A Bébiszitter

6. fejezet

- Egyáltalán nem tetszel nekem! - tértem vissza a beszélgetésbe, pár másodperc után.
- Akkor miért vagy itt? -kérdezte vigyorogva.
- Emmát várom, az apjához jött. -mondtam mosolyogva.

Ebben a pillanatban lépett ki Emma a folyosóra.

- Mehetünk már? -kérdezte izgatottan.
- Várjunk, hova mentek? -kérdezte meglepetten Oliver.
- Vásárolni. -mondtam neki nevetve.

Ott hagytuk és csak folyosó végén néztem vissza. Láttam, hogy Oliver lefagyva áll a folyosó másik végén.
Tudta, hogy most nem tudott csőbe húzni.
Intettem neki és elhagytuk az épületet.

° ° °

Egyenesen a plázába mentünk.
Emma három üzletet is végignézett, én viszont a harmadikban már nem mentem be.
Annak ellenére, hogy a pláza összes alkalmi ruha. boltját megnéztük, egy jó ruhát sem talált magának.
A végére beültünk egy Starbucksba és csak ezután elindultunk hazafelé.

Mivel az utcánkban is van egy ruhabolt, így benéztünk oda is.
Amint beléptünk, Emma megtalálta a tökéletes ruhát.
Egy fekete dress-t vett, aminek az alján arany színű fodrok voltak.
Egy arany színű magassarkút is vett hozzá.
Mivel késésben volt, már ment is hazafelé készülni.
Nem tartottam fel, így én is hazamentem.

Otthon épp átöltözni készültem, amikor Oliver kopogás nélkül benyitott. Mivel trikó és fehérnemű volt rajtam, így egyből rákiabáltam.

- Nálatok nem szokás kopogni?
- Rendeltem pizzát. Kérsz? -kérdezte, nem törődve azzal, hogy csekély ruhát viselek.
- Igen. -mondtam egyszerűen,.mivel láttam rajta, hogy nem fog válaszolni a kérdésemre.
- Oké. És milyen volt a vásárlás?
- Jó volt. -válaszoltam.
- Vettél valami szépet te is? -kérdezte.
- Nem. Most pedig ha megbocsájtasz, akkor felöltözök. -mondtam, utalva arra hogy menjen ki.
- Rendben, lent várlak. -vette az utalást.

Ekkor megrezzent a telefonom.

Emma:
-Sziaa! Itt vagyok a randin.

Én:
-Szia! Milyen eddig?

Emma:
-Klassz. Mindent elmesélek holnap❤️

Én:
-Rendben. Érezd jól magad!

Ezzel kiléptem a chatből és lementem vacsorázni.

Másnap az iskolában:

-Szia Nora! -kiabált át az ebédlőn Emma.
-Szia!
-Arra gondoltam, ebédelhetnént Viktorékkal. -kezdte Emma.
-Mármint Viktorral és Jamessel?

Az utóbbi névnél nem valami szép fejet vághattam.

-Ha nem akarsz, nem kell. -mondta mosolyogva.

Ugyan már, ennyit igazán megérdemel. Ő is mindig mellettem volt és bár utálom Jamest, de az ő kedvéért kibírok vele egy kicsit egy légtérbe.

-Sziasztok! -ült le Emma Viktor mellé.
-Hali! -köszöntem én is.
-Sziasztok!- szólt Viktor is és megcsókolta a mellette ülő Emmát.

Ezek szerint együtt vannak? Vagy csak túl sokat képzelek még bele?

James nem erőltette meg magát, így nem köszönt.

Emmáék elbeszélgettek, én pedig csak ültem arra összpontosítva, nehogy Jamesre tévedjen a tekintetem.

Ekkor Emma felállt az asztaltól és elindult a büfé felé.
Gondolom üdítőt hoz, mivel az még nem volt az asztalon.

-Miújság? -kérdezte tőlem Viktor.
-Semmi különös. -mondtam közömbösen.
-Veled sosem történik semmi izgalmas. -mondta nevetve.
-Valójában... -kezdtem a mondatot, de James közbeszólt.
-Végülis egy bébiszitterrel lefeküdni nem olyan izgalmas dolog. -mondta gúnyosan.

Elsápadtam és felálltam az asztaltól.

-Hé tesó! Ezt most miért kellett? -kérdezte Viktor.
-Te most őt véded? Vagy csak Emmácska miatt állsz ki mellette is? -folytatta a kötekedést James.
-Na jó, elég volt! -vágta rá Viktor, ám ekkor James neki ugrott.

Emma csak ekkor ért ide, így nem sok mindent tudott tenni.

Viktor, Emma felé fordult és csak akkor nézett el, amikor James egy hatalmas pofont adott neki.
Az orra azonnal vérezni kezdett, mivel az ütés hatalmas volt. Majdhogynem felrepedt a szája is.
Emma nagyon megijed és itt tudatosult bennem, hogy eljött az én időm.
Mivel Emma turmixot hozott az asztalunkhoz, kapva az alkalmon megragadtam a poharat és Jameshez fordultam.
Mélyen a szemébe néztem.

-Jessica szereti a turmixos fiúkat? -kérdeztem, egy ravasz mosollyal.

James nem értette, miért kérdeztem, de már ideje sem volt hogy megértse, ugyanis a pohár tartalmát a fejére öntöttem.
A turmix folyt le a hajáról a ruhájára, Viktor és Emma pedig nevettek.

-Te retkes ribanc! -ordított rám James.

Ekkor az egyik tanár lépett hozzánk. Valaki biztos szólt neki, hogy az ebédlőben kezdenek elfajulni a dolgok.

-Ti ketten, nyomás az igazgatóiba! -szólt ránk, helyesen fogalmazva inkább kiabált.

Viktor is utánunk jött, mivel benne volt a balhéban.
Mindenki más elment, beleértve Emmát is.

Az igazgatóiba csak akkor mentem, ha a kulcsom elhagytam vagy esetleg valamelyik tanárt kerestem. Soha nem küldtek még be "rosszaságom" miatt.

-Jó napot kívánok! -köszöntem illedelmesen.
-Csók! -köszönt James az igazgatónak.
-Nos halljam, mi volt ez a neveletlen viselkedés az ebédlőben? -kérdezte az igazgató, azonnal a témára térve.
-Tetszik tudni, Norát nem nevelte meg a bébiszitter. -kezdte James gúnyosan.
-James! Elég volt! -szólt rá az igazgató.

Amit az igazgatóról tudni kell, hogy magas, őszes hajú, ötven körüli hölgy volt.

-Viktor halljam, ki indította a vitát? Ó, és kinek köszönheted azt a szép nagy monoklit? -nézett Viktorra.

Féltem, hogy Jamest fogja védeni, mivel legjobb haverok.

-James volt! Beszólt Norának és Emmának, kiálltam mellettük és nekem esett ez az állat. -mutatott Jamesra.

James feje vörös volt a dühtől.

-Köszönöm! James holnap jelentkezz az igazgatói intőért. Nora te pedig takarítsd fel az ebédlő padlóját. Most pedig menjetek, ne is lássalak titeket! -osztotta ki a büntetéseket az igazgató.

Délután:

Már mindenki hazament. Én viszont maradtam segíteni a takarítóknak, mivel elég nagy mocskot hagytunk magunk után.
A takarítás percek alatt kész lett, így én is elindulhattam haza.

Útközben jött egy üzenet Emmától, de nem néztem meg mivel majdnem éhen haltam. Alig vártam, hogy haza érjek.

Az éhségem elmúlt, mikor megláttam, hogy egy lány jön ki a házunkból. Magas volt és hátulról teljesen úgy nézett ki, mint Emma. Viszont fonva volt a haja, Emma pedig utálja a befont hajat. De ez a lány nem is az volt, akit ezelőtt láttam Olivernél.
Nem akartam hinni a szememnek.
Elindultam, hogy beszéljek vele.

-Szia Nora! Milyen volt a suli? -kérdezte mosolyogva.
-Elment. Volt egy kis balhé de nem nagy dolog. -vágtam rá.
-Igen tudom...-kezdte, de félbe szakítottam.
-Oliver, ide figyelj! Az elsőnél még nem szóltam, de ezt már nem lehet szó nélkül hagyni. Örülnék, ha nem a mi lakásunkra hoznád a barátnőid. Felőlem azt csinálsz velük amit akarsz, de nem itt! -mondtam idegesen.
-Nem feküdtem le egyikkel sem. -mondta.
-Ez most hogy jött? -néztem rá értetlenül.

Azért, hogy őszinte legyek egy kicsit megkönnyebbültem.
Mi lehet velem?

-Nem a barátnőim. -folytatta.
-Nem? -néztem rá megkönnyebbülten.
-Dehogy butus! Az első a munkatársam volt, a második pedig Emma. -mondta nevetve.

Bevallom a nevetve gyenge kifejezés, szó szerint megszakadt a röhögéstől.

-Most mégis mi ilyen vicces? - kérdeztem.
-Te. -vágta rá, még mindig nevetve.
-Én? -néztem rá értetlenül.
-Igen. Aranyos vagy, amikor féltékeny vagy. -mondta, majd rám kacsintott...