Egy esélyem van

Egy heti szünet

A mai reggelen veszi kezdetét a teljes heti pihenésem. A legjobb kezdésnek az, hogy a reggel megszokott hat órás kelés helyett kilenc óra körül ébredtem fel. Clarke békésen feküdt mellettem, a karomhoz nagyon ragaszkodott most. Jobban, mint általában, ami azért kicsit meglepett. Felé fordultam, hogy megöleljem végre, mire csak mosolygott. Örülök, hogy most mosolyogni kezdett. Remélem az egész hetünk nyugodt lesz. Lassan szembefordult velem és kinyitotta a szemét:

- Mennyi az idő? - elég álmoskás hangja volt.

- Múlott kilenc, szóval még aludhatunk egy kicsit. - húztam magamhoz.

- Támogatom az ötletet. - csókolt meg meglepően lassan, óvatosan. - Van egy ötletem erre az egy hétre.

- Hallgatlak Clarke. Mit terveztél közös programnak? - kíváncsi vagyok, hogy mi is keringhet a fejében ilyenkor, mikor ennyire közel vagyunk egymáshoz.

- Megakarlak újra ismerni. - ezt egy pillanatig nem értettem, aztán folytatta. - Kezdjünk el randizgatni, mintha most ismernélek meg újra. Ami annyira nem is hazugság jelen helyzetben...

- Miért is ne? De lenne egy lényeges kérdésem. - néztem picit komolyabban rá, mire érdeklődve bólintott egyet. - Nem csókolhatlak meg akkor?

- Annyira azért nem játsszuk el azt, hogy megismerkedünk! - nyomott le hirtelen, ami meglepett.

Nagyon hirtelen volt ez a lendület és hozzáállás tőle. Látszott rajta, hogy nagyon örül annak, hogy lenyomott engem. Élvezi, hogy ahhoz képest, hogy én vagyok a nagy vezér, most úgy néz ki, hogy felettem uralkodik. Nagy mosoly volt az ajkain, imádom így látni őt. Szép lassan hajolt le hozzám, de végig tartotta a szemkontaktust és végig mosolygott:

- Szeretlek, tudod? - kérdeztem, mire elpirult. - Főleg, amikor zavarba tudsz tőlem jönni, pedig nem az első esete annak, hogy ezt mondom neked.

- Jól van, élvezd csak ki, amíg engedem neked! Mert tudom, hogy te is tudsz pirulni, csak a varázsszavakra kell rájönnöm! Onnantól pedig a markomban leszel! - vigyorgott gonoszul rám, aztán megharapta a nyakamat csak úgy. - Vagy megtanulom mik a gyenge pontjaid. Bár még azért jó a memóriám...

Oké, elismerem, hogy tud felettem uralkodni... De az a legnagyobb szerencse, hogy csak ő képes rá. Más nem tudna ennyire elvenni tőlem a dominanciámat. Szép lassan rám feküdt és a nyakamba kezdte fújni a levegőt. Mintha máris aludna, pedig szinte biztos, hogy ébren van. Valahogy engem is kezd álomba ringatni. Talán a tudat, hogy velem van most is. Annyira megtud nyugtatni ez az egész helyzet és az érzés, ami vele jár. Azt hiszem jó döntés volt, hogy kivettem ezt a hetet.

*~*~*~*~*~*

Délig sikerült aludnunk, ami azért nagyon ritka nálam. Bár én nem aludtam annyit, de Clarke meg rajtam aludt és csak egy picit moccantan, már a hátam alá nyúlt és kispárna lettem. Szóval nem hagyott menekülni semerre. De ahogy úgy döntöttünk, hogy ideje lenne egy ebédnek, ha már a reggelit végig aludtuk. Szigorúan megtiltotta nekem azt, hogy segítsek neki. Így kénytelen voltam várni az étkezőasztalánál, mert a konyhában sem lehettem bent... Nem értem miért küldött ki, de nem kérdezősködöm, jobban járok szerintem. Aztán egy relatív gyors ebéd történt. Valami nagyon zavarta még mindig, de nem akarta nekem ezt elmondani. Ez azért fájt nekem egy kicsit, de most muszáj lenne ráhagynom... Vagy pont kérdezgetnem kellene? Őszintén megmondva fogalmam sincs. Kiestem a gyakorlatból párkapcsolati téren. Felsóhajtottam és inkább leléptem. Abszolút nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Az ágyon elterülve csak néztem ki a fejemből. Nem tudom eligazodni Clarke-on. Kérte a teljes hetemet, hogy vele legyek, de nem akarja elmondani azt, hogy mi bántja. Csendben teltek a percek, mikor rezget a telefonom. Kaptam egy SMS-t... Costia-tól? Mégis mi a fenéért keres engem? Ennyire híre ment annak, hogy most pihenő hetet tartok vagy mi? Megnéztem az üzenetet, de kiderült, hogy nem ez volt az első. Egész délelőtt irkált nekem. Semmi választ nem kapott, csak megnézte valaki... Vagyis Clarke nézegette, hogy miket írogatott nekem. Akkor így már értem, hogy miért ilyen. Most megoldom ezt az egészet, hogy ne legyen nekem ebből gondom és ne legyen emiatt Clarke megzuhanva:

- Costia? - hívtam fel a gyors ügyintézés érdekében.

- Na végre, hogy eszedbe jutottam és nem csak megnézed az üzeneteimet! - volt neki is mérges hangja. - Beszélnünk kell, de azonnal!

- Nem lehet. - jelentem ki, közben hallom az ajtót kinyílni, de nem feltűnően. - Rémlik, hogy van párom?

- Ugyan kérlek! Tudok róla, hogy szétmentetek! Arról is tudok, hogy nincs senkid!

- De a beavatásról már nem tudsz, ahol Clarke hivatalosan is Trikru tag lett, emellett még Wanheda is, szóval ha azt vesszük már a feleségemnek számít. - közöltem vele nyersen a tényeket. - szóval hiába keresel, akarsz beszélni, nem fogunk semmit sem csinálni egymás körzetében.

- Szóval képes vagy egy olyan lányt visszafogadni, aki Roan kedvéért elhagyott téged?! Ezt nevezem! - akadt ki teljesen. - Nem hiszed el, hogy megint elfog hagyni, amint kap rá parancsot?

-Senki uralma alá sem tartozik! Világos!? - keltem ki magamból, közben fel is ültem, így tisztán láttam Clarke tekintetét, mégsem rá fókuszáltam. - Szabad akaratából dönt mindenben az élete során! Emellett a feleségem is lett! Tudta mi lesz a beavatása alatt, milyen esküt tesz le! Szóval ne próbálkozz semmivel sem! Ne akard megtudni milyen vagyok, ha felbosszantanak!

- Persze, utána meg összetörsz! Egy jelentéktelen szuka miatt, aki nem is szeret téged!

Itt elvesztettem az önuralmamat. Kinyomtam a telefont és a falnak vágtam mérgemben. Szilánkosra tört. Már telefonálni nem lehet vele, az biztos... Felkeltem és azt a falat kezdtem ököllel ütni, aminek a telefont is vágtam. Nem figyeltem, hogy mennyiszer ütöttem, csak csináltam. Mikor újra lendült a sokadik ütés miatt a kezem, meg is álltam. Hercegnőm a fal és közém állt, így ütni már nem tudtam. Lassan megölelt engem, közben az ágyhoz terelt. Végül leültem, ő meg eltűnt pár percre. Aztán hozta az elsősegély dobozt, hogy lekezelje a kezem. Csak a bőr repedt fel egy kicsit, semmi vészes sem volt. De olyan gondosan, óvatosan kezelte, mintha akkora seb lett volna. Ahogy végzett, az ágy mellé letette a dobozt. Lassan lefektetett engem, aztán rám is feküdt. Kicsit kuncogott, amit nem értettem:

- Olyan hülye vagy... - jegyezte meg.

- Mégis miért?

- Összetöröd a telefonodat, amin mindenki elért téged. Aztán a falat verted, mintha az lenne a haragod oka. - adott puszit az orromra hirtelen. - Ha mérges vagy, gyere hozzám és megölelgetlek. Majd attól megnyugszol.

- Talán igazad van... - öleltem meg. - Majd legközelebb hozzád menekülök, hogy védj meg engem másoktól és azok hülyeségeitől. Szeretnék a karjaidban gyenge lenni, csak egy kicsit...