A Bébiszitter

24. fejezet

A papíron nem tudom kinek az írása volt, bár ismerős volt, de nem tudom honnan és nem tudom kié.

Ez állt a papíron:

Holnap legyél a suli melletti parkban pontban 4-kor.
Ez nem kérés és nem is lehetőség, hanem parancs!

Ui: bocsi az ablak miatt, csináltassátok meg.

Ennyi. Ja nem. Volt még pénz is az üzenet mellett.
Gondolom az ablakra.

Hát ez remek... Mit mondok apámnak az ablak miatt?
Na és ki írhatta a levelet?

Sok kérdésem volt, de egyikre sem kaphattam választ.
Talán holnap.

Péntek, 07:50

A suli előtt álltam, mert abban reménykedtem, hogy az alak, aki a levelet írta talán már most megjelenik, de nem jelent meg, szóval öt perc után bementem.

Sokat álltam a szekrényemnél Emmára várva, de ő csak nem jött. Végül várakozásom a szokásos csengő hangja törte meg.

° ° °

Gyorsan teltek az órák és már ebéd szünet volt.
Nem siettem az ebédlőbe, ugyanis rántott gomba volt, brokkolival...
Csak remélni tudtam, hogy pár szerencsétlen diák gyorsabb lesz nálam és teljesen véletlenül nekem már nem marad.
Nem volt ekkora szerencsém.
Valamiért az ilyen ételekből sokkal többet raknak.
Bőven jutott nekem is, sőt még repeta adag is volt.
Mondanom sem kell, hogy ezzel lehetőséggel most nem fogok élni.

Végül nem ettem semmit, de nagyon éhes voltam. Elhatároztam, hogy ha végzek a suliban akkor beugrok egy kajáldába.
Ekkor még nem jutott eszembe, hogy délután találkám van a parkban.

Miközben én azon gondolkodtam, hogy mit egyek délután James nesztelenül leült mellém.

-Szia! -köszönt.

Hirtelen kikerültem a gondolataimból. Sajnos...
Nem néztem Jamesra, de a hangjából simán felismertem.
Egyenlőre nem is köszöntem neki, sőt úgy tettem mintha nem venném észre, hátha akkor majd elmegy.
De nem ment el... Várt még egy darabig, majd újra megszólalt.

-Nora, elhiszem, hogy nem akarsz beszélni velem... -kezdte.
-Jól hiszed. -vágtam a szavába.
-Tudom, de kérlek hallgass végig. -folytatta.
-Lehet, sőt biztos, hogy ezt megbánom még, de egyszer élünk. Hallgatlak. -mondtam ki végül.

Látszott rajta, hogy erre nem számított.
De azért annyira bunkó nem vagyok, hogy ne adjak neki egy esélyt, hogy elmondhassa amit akar.

-Remek, akkor kezdem... -kezdett bele.

Befejezni viszont már nem tudta ugyanis a csengő megszólalt, ezzel pedig az utolsó órára küldve mindenkit és persze minket is.

Vajon mit akart mondani James? Megtudom még valaha?
Talán igen, de az is lehet, hogy nem.
Mindenesetre, nem most volt az az alkalom.
Én is, ahogy mindenki más siettem a terembe.

Az óra eleje gyorsan telt és bár most már több dolgon járt az eszem, több kérdésem lett volna, muszáj volt figyelnem, ugyanis feleltem. Fizikából...

Szép emlékek... Mikor legutoljára feleltem egyest kaptam, pedig egy igazán könnyű anyag volt, amit még általánosban talutunk. Most már nem volt ekkora szerencsém, de még csak Emma sem tudott súgni, szóval teljesen magamra maradtam.

-Ezúttal felkészültél? -kérdezte Attila bácsi.
-Igen. -feleltem magabiztosan.
-Akkor hát kezdd! -mutatott a tábla felé amin egy ábra volt. -Mutasd be az ábrán látható dolog működését, de elsősorban nevezd meg. -folytatta.
-Huhh. -vettem egy mély levegőt és neki kezdtem

Összességében nem volt rossz felelet. Végül egy négyest kaptam, ami nekem tökéletesen megfelel.

-Szép volt Nora! Ezúttal valóban tanult. -dícsért meg a tanár.
-Köszönöm! -válaszoltam mosolyogva, majd visszaültem a helyemre.

Nem sokkal ezután a csengő megszólalt, ezzel jelezve, hogy mára vége és haza lehet menni.
Valakinek biztosan, de nekem még csak most következett a nap nehezebb része.
Találkozó a levél írójával...

Kisiettem a teremből és James szekrénye felé siettem reménykedve, hogy ott találom.
Ott volt, szóval most talán elmondhatta volna amit akart.

-Szia! -léptem közelebb.
-Á, szia Nora! Örülök hogy itt vagy! -mondta.

"Mi a fene?" -gondoltam magamban.
Jamest még sosem láttam ilyennek.
Tulajdonképpen kedves...

-Aha, én is. -mondtam hirtelen, mert nem tudtam, mi mást mondhatnék erre.
-Jól van akkor kezdem. Szóval tudom, hogy ez nagyon furcsán fog hangzani, de sajnálom. -mondta.
-Összezavartál. -mondtam csodálkozva.
-Sejtettem. -nevetett.
-Nem, de most tényleg. Nem értem ezt! -hadartam.
-Tudom, hogy nagyon meglepő, de ez az igazság.
-Ez hogy jött? -kérdeztem végül, közben pedig próbáltam ezt feldolgozni.
-Gondolkoztam és rájöttem, hogy bunkóbb voltam a kelleténél. Te sok mindent elviseltél nekem, olyat amit más nem, akkor amikor még együtt voltunk.
-Azt hiszem álmodom, de kérlek ne legyen vége. -mondtam sokkolódva.
-Nora, most teljesen komolyan beszélek. -mondta.
-Értem, csak tudod, ez most olyan furcsa.
-Valóban az.

Nem válaszoltam, mert egyszerűen nem tudtam megszólalni.

-Látom, hogy ez most túl hirtelen jött, szóval mondjuk holnap találkozhatnánk valahol, hogy ezt elmagyarázzam? -kérdezte végül.
-Persze. -vágtam rá.
-Oké. Hol és mikor?
-Mondjuk nálam egykor?
-Tökéletes. Én most megyek is haza. Akkor holnap.
-Holnap. -mondtam majd intettem neki és elindultam az udvarra.

Kicsit kevesebb mint egy órám volt a találkozóig, szóval nem hagytam veszni az időt, leültem a padra és beindítottam egy sorozat részt.

Eléggé belemerültem.

-Szia! Örülök, hogy eljöttél. -hallottam egy hangot a hátam mögül.

Megfordultam és már láttam, hogy ki az aki ide hívott.
Csodálkozva néztem rá.
Mit akarhat vajon?

-Szia Viktor! -köszöntem végül.