Egy esélyem van

A múlt ismétli önmagát

Sajnos hamar lement ez az egy hét számunkra. Most már az itteni dolgokat rendezgetem, közben Clarke engem figyel. Látom rajta, hog várja az alkalmakat, mikor csak úgy megcsókolhat engem. Már párszor csinálta ezt, így megszoktam már. Most viszont én szeretném meglepni egy csókkal. A telefonomra meredtem és megnéztem a kijelzőjét, mire mellém ugrott. Így sikerült kicsapnom egy rögtönzött csókocskát. Amint vége lett, elvigyorodtam:

- Ez most az enyém lett. Remélem nem bánod a dolgot. - tűrtem el egy szökevény tincsét.

Nem szólt egy szót sem. Csak az ölembe ült és átkarolta a nyakam. Ő is már vigyorgott. Valahogy tudtam, hogy ha én indítok egy ilyen akciót, akkor ő csak többet szeretne. Félreértés ne legyen, nem a vágyból kell neki, hanem a figyelemből. Ezt már kitapasztaltam azalatt az egy hét alatt. Sosem a vágy miatt volt nagyon követelőző, jó, amiatt is szokott az lenni, de inkább a szeretethiány volt az, ami dominált benne. Néha hanyagolhatom a munkát miatta. Bármikor képes lennék rá, csak azért, hogy ő boldog legyen. Nekem megéri és az ő szeretete is jobban elér engem. Ezt a kis meghitt pillanatot Mackó zavarta meg, miszerint lenne egy tárgyalás a főbb bandák főnökei közt. Clarke-nak is kell jönnie, hiszen ő is már annak számít, mivel Wanheda címmel rendelkezik mellettem. Így mindketten kénytelenek voltunk elindulni a tanácsterem felé. Ott vártak már minket, mindenki halkan tanácskozott. Talán pletykálkodtak is. Ezt nem tudom és nem is érdekel igazán. Mindenki a kijelölt helyére ült és várták a kezdést. Persze Roan eléggé sunyi tekintettel volt felénk. Aztán még egy személy jelent meg... Maga Costia, aki magával hozta a drága mostohatesóját, Niylah-t. Nem értettem minek vannak, aztán odaálltak Roan mellé:

- Miért is hívtál ide külsősöket? Tiltva van az ilyen errefelé! - mordultam fel, amitől a többi vezér kissé összehúzta magát.

- Ők nem külsősök, hanem a tanácsosaim. De ha már itt tartunk, te is idehoztál egy külsőst, aki történetesen melletted áll! - kezdte el az idegtépésemet arcátlan módon.

- Roan, ő Wanheda... Nem kellene ennyire ellenségesnek lenned... - szólt neki az egyik vezér.

- Előtte pedig a nagyvárosi fényben élt, mint Abby Griffin lánya! Jogom van ahhoz, hogy ezt megtámadjam! - mondta önelégülten.

- Ahogy nekem is jogom megtámadni, hogy két lányt hozol ide tanácsos címen, mivel mindenki tudja, hogy maximum egy lehet mindenkinek! Talán, ha egy hete lehetnek melletted és a megszokott behozási idő három hónap! - kezdett kihozni a sodromból.

- És a melletted álló mióta is van itt? - próbál megfogni engem.

- Lassan fél éve, hogy itt van velünk Wanheda. - szólt közbe Mackó. - Most vitatkozni akarsz, vagy tárgyalni? Mert a vitákra itt nincs idő!

- De enyelgésre van, igaz? - nézett újra felém Roan. - Tudtommal te azt csináltad egész múlt héten, nem pedig a vezetői feladataidat. Nincs igazam Lexa?

- Nincs közöd semmihez, amit teszek Roan! Ezt ne felejtsd el! - álltam fel, a többi vezér meg már készült a legrosszabbra. - Azt sem kellene elfeledned, hogy miattam ülhetsz itt! Hiszen anyád lenne most a vezér nálatok, ha nem mondom azt, hogy a fiatalok generációjának kell teret adni. Miattam van hatalmad, különben csak egy drogos lennél, aki anyuci szoknyája mellett van!

- Nekem legalább van családom, nem úgy, mint neked! - állt fel ő is, engem pedig egyre jobban kezdett felbosszantani. - Nem az én családomat lőtték le úgy, mint a kutyákat. Sikátorban, egy szem tanú nélkül!

- Hogy mered ezt felhozni, te aljas szemétláda?! - elpattant az utolsó idegszálam is, ami a nyugodtságomért felelt. - Te egy senkiházi vagy, aki az anyja hátán kapaszkodott fel! Én saját erőmből vagyok itt, senki sem segített! Nekem megvan a jogom ahhoz, hogy Heda-nak hívjanak engem! Neked ahhoz sincs jogod, hogy köztünk ülj és hallgass, nem ám felszólalni és sértegetni! Kotródj, mielőtt elvesztem az önuralmamat olyan szinten, hogy...!

- Hogy? Megmernél engem támadni? - nevetett gúnyosan.

- Múltkor is szétrúgtuk a híres neves testőreidnek a seggét! Téged is elverlek, ha ez kell ahhoz, hogy megtanuld hol van a helyed! - kezdtem higgadt lenni, elvégre nekem kell a legnyugodtabbnak lennem mindenki közt. - Roan, ki vagy tiltva a tanácsból. Soha többet nem akarlak itt látni! Ha megszeged ezt, akkor halállal leszel büntetve, megértetted?!

- Persze Heda... - állt fel, aztán mosollyal az arcán nézett rám. - Akkor itt van a búcsú ajándékom!

Ezzel egy lövés eldördült. Aztán még pár... A hasam iszonyatosan kezdett fájni és éreztem, hogy meleg folyadék kezdi átitatni a ruhámat. A hasamhoz értem, tiszta fekete volt a kezem, miután elvettem onnan. Többször hasba lőtt az a szemétláda. Az utolsó erőmből elvettem a karfába állított kést és felé dobtam. A mellkasába állt, a szívéhez nagyon közel. Remélem belehal ez a nyamvatt áruló. Visszaültem a helyemre, közben Clarke már valami ruhát kerített és elkezdte leszorítani a vérző sebet Mackó odarohant és felkapott engem. Kivitt az autóhoz, berakott a hátsó ülésre. Éreztem, hogy valaki ölében fekszem, gondolom Clarke az, mivel a könnyei párszor az arcomra cseppentek. Szorította a hasam, közben az anyukájának szólt, hogy lesz egy nagyon sürgős betege, gondolom rám célzott ezalatt. Mackó morgott egész úton, átkozta Roan-t szerintem. Félig voltam csak magamnál, de nagyjából mindent hallottam, éreztem. Egy hordágyra kerültem az érkezéskor. Kérdezgették a sokkban levőket, akik alig tudták elmondani a válaszra megfelelő. Engem közben toltak valamerre, beleszédültem abba, ahogy kanyarogtak a folyosókon. Hamarosan Abby is mellénk csapódott:

- Lexa, hallasz engem? - csak bólintani tudtam erre a kérdésre. - Egy hosszabb műtéted lesz most. Hamarosan bent leszel a műtőben.

- Clarke... Ő... És Mackó... Jól vannak...? - ezt tudnom kell, amíg ébren vagyok.

- Csak sokkos állapotban vannak. - tette rám azt a maszkot, ami kábítani kezdett engem. - Most alszol egyet, hogy megmentsünk téged.

Minden egyre homályosabb volt. Egyre tompábbak voltak a hangok. Egyre kevesebbet éreztem a világból. Remélem Clarke várni fog engem, ha felébredtem. Csak ne hagyjon el, mint akkor... Csak maradjon velem...