A Bébiszitter

19. fejezet

-Üdvözletem fiatalok! -lépett közelebb apa.
-Nem úgy volt, hogy csak a jövő héten jössz haza? -kérdeztem halkan.
-De igen. Viszont hiányoztál, gondoltam hamarabb haza jövök. -mondta gúnyos mosollyal.

Sosem láttam még őt ilyennek.
Mintha tudta volna, hogy ez fogja fogadni.
Fenébe, jól időzített.

-Hazudsz! Soha nem jöttél volna haza miattam. Csak is azért vagy itt, mert tudtad, hogy ez vár majd itthon. -mondtam dühösen.
-Ezt a hangnemet nem engedheted meg magadnak Nora! -kiabált rám.
-Uram, bizonyára félre érti a helyzetet. -probálkozott Oliver.

Ekkor apám felé fordult.
A szemei szinte villámokat szórtak.

-Te mocsok! Mit tettél a lányommal? Rád bíztam, erre te visszaéltél ezzel. -ordította.
-Dehogy éltem vissza vele. Nézze uram, a lánya... -kezdte Oliver.
-Tűnj a szemem elől! Most! -szakította félbe apa.
-Na de apa! -szálltam be a "vitába".
-Ne szólj bele Nora!

Ezzel engem el is intézett egy mondattal.

-Ide figyelj Oliver! Ha még egyszer meglátlak a lányom közelében, akkor neked annyi! Világos voltam? -ordított tovább Oliverrel.
-Nem uram. -mondta Oliver teljesen nyugodtan.
-Mi?? -nézett rá apám szikrázó szemekkel.
-Jól halotta uram. Szeretem a lányát és nem hagyom el, maga miatt pedig végképp nem.

Ez már elég ok volt arra, hogy apám teljesen kiboruljon.
De ami ez után következett, az teljesen kiverte nála a biztosítékot.
Oliver elindult az ajtó felé, majd visszalépett és megcsókolt.

-Takarodj! -mutatott apa az ajtó felé.

Oliver még visszafordult az ajtóból, és rám nézett.

-Vigyázz magadra királylány! Szeretlek. -mondta mosolyogva.

Válaszolni már nem tudtam, ugyanis kilépett és becsapta maga után az ajtót.

-És most kisasszony, beszédem van veled. -fordult felém apa.
-Kösz apa, de most kihagyom. -mondtam, majd hátat fordítottam neki és elindultam a szobámba.
-Még nem végeztünk. -szólt utánam.

A szobámba érve becsuktam az ajtót, majd az ágyra feküdtem.

Vacsorázni sem mentem le, még csak nem is voltam éhes.
Apu beköszönt mielőtt aludni ment.

Ekkor eszembe jutott, hogy Oliver itt hagyta minden cuccát.
Vajon haza ment, vagy az apjához?
A telefonom lemerült, ráadásul Olivernél hagytam a töltőm, így nem tudtam megkérdezni.

Tudtam, hogy Oliver is itt hagyta a sajátját, szóval gondoltam lemegyek a töltőjéért.
Vártam egy kicsit, csak hogy biztos legyek benne, hogy apa elaludt.
Halkan nyitottam ki az ajtót, majd leosontam a lépcsőn.
A vendég szoba apám szobája mellett van, így nagyon halknak kellett lennem.
Kinyitottam az ajtót, majd be is csuktam magam után.
Ahogy sejtettem, minden úgy volt, ahogy hagyta.
A ruhái az ágyon voltak.
A töltő pedig a Tv mellett.
Megfogtam a töltőt, majd gyorsan elindultam kifelé.
Nos, nem vagyok valami szerencsés, ezt a most történt is bizonyítja.

Oliver az egyik cipőjét is a padlón hagyta, amiben elestem.
Nem csaptam nagy zajt, de apa felkelt.
Hallottam, ahogy a szobája ajtaja kinyílik.
Gyorsan bebújtam az ágy alá.
Pont befértem.
Kisebb koromban, amikor bújócskáztunk, mindig ide bújtam.
Láttam apám lábát és hallottam a káromkodását is.
Valamibe belerúgott, az a valami pedig Oliver cipője volt.
Akaratom ellenére, elnevettem magam, de csak alig hallhatóan.
Apa kiment, de nyitva hagyta az ajtót.
Kimásztam az ágy alól és megindultam az ajtó felé.
Majd megtorpantam a küszöbön.
Visszafordultam és felvettem az ágyról Oliver egyik pólóját, majd egy pulcsiját is.

Felsiettem a lépcsőn és gyorsan becsuktam az ajtót magam után.
Ledőltem az ágyra és gyorsan bedugtam a konnektorba a töltőt.
Levettem a pólóm és felvettem az övét.
Oliver illata volt. Nem tudom mihez hasonlítani ezt az illatot, de az biztos, hogy ez lett a kedvencem.

Oliver gyorstöltőjének hála, a telefonom már 4%-on volt.
Könnyes szemmel kapcsoltam be, majd amikor megláttam a hátteret, amin Oliver és én voltunk, kitört belőlem a zokogás.
Hat üzenetet írt Oliver.
Gyorsan megnyitottam és csak még jobban sírtam.

Oliver
10perce volt elérhető.

-Szia királylány!
-Remélem minden rendben.
-Nem bántott apukád?
-Sajnálom, hogy ott kellett hagyjalak.
-Már most hiányzol.
-Szeretlek!❤️

Megmosolyogtattak az üzenetei.
Vissza is írtam neki, majd lekapcsoltam a villanyt és bámultam a sötét plafont.

Kedd reggel, 06:10

Semmit nem aludtam az este.
Kócos hajjal és kisírt szemmel keltem. Tehát csak a szokásos.
Oliverrel sokat beszéltem az este.
Fel is hívott, de alig tudtam beszélni a sírástól, így nem tartott sokáig a beszélgetés.

-Nora! Siess! -kiabálta apa.
-Megyek már. -mondtam kedvtelenül.

Ma reggel apa visz suliba.
Elég gyakran vitt el, amikor itthon volt.

A kocsiban mindig szól a zene, mert apa imádja hallgatni. Főleg a retrót.
Ki gondolta volna?

Ma reggel viszont nem szólt, nemhogy a retró, hanem semmilyen zene.
Apa nem tűnt mérgesnek, de tudtam, hogy még mindig az. Ő nem az a, könnyen megbocsájtós fajta.

-Apa! -fordultam felé.
-Igen? -nézett rám mosolyogva.

"Okéé, ez para." -gondoltam.

-Lehet egy kérdésem? -szólaltam meg végül.
-Persze, de csak ha előbb nekem is. -mondta.