🍼|BEFEJEZETT|🍼
"megismertem és valami megváltozott bennem"
Nora egy 17éves átlagos lány, aki éli az átlagos életét.
Iskolába jár és barátja is van.
Édesanyja halála óta apjával él.
Minden simán megy, amíg meg nem ismeri Olivert.
Olivert, a magas...
Elég sokat kellett várnom, hogy megtudjam, hova fogunk menni. De megérte. Fél három körül már az autóban ültünk, s nem egészen harminc perc alatt elértük az úticélt ami nem más volt, mint egy vidámpark. Ez a legnagyobb vidámpark a környéken, szerencse, hogy egész közel lakunk.
-Na mit szólsz királylány? Jó helyre hoztalak? -kérdezte Oliver. -Nagyon is! -mosolyogtam. -Akkor irány be, és szórakozzunk!
Megvettük a jegyeket a recepción, amik egészen éjfélig szóltak, majd bementünk.
A vidámpark hatalmas, alapvetően több részre van osztva. Itt aztán mindenki megtalálja amit keres. A bejárat után rögtön egy állat simogató található, ezután sorakoznak a büfék, a koktélos és édességes kocsik is. Befelé haladva több dodzsem, hullámvasút, körhinta és ördög hinta is van. Ezek után a hatalmas trambulinok és légvárak is helyet kapnak. Nem utolsó sorban, vannak olyan játékok is, ahol nyerni lehet, például plüssöket, vagy valamilyen ajándéktárgyat. Végül pedig a vízi park.
Nem is kérdés, hogy az egészet körbe szerettem volna járni. -Hol kezdjük? Esetleg az állat simogató? Egy kis kaja, majd nasi? Hullámvasút? -kérdezte Oliver.
Látszott rajta, hogy ő is izgatott.
-Ebben a sorrendben kezdhetjük is. -mondtam nevetve és egyben izgatottan. -Helyes.
"Ezt könnyen megbeszéltünk." -gondoltam magamban.
Először tehát az állat simogató felé mentünk. Több állat is volt, tulajdonképpen olyan volt, mint egy kis állatkert. Elsőként, a fehér rókákon akadt meg a szemem. Nem sokan simogatták őket, szóval bőven volt helyünk. Nagyon aranyosak és szelídek voltak. Mivel egy hatalmas táblára ki van írva, hogy fotókat lehet készíteni, így csináltunk is egy párat.
Egész jó képek lettek, így már raktam is ki instára az egyiket, megjelölve rajta Olivert, aki azonnal nyomott rá egy like-ot és kommentelt is.
just_noraa_ Vidámpark
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
oliiver_ és további 5084 személy
just_noraa_ Nagyon édes🥺❤️ @oliiver_
az összes (106) hozzászólás oliiver_ Olyan édes mint te😍 |just_noraa_ @oliiver_ 🥺❤️
Oliver hozzászólását látva, csak mosolygtam, majd megöleltem. Legalább még fél órát voltunk az állat simogatónál, majd a gyomrunk vezetett minket és a büfé kocsik felé mentünk.
-Te mit kérsz? -nézett rám. -Gyrost, fantával. -Rendben, akkor két gyros lesz, egy fanta és egy cola. -fordult a kiszolgáló pult felé. -Kétezer kétszáz forint lesz. -mondta a pultos. -Rendben. -mondta Oliver és vette elő a pénzt. -Ne butáskodj, én fizetek. -mondtam és én is elővettem a pénzt. -Dehogy fizetsz! -Dehogynem!
Végül megegyeztünk és Oliver fizetett. Az üdítőt azonnal megkaptuk, ezután pedig leültünk a kaját várva. Ekkor megrezzent a telefonom.
@emmavoltam_ hozzászólt egy bejegyzésedhez
Ekkor jutott eszembe, hogy Emma ma is átjön hozzánk, illetve csak jönne, ugyanis nem fogunk egyhamar hazamenni. Felhívtam, hogy szóljak neki, hogy nem kell jönnie.
-Szia! -hallottam a hangját a vonal végén. -Szia! Csak annyit szeretnék hogy ma nem kell jönnöd, ugyanis vidámparkban vagyunk. Bocsii! -Igen, tudom. Semmi gond. Érezzétek jól magatok! Puszi! -köszönt el. -Szia!
-Nem volt hosszú beszélgetés. -szólalt meg Oliver. -Gyorsan elintéztem. -Akkor most már szabad az estéd? -kérdezte nevetve. -Teljes mértékben.
Ebben a pillanatban kész lett a két gyros. Megettük, majd elmentünk venni popcornt. Ezután leültünk és megbeszéltük mi lesz a következő helyszín, ezalatt pihentünk is, illetve emésztetteük az előzőleg elfogyasztott ételt. Következő helyszín a hullámvasút volt. Mindössze három volt belőle a vidámparkban, ebből az egyik a vízi parkhoz tartozott.
Az egyik hullámvasút kifejezetten kicsi volt, így azzal kezdtük. Izgalmas volt, de a nagyot jobban élveztük. A kisebbik szivárvány színű volt, két "kocsiból" állt, a sín pedig, magasságra huszonöt méter lehetett. A nagyobbik Mickey egeret ábrázolta, négy "kocsiból" állt és ötven méter magas pályán ment. A nagyobbik gyors is volt, így hangosan sikonyáltam. Leszállás után meglepően, egyikünknek sem volt hányingere.
-Ez tök jó volt. -mondtam. -Nekem is nagyon tetszett. Jöhet a dodzsem? -Nem is kérdés! -Oké! Hozok zsetont.
Amíg Oliverre vártam, kiválasztottam melyik kocsiban szeretnék ülni.
-Itt vagyok! Melyik kocsi lesz a tiéd? -Az a mentazöld. -mutattam rá. -Klassz. Enyém az a sötétkék, amin villámok vannak. -Oké.
Amint az előzö körnek vége lett, elfoglaltuk a kocsikat. Elég nagy volt a pálya. Összesen huszonhét kocsi volt, ebből kettő maradt szabadon. Az első meneten kívül, még kétszer maradtunk.
18:04
Hihetetlenül gyorsan megy az idő, amikor az ember jól érzi magát.
A következő tizenöt percben pihentünk és vettünk innivalót. Majd indultunk is tovább egy körhinta felé. Unikornisok voltak rajta, így nem is volt kérdés hogy erre ülünk fel. Két kört is mentünk, majd másik kettőre is felültünk.
18:42
Oliver megéhezett, de nem tagadom, egy kicsit én is, így elmentünk hot dog-ot venni. Kiderült, hogy mindketten imádjuk az amerikai hot dog-ot és az amerikai fánkot is. Ez alkalommal én fizettem. Nagyon jól laktam, így kellett egy kis pihenés. Csak ültünk és beszélgettünk.
Több dolog is szóba jött, de összességében csak olyanról beszéltünk, ami Oliver megérkezése után történt. Visszaemlékeztünk az első napra, a közös vacsora, ami miatt nem tudtam megjelenni James buliján. James is szóba jött, szép szavakkal illettük őt mindketten. Emma bulija sem maradhatott ki, amikor azt mondtam, hogy együtt vagyok Oliverrel és természetesen, ezen a napon bűzlöttem az alkoholtól. Szóba került az is, amikor féltékeny voltam a munkatársára, mert nem tudtam hogy nincsenek együtt. Természetesen, a strandolás és a következő napi buli is szóba jött. Az is amikor együtt aludtunk. A kirándulás, Zoé... Zoéról sokat beszéltünk. A végére pedig a tegnapi csók sem maradhatott ki.
Ezeken kívül, még annyi minden történt, sok minden eszembe jutott, de volt ami nem. Ez fordítva is igaz volt. Olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig ez nem így van.
19:45
Vettünk koktélt, ami mellesleg nagyon jó volt. Ezután a vízi parkhoz mentünk, ugyanis már kezdett sötétedni és ki volt világítva. Nagyon hangulatos volt. Mivel váltó ruhát nem vittünk, így meg kellett várnunk, amíg a sajátunk megszáradt.
20:37
Viszonylag hamar megszáradtak a ruháink, mivel meleg volt. Ahogy ültünk, eszembe jutott, hogy holnap már iskolába kéne mennem és tanulni matekra. Illetve, a többi tantárgyra is ami lesz.
-A fenébe, holnap suliba kell mennem, ráadásul írunk matekból. -mondtam idegesen. -Ez csak most jut eszedbe? -nézett rám Oliver. -Igen. -Akkor azonnal nyomás haza! -mondta. -De... -kezdtem. -Semmi de! Majd máskor visszajövünk. -szakított félbe. -Oké. -mondtam, kissé szomorúan.
Oliver gyorsan vezetett, így hamar hazaértünk. Amint beértem a lakásba, felmentem a szobámba, majd megfürödtem és azonnal nekiláttam a tanulásnak. Nagyon sokáig tanultam, éjfél lehetett mikor lefeküdtem.