry Potter!
-Tudnék róla, ha Harry Potter a házamban lenne... Tudtommal csak az egyik iker van itt. Ők nem annyira hasonlítanak, hogy ne tudjam őket meg különböztetni! - ment le a nyikorgó lépcsőn.
-Itt van Harry? - mentem ki a szobából.
-Ki emlegette Harryt? - jött ki Ron is.
-Én. Nincsen fenn nálatok?
-Nem velem csak az ikrek vannak. - ingattam a fejem.
-Velem sincs.
-Bagoly az jött? - dugta ki a fejét Hermione a korláton.
-Te se láttad? - nézett rá Ginny. - Talán el tévedt a házban!
-Komoly? - néztem rá nagy szemekkel.
-Harry! - kiáltott fel Ginny és elment.
-Ott van? Harry! - kapkodtam a lábaim a lépcsőn. - Harry! - ugrottam a nyakába és szorosan át öleltem.
-Te is hiányoztál! - szorított magához és utána mindenki le támadta egy öleléssel.

Én, Hermione, Ron és Harry fel mentünk Ron szobájába ahol a legtöbb ágy volt és körbe ültünk egy kis asztalt amin egy újságot kezdett el Harry égetni és az ölembe bele mászott Temen akit elkezdtem simogatni míg a macska elaludt.
-Mikor jöttetek?
-Én pár napja, Ryell pár órája. - válaszolt helyettem is Hermione. - De sokáig hezitáltam, hogy eljöjjek-e.
-Anya egy hete nagyon kiakadt... - kezdett bele Ron. - Azt mondta nem mehetünk vissza a Roxfortba, merthogy veszélyes.
-Oh ne már!
-Mikor apa néha napján otthon volt... Ő is ugyanezt mondta de meggyőztem.
-Nagyon sokan gondolják így. - szólalt meg Hermione. - Az én szüleim is tudják, hogy gáz van, pedig ők muglik!
-Na mindegy. Apa rá szólt anyára, hogy ne dilizzen már be, és anya végül lenyugodott.
-Mi lenne biztonságosabb a Roxfornál, ahol ott van Dumbledore? - emelte fel a szemöldökét Harry.
-Mostanában sokan azt mondják, hogy Dumbledore már öreg.
-Ez hülyeség! Hisz csak... Mennyi lehet?
-Százötven körül. - rántottam meg a vállam.
-Plusz-mínusz néhány év... - nézett rám Ron mire mindannyian fel nevettünk.