Egy esélyem van

Ezt elszúrtam...

Clarke szemszöge:

Nagy szemét voltam... Ugye, mikor kezdődött ez az egész felügyelet, hülye módon beléptem egy fogadásba. Már akkor is fagyos volt Lexa, így benne voltunk páran egy hülyeségben. Arra fogadtak, hogy milyen gyorsan lágyítom meg őt és mennyire tudom elcsábítani, magamba bolondítani. Három hónapot kellett vele együtt lennem, aztán dobnom kellett őt... Nagyon, de nagyon bánom, hogy ilyen hülyeséget tettem. Aztán, akárhogyan is akartam javítani a helyzeten, nem tudtam. Már teljes másfél éve, hogy ez történt, azóta alig hallottam róla. A srácok nem akarnak mesélni nekem, hogy mi történt vele, hogyan éli az életét. Amint vége lett a sulinak, elköltözött messzire, a város szélére, de nem tudom hova. Vagyis eddig nem tudtam, de egy ismeretlen számról jött üzenet miatt megkaptam a pontos címét. Elindultam a megadott címre, mikor félúton összefutottam valakivel. Teljesen ledöbbentem, mikor felismertem a fiút:

- Aden? Hát te meg? - öleltem meg szorosan. - Hogy-hogy láthatlak?

- Egy hónapja kiengedtek, de ezt gondolom tudtad. - erre csak bólintottam egyet. - Én küldtem neked azt az üzenetet. Kellenél, mert már nekem semmi ötletem sincs megoldásra. Mackónak sincs semmi terve már, hogy javuljanak a dolgok...

- Mi történt, hogy ekkora a baj? - ijedtem meg.

- Eléggé, mesélhetek útközben? - bólintottam, közben el is indultunk. - Nos, gondolom sejted kivel van gond... Lexa egyre rosszabb balhékba keveredik bele, lassan már önként. Esténként balhézni megy, verekedés, drogozás, alkohol nagy fogyasztása. Sokszor nagyon durva állapotban esett haza. Pár tetkója is lett, és elég szép címet kapott ezektől. Bandában viszont sosem jár, mindig egyedül rongálja a helyeket, embereket. Magányos fakasnak tartják és ez sajnos igaz is lett rá. Mackó már nem egyszer hozta ki őt a rendőrségről, mert elkapták. De eddig megúszta önvédelemre hivatkozva. Egyszer biztos kemény börtön büntetést is fog kapni, ha nem lesz valaki, aki mellé áll és vele marad. Clarke nehezemre esik ezt mondani neked, mert biztos rossz lesz újra találkozni vele, de segítened kell. Egyedül te tudtál annyira közel kerülni hozzá, hogy meglágyuljon és ne legyen annyira durva. Nagyon félek, hogy idő előtt lesz valami baja és elveszítjük... Segíts!

- Rendben, segítek! - tudtam, hogy az én hibám. -  Elrontottam mindent, helyre is hozom, ahogyan csak lehet!

Ő csak hálásan bólintott egyet. Tovább mesélt nekem azokról a hónapkoról, amikről lemaradtam. Costia már soha sem került képbe Lexa szemében. Nem foglalkozik olyannal, hogy párkapcsolat. Nem érdekli az ilyen egyszerűen. Inkább húz a rossz dolgok felé. Az elején még voltak sérülései verekedések után, de már az enyhén elszakadt ruhán kívül semmi baja sem esik. Ez engem pedig nagyon is aggaszt. Nem akartam, hogy ennyire megváltozzon. Sokkal jobb lenne, ha nem járna ilyen balhékra. Ahogy mesélt, már a házhoz is értünk. Gustus lépett pont ki, hogy menjen dolgozni. Amint meglátott, azt hittem, hogy meg fog ölni engem... De nem, helyette majdnem összetört engem, ahogyan megölelt. Ezek szerint hiányoztam neki is. Alig beszéltünk, sietett dolgozni. Azért a Kapitányság nem itt van. Aden sóhajtott egyet és ment az ajtó irányába. Félve követtem, mert nem tudtam, hogy mi fog történni. Belépve a házba még jobban féltem, hogy mi fog történni, amikor meglát engem Lexa... A konyhába mentünk, ahol éppen mosogatott trikóban és térdnadrágban. Kicsit kilógott a tetoválása a hátánál és a karján levőt is tisztán láthattam. Tényleg érezhető rajta, hogy megváltozott... És az egész az én ostobaságomból származik... Amint végzett megfordult. Az öccsére nézett, aztán rám. Nem volt semmi különösebb reakciója miattam, az öccsét nyugodtan megölelte:

- Látom hoztál magaddal társaságot. Akkor mentem is fel a szobámba! - indult volna felfele, de Aden egy sóhajt hallatott, ami miatt megállt. - Vagy tévedek?

- Hát, igazság szerint én Lincoln-ékkal leszek ma délután. Neked kell vele beszélgetni... - nézett oldalra kicsit kényelmetlenül. - Szóval én megyek is, további szép napot!

Lépett le a konyhából és a házból is rekord sebességgel. Én meg nem tudtam mit mondjak neki. Egy kis ideig velem szemben állt, aztán láttam az arcán átfordulni minden érzelmét és már csak a rideg tekintete marad meg nekem. Intett fejjel, hogy kövessem őt, amit megtettem. Közben próbáltam valamit kitalálni, hogy mit is kellene neki mondanom. Amint felértünk a szobájába, egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Az ágyra leült és csak jeges tekintettel nézett rám. Fájt, hogy nem úgy látom az tekintetét, mint amikor csak ragyogva tekintett rám:

- Mondjad, mit akarsz Griffin? - a hangja is ijesztően fagyos volt.

- Nem hallottam rólad sokat, gondoltam beszélhetnénk, mint régen... - próbáltam kezdeményezni egy beszélgetést.

- És ha nekem nincs kedvem hozzá? - volt eléggé ellenséges is velem szemben. - Nincs kedvem beszélgetni semmiről, főleg velem kapcsolatban! Meghalt a kettőnk közti kapcsolat, vagy bármi is volt az, amit te játszottál! 

- Akkor legalább hallgass meg! - emeltem fel kicsit én is a hangomat. - Ha nem is akarsz velem beszélni, akkor hallgass meg kérlek!

- Legyen... - morgott halkan. - Akkor mondjad, amit akarsz!

- Figyelj, nem akartam ezt, ami történt, hiányzol nekem! - kezdtem el, de láttam rajta, hogy nem hisz nekem. - Nem volt játék az, amit érzek irántad... Tudod, az elején volt egy fogadás, amibe belerohantam hülye fejjel. Azt beszéltük, hogy nem vagyok képes téged meglágyítani és három hónapig együtt lenni... De ahogy tényleg éreztem azt, hogy valami húz hozzád, akkor bántam meg, hogy fogadásból kezdtem el, mait érzelmekkel kezdtem megélni veled. De ha nem szakítom veled, akkor...!

- Akkor mi lett volna? - állt elém, ami megrémisztett. - Akkor most is együtt lennénk? Akkor talán nem lennék ennyire zűrős? Nem érdekel, hogy mi lett volna! Tűnj el, most!

- Nem akarok, érted?! Elcsesztem, nagyon is! De helyre akarom hozni! - könnyes lett a szemem, miközben mondtam ezt.

- Mit hittél? Hogy ennyivel megoldod? - nézett rám keserűen. - Azt hitted, ha ide jössz, elmondasz pár mondatot, akkor majd minden helyre jön? Hogy ennyivel eléred, hogy újra magamhoz öleljelek? Hogy megbocsássak? Komolyan elhitted ezt?

- Nem, nem hittem semmiben sem, csak jöttem, kusza gondolatokkal és avval a reménnyel, hogy legalább nem ásol el tekintettel... - hajtottam le a fejem. - Egyszer akarom helyre hozni valakivel, de ez sem megy...

- Nem is fog. Felejtsd el, hogy együtt leszünk valaha. - jelentette ki, mire teljesen elvesztettem minden erőmet, nem is tudott zavarni, hogy az apró részletet is elmondjam ,amiért kellett szakítanunk.

- Legalább az a szemétláda boldog lehet, hogy szétmentünk. - mondtam és hátat fordítottam neki. - Akkor megyek is, szia...

- Milyen szemétláda?