A Bébiszitter

7. fejezet

A kacsintásától sokkba kerültem.
Körülbelül két percig álltam szótlanul, majd kinyitottam a szám.

-Nem vagyok féltékeny! -mondtam, de sajnos Oliver nem szentelt figyelmet a kifogásomnak.

Másnap, iskola után :

Emmával kiértünk a suliból.

-Figyelj csak Nora! -szólt egyszer hirtelen.
-Igen? -néztem rá kérdőn.
-Arra gondoltam, csináltathatnánk egy közös tetkót. -mondta.
-Az nagyon klassz lenne, de én még nem vagyok tizennyolc. Apa sem engedné meg. -mondtam szomorúan.

Egyébként, már én is gondolkoztam ezen, így nagyon tetszett, hogy Emmának is eszébe jutott.

-Az nem gond. Az egyik rokonom tetováló, azt mondta szívesen megcsinálja. -mondta mosolyogva.
-Na és pénzt honnan szerzek rá? Nem hoztam magammal.
-Megcsinálja ingyen. -mondta.
-Komolyan? -néztem rá meglepetten.
-Aha.
-Hát jó. -egyeztem bele izgatottan.

Megbeszéltük, hogy mindketten haza megyünk átöltözni, aztán a suli előtt találkozunk és onnan megyünk a tetoválóhoz.

Útközben eldöntöttük milyen tetkót szeretnénk.
Mindkettőnknek egy szívecske lesz az oldalán, amiben a másik kezdőbetűje díszeleg majd. Tipikus barátnős tetoválás.

° ° °

Viszonylag hamar kész lett.
Meglepően nem fájt annyira, mint amennyire gondoltam.
Inkább akkor fájt, mikor rá kellett vennem a pólóm.
Általában oversize pólókat hordok, mert imádom őket, de a mai napot választottam arra, hogy egy szűk pólót vegyek fel.
Pech.

Miután hazaértem, Oliver közölte csodás tervét. Mégpedig, hogy menjünk le a strandra.
Mivel holnap nem lesz suli, ezért belementem.
Ám mivel friss tetoválásom van, így a vízbe még nem szerettem volna bemenni.
Ekkor nem is sejtettem, hogy kénytelen leszek.

Beültünk az autóba és már mentünk is.

Amikor odaértünk, mindketten átöltöztünk.
Nos, Oliver kockás hasát meglátva, úgy éreztem hogy a mennyországban vagyok. Nem tudom mennyire lehetett vörös a fejem. Mindenesetre nem sokáig élvezhettem a látványt, mert megtörte a csendet.

-Nora! -nézett rám Oliver hófehér arccal.
-Baj van? -kérdeztem meglepetten.
-Mióta van tetkód? Az ne mondd, hogy ma csináltattad! Te jó ég! Ha ezt apád megtudja megöl! -mondta idegesen.
-Nyugi! Amiről nem tud, az nem fáj neki. -mondtam neki, de nem nagyon nyugodott le tőle.
-Legalább engem megkérdezhettél volna. -mondta és kezdett enyhülni az idegessége.
-Nemet mondtál volna.
-Pontosan. -mondta vigyorogva.
-Ezért nem kérdeztelek meg. -vágtam vissza neki.

Egy darabig még vitázott velem a tetkót illetően, ám történt valami, amitől mindkettőnknek elállt a szava.
Megláttuk Jamest. Ó, és persze Jessicát is.

-Ezek meg mit keresnek itt? -néztem Oliverre.
-Ne nézz rám! Ez nem a magánstrandom, ahová nem jöhetnek be. -mondta.
-Sajnos. -tettem hozzá.

Amilyen gyorsan csak lehet, elmentünk a vízhez.
A térdig érő vízig bementem, majd végül beljebb, de nem annyira, hogy a tetoválásom ellepje a víz. Lehet lehűtötte volna, de nem akartam kockáztatni.
Oliverrel jól elvoltam. Sokat beszélgettünk és folyton fröcskölt vízzel, természetesen én sem hagytam magam és visszafröcsköltem. Majd mikor már besokalltam, meglöktem és teljesen ellepte a víz. Nevetve feljött a víz alól, de ő nem lökött el.
Próbáltam vele beszélni, a tegnap esti beszélgetésünkről. Arról, hogy féltékenynek tart, de ő csak mosolyogva hallgatta, ahogy próbálom kimagyarázni magam.
Ekkor közelebb jött, megfogta a derekam és bedobott a vízbe.

Nem erre számítottam, de csak nevettem rajta. Hiszen mást nem tudtam volna csinálni.

Kimentünk a vízből fagylaltot venni.
Banánosat kértem, mivel az a kedvencem.
Oliver pedig csokit vett.

-Azt hiszem, soha nem ettem még ilyen jó banán fagyit. -mondtam.
-A csoki is jó. Megkóstolod? -kérdezte.
-Igen. -mondtam, mert csak az járt az eszemben, hogy "te jó ég, egy fagyit eszünk" . Vagy legalábbis valami olyasmi.
-Tényleg finom. -mondtam miután megkóstoltam.
Megtettük a fagyit, majd mentünk az autóhoz.

Reméltük, hogy megússzuk a Jamessal való beszélgetést, de sajnos nem.

-Sziasztok! -köszöntek szinte egyszerre, gúnyos arckifejezéssel.
-Sziasztok! -köszönt vissza Oliver.

Nos, én nem voltam hajlandó köszönni sem Jamesnek, sem Jessicának.

-Elvitte a cica a nyelved? -kéredezte James.
-Nem. -feleltem.
-Már kezdtem azt hinni, de ahogy látom sajnos nem. -mondta James.
-Szállj le róla! -szólt vissza neki Oliver.
-Na nézd már, a bébiszitternek kell bevédeni? -nézett rám röhögve.
-Ha még egy bántó mondatot mondasz neki esküszöm, hogy itt verem ki a fogaid. -folytatta Oliver.

Tetszett, hogy megvéd, de itt volt az idő hogy a sarkamra álljak és visszaszóljak.
Láttam, hogy Jessica folyamatosan Olivert bámulja és egy nagyon jó ötletem támadt.
Félrehívtam egy percre Olivert és elmondtam neki csodásnak hitt tervem.
Tetszett neki a terv, így rábólintott.

Eljátszottuk, hogy összeveszünk és elmentem pár méterrel arrébb.

-Jessica! Olyan csinos vagy! -kezdte Oliver a játékot.

James meg akart szólalni, de helyette Jessica szólalt meg.

-Ezt ritkán mondják nekem. -mondta a lány.

Ezen teljesen meglepődtem. Sőt, ahogy elnéztem Oliver is.

-Tényleg? Hát milyen fiú az, aki nem dícséri a barátnőjét? Nem is érdemel meg. -nézett beszéd közben James-re.

Jessica csak felhúzta a vállát és bólintott

Láttam, hogy Oliver felsőteste teljesen elvarázsolja a lányt.

-Hagyd ott Jamest. Itt vagyok én. -folytatta Oliver.

Én pedig már alig bírtam nevetés nélkül.

-Nos, nem is tudom mit tegyek. -mondta a lány, legnagyobb meglepetésemre.

Oliver közeledni kezdett felé.

-Talán ez majd segít. -kezdte és olyan mozdulatsort tett, mintha meg akarta volna csókólni Jessicát.

Jessica hagyta magát.

James hirtelen megindult feléjük, ekkor Oliver kicsit meglökte Jessicát, amitől James karjai közé esett.

-Látom jó barátnőt válsztottál. -mondta Oliver nevetve Jamesnek.

Természetesen, én is nevettem.
Nem tudtam visszatartani.
Mielőtt James nekünk rontott volna, leléptünk.

A haza vezető úton szinte csak nevettünk. Majd abba hagytam a nevetést, mert úgy gondoltam, köszönettel tartozom Olivernek.

-Oliver, figyelj csak! -kezdtem.
-Igen?
- Csak szeretném megköszönni. -folytattam.
-Ugyan, én is utálom Jamest. -mondta mosolyogva.
-Nem csak azt. -mondtam.
-Akkor? Mi más miatt tartozol köszönettel? -kérdezte.
-Jól éreztem magam ma veled. Szóval köszönöm, hogy elvittél a strandra. -mondtam őszintén.
-Ugyan már, ne hülyéskedj! Ez a legkevesebb. -mondta, majd rám mosolygott.
-Azt is köszönöm, hogy vigyázol rám. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. -vallottam be.

Választ nem kaptam csak nevetett.
Talán túl nyálas volt?

-Most mégis miért nevetsz? -kérdezten komoly arccal.
-Butus, most vallottál szerelmet. -mondta majd rám kacsintott.

Már megint a kacsintás...

-Hogy mi? Miről beszélsz? Dehogy! Nem szeretlek! -tiltakoztam.

Csak tovább nevetett.
Erre bevágtam a durcit.
Egyszer mondok neki valami kedveset és akkor is elrontja a pillanatot.

Miután hazaértünk, szó nélkül magára hagytam.

Még hogy szeretem?
Hahh, mégis mit gondol?
Azt hiszi minden lány csak úgy oda van érte?
Talán igaz.
De én nem. Vagy talán mégis...