Egy esélyem van

Nehéz a reggel

Kellemesen érzésre kezdtem ébredezni. Éreztem, ahogyan a karjaim közt levő kicsit ficánkol és csak jobban bújik hozzám. Szorosabban ölel és a nyakamra adott egy apró puszit. A hideg kirázott és egy nagyon apró sóhajt is elengedtem, mire elkezdte csókolgatni a nyakamat lassan. Fokozatosan haladt felfele az ajkaim irányába. Kezdett az agyam valami másra irányulni, de időben kinyitottam a szemem:

- 'Reggelt Clarke... - volt enyhén rekedtes a hangom. 

- Neked is Lexa... - és folytatta tovább a nyakam ostromlását.

- Hagyd abba kérlek... - sóhajtottam fel ismét, mikor szívni kezdte a nyakam egy adott ponton, ami kellemes is volt(?). - Ennek nyoma marad Clarke!

- Épp ezért is csinálom. 

Valahogy megoldotta, hogy a hátamon feküdjek és rám feküdt egyszerűen. Kezdett egyre lejjebb menni és folyamatosan szívta a bőrömet, ezzel is "jeleket" hagyva maga után. Nem értettem miért csinálja, de ha így folytatta, akkor nem megyünk suliba! Egy ponton abbahagyta és vigyorogva nézett rám. Én teljesen kába voltam, nem tudtam mit tett velem, hogy ilyen lettem, de ez sosem volt rám jellemző. Nem szerettem, ha szívásnyomokat adnak nekem. Közel hajolt hozzám és így kíváncsiskodott:

- Na? Folytassam Parancsnok? - kérdezte kaján vigyorral az arcán.

- Nem, mert suliba is kell mennünk! - mondtam határozottan, már amennyire most lehetséges volt.

- Gonosz vagy... - szomorodott el. - Még jó reggelt csókot sem adtál nekem...

- Mert eddig volt rá lehetőségem? - néztem rá értetlenül, mire lemászott rólam. - Hé, most hova mész?

- Megnézem, hogy milyen cuccaid vannak. Valamiben kell mennem suliba, nemde?

Ezzel elkezdett kutatni a szekrényembe. Én csak percekkel később keltem fel és ami elsőnek akadt a kezembe, azt akartam felvenni. Pont egy fekete inget kaptam ki, ami passzolt a farmeromhoz, mire a kezemből eltűnt az említett felső. Clarke lenyúlta tőlem, ahogyan egy farmeromat is. Felvette és... Hát, szót se róla, remekül állt neki. Végigmértem, mire vigyorogva nézett rám. Sejtette mit gondolom jelen pillanatban, ezért a nyakamba csimpaszkodott inkább. A derekát átöleltem és így tartottam magamhoz közel:

- Biztos vagy abban, hogy suliba akarsz menni? - gondolat olvasó egy lány...

- Igen, mert te ígérted meg anyudnak, hogy nem lesz "semmi olyan", én meg nem foglak megrontani.

- Milyen kár... - játszotta meg magát.

- Na, induljunk, mert soha sem érünk be.

Ezzel elengedtem és a cuccomat összeszedve elindultam a konyhába egy kávét főzni. Nem kellett két perc sem, már rohant is le az emeletről Clarke elég zabosan. A táskája a padlón landolt és engem a pultnak nyomott elég agresszívan. Látszott rajta, hogy valami neki nagyon nem tetszik. A kávé már lefőtt, de nem hagyta, hogy igyak egy keveset. Hirtelen a pulton találtam magam, miközben Clarke a lábaim közt volt:

- Mit akarsz Clarke? - tettem fel a kérdést, mire a nadrágomat kigombolta. - Hé, most mit akarsz ennyire?

- Álmomban veled voltam újra és újra az ágyban... Gondoltam megvalósítom ezt ebben az életben is. - volt kaján vigyor az arcán. - Nem megyünk ma suliba, csak egy szülői igazolás az egész.

- De nem lesz semmi és megyünk iskolába. - közöltem vele,  de csak jobban matatott a combjaim közt. - Clarke, azt mondtam, hogy nem!

- Pedig a szemeid nem ezt sugallják. Ahogy ott sem érzem az ellenállást... Még nedves is lettél. - éreztem, amint benyúlt oda, ahova nem kellett volna.

- Azt mondtam nem! - löktem el magamtól. - Lehet, hogy együtt voltunk előző életünkben, de ez nem azt jelenti, hogy most egyből evvel kell indítanod!

- Oké... De akkor se menjünk be suliba, kérlek! - mondta szomorúan.

- Bármennyire is ideges vagyok rád, ezt azért nem ellenzem. - szálltam le a pultról végre. - Menj vissza a szobába, mindjárt megyek én is.

- Megvárom, hogy felgyere velem. Addig nem vagyok hajlandó felmenni a szobádba. - ölelt meg hátulról. - Nem akartam, nem tudom mi ütött belém...

- Nincs baj, de ez hirtelen sok volt nekem. - vallottam be neki.

Eléggé bűnbánóan nézett rám. De nem enyhített azon a tényen, hogy nem akarom még a dolgot. Csak egy dolog, hogy szerelmes vagyok belé és az előző életünkben együtt is voltunk az ágyban már abból a szempontból. De ez nem jogosítja fel semmire sem. Végül hagytam inkább a kávét, hiszen nem kell ébren maradnom. Lehámoztam magamról a kezeit és elindultam vissza az emeletre. Alig tettem meg két lépést, már a karomba csimpaszkodott. Így visszameneteltünk a szobába és az ágyon pihentünk. Kezdtem megint álmosodni, mire Clarke olyan érdekesen fordult, hogy engem le is fogott vele. Közel hajolt és apró csókot nyomott a nyakamra, aztán szívni kezdte:

- Ai said something, didn't ai? (Mondtam valamit, nem?) - érzékeltem, hogy megint azt akarja, amit lent is tervezett megtenni.

- Just a strik... Ai deserve em... (Csak egy kicsit... Megérdemlem...) - kezdte el megint szívni a nyakam, közben a csuklóimat fogta le.

- Hir ai laik Heda! (Itt én vagyok a Parancsnok!) - próbáltam parancsolni rá, de sikertelenül.

- Mebi, ba yu long gon me en ai'll give yu chit yu want, no matter how yu say em... (Lehet, de rám vágysz és megadom neked, amit akarsz, hiába nem mondod ki...) 

Már nagyon a határon járok, hogy ne teperjem le, de kell az önuralom. Még várnom kell evvel. És ezt kénytelen lesz megérteni. Megakart csókolni, de elhúztam a fejem, mire visszavett. Realizálta, hogy mi csinált és lemászott rólam. Felakart kelni, de ezt már nem engedtem neki. Nem akart megmozdulni, vagy nem mert, nem is tudom... Nekem háttal volt, így tökéletesen magamhoz tudtam húzni. A háta a mellkasomnak feszült, éreztem, hogy ideges. Átkaroltam és a füléhez közel hajolva beszéltem:

- Den, taim osir spend mo time teina, em will be chit yu wanted nau... (Majd, ha több időt töltünk együtt, az lesz, amit most akartál...) - erre a mondatomra megfordult és az arcomhoz ért.

- Ai'm sorry ai was like bilaik kom yu. Ba ai can't stand em as much as ai used kom... (Sajnálom, hogy ilyen voltam veled. De már nem bírom annyira, mint a legelején...)

- A legelején? - döbbentem le ezen teljesen. - De alig, hogy négy éve találkoztunk először és most kerültünk egymáshoz közelebb...