A Bébiszitter

13. fejezet

Csak ültem a kanapén, teljesen sokkolódva.
Oliver újra megcsókolt.
Beletúrtam a hajába, majd tudatosult bennem, hogy a bébiszitteremmel csókolózok.
Elhajoltam.

-Mi a baj? -kérdezte Oliver.
-Szerintem, ezt nekünk nem szabadna. -mondtam.
-Miért nem?
-Mert te tulajdonképpen a bébiszitterem vagy.
-És?
-Az lenne a dolgod, hogy vigyázz rám, nem pedig az, hogy megcsókolj.

Legnagyobb meglepetésemre nem válaszolt, hanem felvett az ölébe, ezután felvitt a szobámba, lefektetett az ágyra és rám feküdt.
Majd ugyanúgy megcsókolt, mintha az ok, amit mondtam nem lenne megfelelő.
Nem is volt az, csak sokkolódtam.
Oliver a pólómhoz kapott.

-Oliver! -szóltam, kihajolva a csókból.
-Igen?
-Ezt végképp nem szabad!
-Miért?
-Mert...-kezdtem.

Itt egy kis szünetet tartottam, ugyanis nem tudtam egyből mondani egy érvet.

-Mert? -kérdezte Oliver.
-Mert nem szabad! -vágtam rá.
-Ez számomra nem ok.
-Akkor sem tehetjük! -mondtam neki.
-Hát jó.

Leszállt az ágyról, elindult az ajtó felé, ahonnan visszanézett.

-Majd máskor. -mondta, majd kacsintott.
-Ne légy abban ilyen biztos. -szóltam utána.
-Majd akkor emlékeztetlek.

Ez volt az utolsó mondata aznap.
Elmentem lezuhanyozni, ezután ágynak estem.
Nem akartam elhinni, ami az imént történt.
Olyan volt mint a mesékben. De sajnos ez a valóság, nem lesz semmi olyan szép mint a mesékben.
Vagy talán mégis?
Ezzel a gondolattal aludtam el.

Szerda reggel:

Nem tudom mit álmodtam, de az biztos, hogy Olivernek volt köze, ugyanis mosolyogva keltem.
Lementem a konyhába. Azt hittem Oliver ott lesz, de nem volt ott. Sőt, nem is volt itthon. A konyha pultra pillantottam, ahol egy levél állt, előtte pedig pirítós és vaj.
Elolvastam a levelet, amiből kiderült, hogy Olivernek dolgozni kellett ma mennie, de csinált nekem reggelit.
Azt írta lehet, hogy csak este ér haza.
Ettől egy picit szomorú lettem, mert szerettem volna vele beszélni.

A levél végén pedig ez állt:
Vigyázz magadra Királylány!♡
Szeretlek!
-Oliver.

Ooo, ez nagyon édes!
Megettem a reggelit, majd utána az egész napot sorozat nézéssel töltöttem.

14:49

Valaki kopott a bejárati ajtón.
Tudtam, hogy Emma az így elmentem, hogy ajtót nyissak.
A lábam egész jól helyre jött ennyi idő alatt, bár futni még egyáltalán nem tudtam, és a séta tempóm is lassabb lett.

-Szia! -köszönt Emma, amint kinyitottam az ajtót.
-Szia! -öleltem meg.
-Oliver itthon van? -kérdezte.
-Nincs. Miért?

Emma csak vigyorgott, majd előhúzott egy pezsgőt a táskájából.

Amint megláttam a pezsgőt, eszembe jutott az a nap, amikor Emma szintén pezsgővel jött hozzánk. Azon a napon csalt meg James és az volt az a nap amikor Oliver elküldte őt.
Mindezek mellett, talán azon a napon szerettem bele Oliverbe és ez azóta sem változott.

Egy pillanatig csak néztem az Emma kezében lévő üveget, majd elmosolyodtam.

-Nora! -szólt Emma.

Ez volt az a pillanat, amikor a múltba való merengésből, vissza tértem a valóságba.

-Jól vagyok! -néztem rá.
-Akkor be mehetek? -kérdezte nevetve.
-Ó, hát persze, gyere!

A konyhából felvittem két poharat a szobámba. Leültünk az ágyra és Emma kibontotta a pezsgőt.

-Mire koccintsunk? -kérdezte.

Itt egy pillanatra elgondolkodtam. Bármit mondhattam volna, például; hogy Zoé már nem az életem része, (aminek kifejezetten örülök) vagy akár, hogy Oliver megcsókolt. De végül nem ezeket mondtam.

-Arra, hogy olyan csodás legjobb barátnőm van, mint te! -mondtam mosolyogva.
-Ez fordítva is így van!
-Akkor hát, igyunk a barátságunkra. -mondtam.
-Ránk! -kiabálta Emma.

Koccintottunk, majd lehúztuk a pohár tartalmát.
Ezután beszélgettünk egy kicsit.

-Megcsináljuk a házit? -vette fel Emma az ötletet.
-Aha.
-Oké. Kezdjük a matekkal.
-Mit vettetek?
-Csak gyakorlás van, majd dolgozatot írunk pénteken.
-Akkor pénteken be kell mennem. -húztam a számat.
-Nem ártana. -mondta Emma nevetve.
-Már úgysem fáj annyira a lábam.
-Ennek örülök, már hiányzott a fejed. -nevetett Emma.

Minden házi feladat elkészült másfél óra alatt.
Imádok Emmával tanulni, így megkértem, hogy holnap is jöjjön át. Nem mondott nemet.

Időközben Oliver is haza ért.
Emma pedig haza indult.

-Megtaláltad a levelet? -kérdezte Oliver, miután Emma elment.
-Igen, de miért királylány? -kérdeztem, a becenévre utalva.
-Olyan vagy, mint egy királylány.
-Miért?
-Mert óvatosan kell bánni veled, mert gyönyörű vagy és mert uralkodsz. -mondta mosolyogva.
-Uralkodok? -néztem rá, ugyanis nem érttem ez mire utal.
-Igen. Uralkodsz az érzéseim felett.
-Minden világos. -mondtam nevetve.
-Egyéb kérdés?
-Van. Egy csomó.
-Hallgatlak.
-Oké, először is, miért csókoltál meg?
-Már itt volt az ideje.
-Ezt hogy érted?
-Régóta tetszel nekem. -mondta mosolyogva.
-Pontosan mióta? -néztem rá, tátott szájjal.
-Nos, nézzük csak... Az első nap óta.

Itt egy pillanatra megfagyott bennem a vér.
Nem akartam elhinni amit mond. Az első nap óta??

-Hű, elég jól rejtegetted. -szólaltam meg végül.
-Ellentétben veled. -mondta nevetve.
-Ne nevess! -mondtam elpirulva.

Oliver abba hagyta a nevetést, közelebb lépett és átölelt.

-Most jobb királylány? -kérdezte.
-Sokkal.

Csütörtök reggel:

-Jó reggelt! -köszöntem Olivernek, leérve a konyhába.
-Neked is! Hogy aludtál?
-Jól, és te?
-Remekül. Van egy szuper tervem mára. -jelentette be.
-Mi az? -kérdeztem izgatottan.
-Az meglepetés. -kacsintott.