Egy esélyem van

Egy kis történelem

Na igen, ennyire könnyedén kínos helyzetbe tudnak engem hozni, ha ismernek. Mégis Clarke elsiklott ez felett és csak beszélgetni kezdtek Mackóval. Én meg adtam az imát és a hálát azért, hogy nem tértek erre ki. Aztán szóba jött a reinkarnáció és a Földiek története. Volt Mackónak egy könyve, amiben erről részletesen le volt írva minden, elő is kereste nekünk. Amint Clarke kezébe került a könyv, valami véletlen folytán Mackót hívta az egyik kollégája, hogy menjen be dolgozni, mert valaki lebetegedett és a nappali műszakból esti műszak lesz neki pár héten át. Ezért már most lelépett, sejtettem a dolog okát, de nem szóltam érte. Amint összepakolta a szükséges dolgait, lépett is le. Nem kellett egy perc sem, Clarke vigyorogva fordult felém:

- Eddig miért nem tudtam arról, hogy belém vagy halálosan zúgva? - volt jó kedvében emiatt a tény miatt.

- Ai hate yu... (Utállak...) - morogtam magamban, ami azért elég hangos volt, hogy hallja.

- Yu nou hate me. (Dehogy utálsz.) - ilyenkor utálom, hogy ismeri a nyelvet...

- Nézzük meg a könyvet, hátha megtudunk valami újat is a történelemről, ami itt zajlott anno. - a könyv felé nyúltam, mire megfogta a kezem. - Majd később játszol, most nézzük meg a történetünk alapját!

- Egy csókért megnézzük. - ezt a követelőző nőszemélyt.

Nem akartam húzni az időt, így gyors csókot adtam neki. Persze nem nagyon sikerült gyorsnak lennie, de megtörtént. A könyvet kíváncsian nyitottam ki, mivel Clarke inkább rám akart fókuszálni. De most engem jobban érdekelt a könyv tartalma, mint a személy, aki a vállamon pihenteti a fejét. Elkezdtem beleolvasni és Heda nevű személyről volt egy kisebb leírás. Ő volt a törzsek parancsnoka. Az egyik legendás Parancsnok Lexa kom Trikru volt... És eléggé olyan volt, mint én. Volt egy rajz is róla, de álmában készült(?). Hasonlított rám, ez tény és való, de fagyosabb is volt abban a korban. Erről egy mondtad felcsendült a fejemben:

- Ai laik Heda. (Én vagyok a Parancsnok.) - mint egy ezerszer kiejtett mondat, ami tényként volt kezelve

- En ai laik Wanheda, the heda gon wamplei. (És én vagyok Wanheda, a halál parancsnoka.) - Clarke is mondott egy ilyen érdekes mondatot, ami tényleg olyan volt, mint egy tény.

Lapoztam párat és valóban volt egy Wanheda nevű ember. Egy, az Égiek közül származó lány volt, aki a Parancsnokkal volt szoros viszonyban. Őt Clarke-nak hívták... Most vagy ennyire szerették a szüleink a történelmet, vagy a véletlen műve. Bár, amennyi közös vonás akad ezekkel a személyekkel, eléggé a sors akaratának hat az elnevezés és az életünk útja is egy kicsit. Végig néztük a könyvet és eléggé érdekes volt a történelem benne. Érdekes módon úgy halt meg Heda, hogy hasba lőtték és nagyon sok vérveszteség miatt nem tudták életben tartani. Nekem meg ott van hegem és egy Clarke-nak kissé durva jelenet is volt a mai napon... Kezdem azt hinni, hogy a sorsnak sokkal nagyobb hatalma volt, mint eddig bármikor. Az álmaimban szerettem azt a lányt, aki Clarke-ra hasonlít, de nem lehettem vele a kötelességeim miatt. Most meg adódik az alkalom, hogy együtt legyünk. Bezártam a könyvet és a mellettem ülő lányt néztem. Elbóbiskolt, miközben csendesen feküdt a vállamon. Ezért sem szólt egy szót sem. A könyvet csak a fotelba raktam és Clarke-ot már vettem is a a kezembe menyasszony fogásban, hogy felvigyem és kényelembe helyezve magát aludjon. Már az ágyban volt és takargattam be, hogy ne fázzon, mikor a telefonja csörgött. Fel is riadt rá:

- Nyugi, csak a telefonod. Valaki keres. - nem néztem meg a kijelzőt, de Clarke azonnal felvette, amint a kezébe került.

- Szia anya! - köszönt, majd hallgatott egy kicsit. - Nem, ma nem megyek haza. A páromnál alszok, ha nem gond. ... Tudom, de szeretnék vele lenni! ... Nem, Lexa tényleg megbízható! ... Nem csinálunk semmi olyant! ... Oké, szia!

Ezzel le is tette a telefont. Én meg néztem csak értelmesen rá. Az anyukájának azt mondta, hogy a párja vagyok. És megbízhatónak ítélt eddig meg, megbízik bennem, hogy nem csinálok semmi rosszat vele.... Az a "semmi olyant!" meg eléggé befészkelte magát a fejembe és nem éppen tiszta gondolatokat adott nekem. De nem akarok evvel indítani... Ácsi, nálam alszik mag este?! Akkor itt nem lesz alvás! Nem azért, amire mindenki gondol elsőre, köztük az osztálytársaink, hanem amiatt, mert nem fogok tudni mellette aludni. Vendég szobába meg nem fogom küldeni, hogy nekem jó legyen. Az éjjelimre került a telefonja és csak engem kezdett nézni. Kicsi kihagyással reagáltam:

- Öhm, adok valami pizsinek valót neked! Meg megmutatom merre a fürdőszoba! - indultam el a szekrényemhez.

A szekrényhez ugrottam és keresni kezdtem valamit, amit felvehet. Egy pólót már találtam, amit ki is kapott a kezemből. Az ágyra dobta és hátulról átölelt engem. Olyan kellemes volt ezt az érzés. Sosem éreztem ezt eddig. Mégis túl ismerősnek tűnt az érzés. Egy darabig így álldogáltunk, aztán elengedett és elém került valahogy. Mosolygott csak rám:

- Merre van a fürdőszoba? - kérdezte, mire kizökkentem a tekintetének megbabonázásából.

- A folyosó végén van. - válaszoltam enyhén kábán. - Van bent törölköző egy hosszú szekrényben, nyugodtan nyúlj be egyért.

Csak bólintott egyet. Adott egy puszit és lépett is le. Annyira... Hihetetlen ez az egész. Tényleg lenne köztünk több ezer éves kapocs? Tényleg szerethetem ebben az életben? Túlságosan álomszerű, hogy eltudjam hinni ezt az egészet! Vártam talán negyed órát, mikor nyílt az ajtó... Azt hittem ott fogok elájulni! Pólóban volt csak és csak annyi volt a szerencsém, hogy combközépnél valamivel hosszabb volt. De így is agyvérzést kaptam a látványtól. De, egy pár perces bambulás után összeszedtem magam és a pizsimet is és léceltem le tusolni. A zuhany alatt teljesen elvesztem a mocskosabbnál mocskosabb gondolatokban. De szabályozni kezdtem magam, mikor már átöltözve meneteltem vissza. Mielőtt beléptem volna, vettem egy nagy levegőt és aztán nyitottam csak be. Clarke már a takaró alatt volt és úgy tűnt, hogy alszik. Lassan, halk léptekkel befeküdtem mellé és próbáltam nem úgy fordulni, hogy félreértés legyen belőle. Helyette ő fordult felém. A nyakamba fúrta az arcát és a kezeivel magához szorított. Nem akartam elengedni engem, mintha attól tartana, hogy elveszek mellőle. Lassan viszonoztam az ölelést és így hunytam be a szemem. Percek múlva halk beszédre lettem figyelmes:

- Be kom me en teik care gon me... (Légy velem és vigyázz rám...) - hallottam, ahogyan ezt mondja álmában.

- Ai do, ai dear... (Azt teszem kedvesem...) - válaszoltam tudatosan, de választ nem kaptam.