A Bébiszitter

23. fejezet

-Pszt, ki kell menned Wc-re. -súgta előre.
-Mi? Dehogy kell. -mondtam.
-Tessék? -nézett felém apa.
-Jaa! Öö... semmi, csak ki kell mennem mosdóba. -mondtam gyorsan és már indultam is kifelé.

Sok bocsánat szó hagyta el a szám, amíg kiértem.

A folyosó üres volt, csak egy öltönyös alak járkált körbe.
Felém fordult és csak ekkor ismertem fel. Oliver volt az.
Alig ismertem rá, ez nem az az Oliver aki tegnap bemászott az ablakokomon.
Ez az ember letört volt, szomorú és fájdalom látszott az arcán.
Na jó, ennyire azért nem nézett ki tragikusan, de jelentősen másmilyen lett egy röpke nap alatt.

-Dehogy kell? -nézett rám.
-Jól van, hirtelen jött, oké? -mondtam, közben pedig végignéztem rajta.
-Mit látsz? -kérdezte, összehúzott szemöldökkel.
-Új haj? -léptem közelebb és beletúrtam a hajába.

A színe változatlanul fekete volt, de rövidebb lett.
Nem sokkal, de szemmel láthatóan megváltozott.
Persze, nem a haját néztem, de feltűnt, hogy az is megváltozott.

-Már túl hosszú volt. -mondta.
-Én szerettem. -mosolyogtam.

Nem válaszolt csak mosolygott.

-Mit csinálsz itt? -kérdeztem végül.
-Hiányoztál. -mondta.
-De tegnap láttál.
-Az már régen volt.
-Honnan tudtad, hogy itt leszek.
-Apám mondta, hogy vettetek jegyet, gondoltam eljövök.
-De miért? Nem szabadna találkozunk. -emlékeztettem.
-Tegnap sem szabadott volna.
-De az más. -vágtam rá.
-Igen. Akkor nem találkoztam apukáddal, de ma fogok. -mondta.
-Ezt hogy érted? -kérdeztem meglepetten.

Mit akar ez jelenteni?
Csak nem beszélni akar vele?

-Menj! Már biztos keres apád. -mutatott vissza.
-Nem kaptam még választ. Amúgy is most jöttem csak ki. -tettem csípőre a kezem.

De ezután sem kaptam a várva várt választ, hiszen Oliver egyszerűen visszaindult a terem felé. Utána mentem én is.
Megállt a bejárat előtt és előre engedett.
Mérgesen indultam vissza a terembe, Oliver a kezem után nyúlt. Hátra kaptam a fejem, ő pedig magához húzott és megcsókolt.
Végül eltolt magától és elindult az ellenkező irányba. Szívesen mentem volna utána, de tudtam, hogy ha most nem megyek vissza, akkor apám keresni fog.
Végül visszamentem.

-Minden rendben? -kérdezte apa.
-Persze. Nem maradtam le semmi fontosról ugye? -probáltam leplezni a kint történtek utáni bánatom.
-Nem, de azért történt egy-két izgi dolog...

Apa mesélt, de én nem figyeltem rá.

Oliverre gondoltam, mi történt vele?
Miért tolt el? Még sosem csinált ilyet.
Mitől lehet szomorú, vagy letört?
Mit akart azzal mondani, hogy ma találkozni fog apámmal.
Nem az lenne a cél, hogy ne találkozzon vele?

... csak ennyiről maradtál le. -fejezte be apa.
-Értem, köszi. -mondtam és olyan arcot vágtam, mint aki figyelt volna.

A továbbiakban már nem kötött le az előadás.
Sőt alig vártam, hogy vége legyen.

Egy örökkévalóságnak tűnt amíg vége lett.
A terem lassan ürült, mi pedig még mindig ültünk.
Nem siettünk sehová, így akár utolsóként is ráértünk kimenni.

-Nem kérsz valamit inni? -állt meg apa a büfénél.
-Egy citromos jeges teát.
-Rendben.

Pár perc múlva már a kezemben volt a jéghideg citromos tea. Segített egy kicsit magamhoz térni.

-Minden rendben? -kérdezte apa.
-Persze, miért?
-Furcsa vagy mióta visszajöttél. Nem fáj semmid?
-Nem apa, jól vagyok. -mondtam és egy biztató mosolyra húztam a szám.