A Bébiszitter

17. fejezet

Csak bámultam a telefont, egészen addig amíg el nem sötétült a képernyő.

-Nora! Mi a baj? Minden oké? Nora!

Hallottam Oliver hangját, de nem tudtam megszólalni.

Újra bekapcsoltam a telefont, és újra ugyanaz a szörnyű látvány fogadott.

Jó bevallom, annyira nem tragikus, de nekem épp elég volt, egy átmeneti sokkhoz.

Feloldottam a képernyő zárat, megnyitottam az üzeneteket és elhalt hangon olvasni kezdtem.

Először "csak" 8 nem fogadott hívással találtam szemben magam.
Apa volt az.
De az üzenetek sokkoltak le teljesen.

-Szia Nora!
-Jó lenne ha felvennéd a telefont.
-Felhívtam Jamest, mert téged nem értelek el. Érdekes dolgokat mondott, amiről nem ártana beszélnünk.
-Többek között, hogy már nem vagytok együtt.
-Köze van ennek Oliverhez?
-A matek jegyed még nem is említettem.
-1-es???
-Viccelsz velem?
-Ha haza megyek, egy nagyon hosszú beszélgetés vár ránk ifjú hölgy...

Hangosan olvastam fel, hogy Oliver is hallja.
Ő is épp úgy meglepődött, mint én.

-Ez nem jó! -mondtam végül halkan.
-Az a görény James! -csapott az asztalra.
-A francba Oliver, itt nem ez a legnagyobb baj. Mi lesz itt ha hazajön apa?
-Megoldjuk. -mondta higgadtan.
-Hogy? Elmondanád? Hogy a fenébe akarod megoldani... -akadtam ki teljesen.

Ekkor Oliver megölelt. Egy kicsit lenyugodtam, de nem segített sokat a problémán.

° ° °

Vasárnap, 09:25

Lementem reggelizni, de Olivert sehol nem találtam.
Talán dolga van, de pont Vasárnap?

Az idő csak telt.
Nem tudom pontosan, mennyi időt tölthettem sorozat nézéssel, de valószínűleg nem egy-két órát.
Körmöt festettem.
Olvastam.
Aztán újra sorozatot néztem.

Már kezdett lemenni a nap.
Lementem a konyhába enni valamit, mert már vagy fél órája hallgattam, ahogy korog a hasam.
Csak reggelit ettem, szóval ezen nem lepődtem meg.
Csináltam két melegszendvicset. Miután megettem, indultam is vissza a szobába, amikor a bejárati ajtó kinyílt.
Oliver állt az ajtóban, egy üres táskával a kezében.
Olyan volt, mintha ezer éve nem láttam volna.
Megindultam az ajtó felé, s a nyakába ugrottam.

-Nem láttalak egész nap. Hol voltál?
-Dolgom volt. -mondta közönséges arccal.
-Minden rendben? -néztem rá kérdőn.
-Persze, csak...
-Csak?
-Haza költözünk egy napra.
-Mivan? Te és ki? Itt hagysz? -néztem rá értetlen fejjel.
-Te és én. Kell egy kis kikapcsolódás, szóval hozzám megyünk, vidékre.
-De Oliver, nekem holnap suli...-kezdtem.
-Egy nap hiányzás kinek árt?
-Hát jó. -mentem bele.
-Remek, és most pakolj. -nyomta a kezembe az üres táskát.

Felsiettem a szobámba, majd kitártam a szekrény ajtót.
Mit vigyek?
Milyen idő lesz?
Nem akartam megkérdezni Olivert, szóval egy farmer nadrágot, egy kapucnis pulóvert, egy zoknit és alsóneműt raktam a táskába.
Emellett telefon töltőt és a kedvenc parfümöm.
Szinte meg is telt a táska, de két napra nem is kell több cucc.
Lesiettem a lépcsőn, s becsaptam magam mögött az ajtót.
Már beraktam az autóba a táskát, amikor eszembe jutott hogy be kell zárnom az ajtót.

-Azt hittem te is a városoban laksz. -mondtam az autóban.
-Nem egészen, de nem olyan messze. -válaszolta.
-Sosem említetted.
-Mert sosem kérdezted.
-Ez igaz. -bólogattam egyetértően.