A Bébiszitter

2. fejezet

Másnap reggel:

Reggelizni készültem, így elindultam a konyha felé.

- Jó reggelt! -hallottam a hátam mögül Oliver hangját.
- Jó reggelt! -válszoltam.

Eközben már odaértem az asztalhoz. Egy ideig szemezgettem a reggelimmel, majd végül nekiláttam az evésnek.

- Ugye most csak viccelsz? Energiaital a reggelid? -akadt ki Oliver, meglátva a reggelimet.
- Nincs itthon apa, azt eszek amit akarok! -mondtam.
- Azt csak hiszed! -válaszolt Oliver és elvette előlem. -Csináltam szendvicset! -mondta ezután.
- Naa, hogy képzeled? -förmedtem rá.
- Apád azt mondta, hogy hallgass rám, szóval...
- Jól van! -vágtam bele a szavába.
- Ami pedig a továbbiakban az energiaitalt illeti... - kezdte, de már nem bírtam, hogy ne szóljak vissza.
- Élvezed ugye, hogy, úgy bánsz velem mint egy kislánnyal? -vágtam bele újra a szavába.
- Igen élvezem. Mellesleg még csak tizenhét vagy. -vágott vissza.

"Jaj, mert te a tizenkilenc életéveddel olyan nagyfiú vagy?" -gondoltam magamban, de nem mondtam ki hangosan.

- Ide figyelj! -folytatta. - Apád engem kért meg, hogy vigyázzak rád, bár már kezdem megbánni, hogy igent mondtam. -fejezte be a mondatot, majd ezután elment.

Nem mentem utána, mivel elhagyta a házat. Illetve nem is érdekelt.

Pár órával később:

Bekapcsoltam a telefonom és megláttam, hogy Emma már harminc perce írt.

Emma nyolcadik osztály óta a legjobb barátnőm, minden szombaton együtt tanulunk és most is biztosan ezért írt.

3 új üzenet:

Emma:
-Sziaa
-Húsz perc és ott vagyok.
-Nem felejtetted el, hogy együtt tanulunk ugye?

Én:
-Szia, dehogy felejtettem! Várlak.

Épp, hogy megírtam az üzenetet, Emma már jött is fel a lépcsőn.

- Hali! Megtaláltam a kulcsot a lábtörlő alatt. -közölte.
- Na ne! Ennyire egyértelmű volt, hogy oda raktam? -kérdezetem nevetve.
- Sok filmet nézek! -válaszolta.

Ekkor már mindketten nevettünk.

- Jut eszembe, hoztam ajándékot! -folytatta.

Ezután előhúzott a táskájából egy üveg pezsgőt.

- Hű! Mit ünnepelünk? -kérdeztem.
- Semmit. -válaszolt, röviden és tömören.
- Hozok poharat. -mondtam.
- Hagyd csak, majd én! -ajánlotta fel és elindult le.
- Rendben, a konyha pulton van egy pár. -segítettem neki a poharak megtalálásában, de már nagyon jól tudta hol vannak.

Ekkor megrezzent a telefonom. Megnéztem, de sejtettem ki írt.

5 új üzenet.
James:
-Szia! Tegnap fura voltál. Minden rendben?
-Nem akarsz beszélni róla?
-Hahó!!
-Nora!
-Húsz perc múlva ott vagyok, úgy is beszélnünk kell.

Én:
-Nem szükséges, hogy ide gyere!

Erre már nem kaptam választ. Egy percig még némán néztem a telefonom képernyőjére, majd elsötétült.
Tudtam, hogy ha idejön James és netán összefut Oliverrel, annak nem lesz jó vége.

- Hé, Nora! Miért nem mondtad, hogy ilyen helyes fiú a vendégetek? -kérdezte Emma.
- Jó ég! Szóval találkoztál Oliverrel. -mondtam a szám szélét harapdálva.
- Igen. - vigyorgott.

Ekkor meglátta, hogy valami nincs rendben. Elkérte a telefonom és elolvasta az üzeneteket James-től.

- Megint csajjal volt. Nem kell elmondanom a véleményem újra. Sokszor mondtam, hogy hagyd ott Jamest, mert csak kihasznál és már nem először csal meg. - tartott egy kis szünetet. - Oliver jó srácnak tűnik és ahogy látom, kedvel téged! -folytatta Emma.

Ez volt az a pont, ahol teljesen kiakadtam.

- Igen tudom, de szeretem Jamest. - mondtam őszintén. - Amúgy is honnan veszed, hogy Oliver szeret engem? Ez butaság! - nevettem.
- Ugyan Nora, ne légy buta! Látszik rajta. Nem is kell okosnak lennem, hogy lássam. Szerinted miért vigyáz rád pont ő? -folytatta Emma.

Ekkor a vér megfagyott az ereimbem.
Amióta James megcsalt, mellesleg nem egyszer, azóta nem érzem túl gyakran, hogy egy fiú szeret. Emiatt nem is adtam esélyt más fiúknak, inkább mindig megbocsájtottam Jamesnak.
Ez volt az a pont, ahol eldöntöttem, hogy nem fogok több esélyt adni Jamesnak.

- Nem fogok hazudni, tényleg helyes Oliver. -mondtam el a legjobb barátnőmnek az igazat, nevetve.
- Tudom.

Ebben a pillanatban benyitott James a szobámba.
Pont most. Miért pont most?

Pár pillanatig csak szótlanul álltunk egymással szemben.
Aztán megszólalt.

- Ki az az Oliver? -kérdezte.

Azt hittem, ennél nem lehetne rosszabb.
De milyen rosszul hittem.
Ugyanis Oliver is pont ebben a pillanatban nyitott be.
Egy darabig a két fiú farkasszemet nézett egymással, majd James felém fordult.

- Hiányolni fogsz még engem! -mondta, majd elindult az ajtó felé.

Nem láttam szomorúnak, még csak csalódottságot sem láttam az arcán ami azt jelenti, hogy nem érdekli.
Vagy ha mégis, akkor majd a többi lány megvígasztalja.

- James! Melyik lány az? -fordultam utána undorodva.

Bár már sokszor eljátszotta ezt, de talán most esett a legrosszabbul.

- El akartam mondani... -kezdte gúnyosan.

Ekkor olyan történt, amire nem számítottam.

- Takarodj! -kiabált rá Oliver.

James ezt tette. Nem nézett vissza.

Tíz perc múlva Emma is úgy döntött, hogy a mai nap után hazamegy. Így kikísértem a kapuig.

- Megmondtam. -mondta a kapuban.
- Tudom. -válaszoltam.

Neki mindig igaza van. Ez olyan, mint valami különleges képesség.

- Jobbat érdemelsz. Mondjuk Olivert. - mondta nevetve.
- Talán.
- Nem talán, hanem biztosan! - mondta magabiztosan.

Ezután megölelt és elment haza.

Visszamentem a házba, ahol Oliver állt a pezsgővel a kezében.

- Szóval megtaláltad. Mi a terv, elmondod apámnak? -kérdeztem komolyan.
- Eszemben sincs árulkodni. De csak akkor, ha megkínálsz. -mondta,. végül mosolyra húzta a száját.

Meglepődtem, de láttam rajta, hogy nem viccel.
Töltöttem neki, majd magamnak is.

Tudtam, hogy a holnapi nap is kemény lesz. Mivel Emma szülinapján újra szembe kell néznem Jamessal.

Szó nélkül ott hagytam Olivert.
Nem jött utánam, talán nem is érezte, hogy megbeszélje velem a történteket.
Én sem akartam vele.