Egy esélyem van

Csendes nap

Na igen. Csendes napunk van ma. Ritka pillanatok egyike, mikor nem a bázison vagyok, hanem otthon. Gustus átvette a mai napra a helyem, hiszen ő a helyettesem, ha pihenni szándékozom. Igaz, nem pihenni akartam, de Clarke kérlelt engem, hogy kell egy napot úgy eltöltenünk, hogy minden teljesen tiszta legyen számára. A szobámban, az ágyban fekve nézem, ahogy a mellettem levő szőke még javában alszik. Tegnap este úgy döntöttem, hogy nálam marad estére. Jobban tetszett neki az ötlet, mint számítottam. Egy felsőt elkért és abban is alszik most is. Végiggondolva elég rég volt az, hogy így láthatom őt. Rég volt, hogy velem pihent vagy csak feküdtünk egy ágyban. Békésnek is érzek mindent, mintha semmi balhéba sem keveredtem volna. Aden már reggel tett egy látogatást, talán fél órája. Közölte, hogy Egy Madi nevű osztálytársával lesz egész nap, mivel kaptak egy projektet, amit párban kell megoldani. Ja meg azt is hozzátette, hogy azért sem itt csinálják a projektjüket, mert nem akar semmi olyant hallani, ami károsítja a gyerekkorát. Ez azért egy kicsit fájt nekem, de nagyon nem tudtam mit mondani rá. Most, ahogy fekszem Clarke mellett, felém fordult egy kis mosollyal a szája szélén. Bevackolta magát a karjaim közé, mintha kicsit fázna. Magamhoz öleltem emiatt, talán kicsit szorosabban a kelleténél, mert szinte azonnal fel is ébredt. Bár abban sem vagyok biztos, hogy eddig aludt volna és ettől ébredt fel. A fejemmel majdnem egy szintben volt az ő buksija:

- Eddig tartott a szép álom? - kérdeztem, mire nagyobb lett a mosolya.

- Egy nagyon szép álom után szép a reggel is, legalábbis most már. - mondta csukott szemmel, közben kicsit szorosabban ölelt engem ő is. - Tudod, a karjaid olyanok, mint egy otthon. Biztonságot adnak, melegséget, szeretetet. Olyan érzésem van, miközben ölelsz, mintha hazaértem volna. Mintha máshol nem is kellene lennem, máshol nincs is helyem a világban. Jó érzés újra a karjaidban lenni Lexa...

Huh, ezt nem gondoltam volna. Komolyan ezt érzi, miközben egy egyszerű ölelésben részesítem őt? Ennyire kötődne hozzám? Ennyire sokat jelentenék neki? Hihetetlen, hogy tényleg úgy érzi, mintha hazaért volna, miközben semmi egyebet nem teszek, csak ölelem őt. Bár az igazat megvallva én is hasonlóan érzek:

- Nekem olyan ez az érintésed, mintha te védenél meg a világ minden rossz dolgától. Egész nap harcolok a démonaimmal, a sok rossz emberrel, de amikor te megölelsz... Olyan, mintha a csaták, amiket vívok, semmissé válnának. Semmi gond sem lenne sehol és nem kellene újra és újra harcolnom. Egyszerűen a megnyugvást hozod el nekem, úgy érzem, hogy a karjaidban minden csendes és békés. Soha többet nem akarlak elengedni Clarke...

- Lexa, ez... - nézett végre a szemembe, könnybe is lábadt az ő szeme. - Sosem hittem volna, hogy ilyen hallok valaha is.De nagyon boldog vagyok, hogy tőled hallhattam ezt...

És ezzel egy nagyon pici csókot kaptam. Alig, ha volt három másodperc. Persze én többet akartam, hiszen ennek a hiánya mindig is nagyon érződött rajtam. Nem csak a csókja hiányzott, a jelenléte, a szeretete... Mindene hiányzott, a hangja, a mosolya, a tekintete, minden. És most, hogy végre itt van velem, mindennél többet ér nekem. Még ha csak csendben feküdnénk, egymást ölelve, vagy csak egymás mellett fekve, már az is sokat jelentene nekem, de az, hogy ezt hallottam tőle... Ez mindent felül múló dolog számomra. Miközben újra és újra csók bontakozódott ki köztünk, éreztem, ahogy egyre hevesebben vert a szíve, ahogy az én szívem sem akart lenyugodni egy pillanatra sem. Valahogy mindig felpörgök, ha vele vagyok. Pusztán a hangjával képes azt elérni, hogy a pulzusom megemelkedjen. És erre csak ő képes, Costia sem tudta ezt nálam elérni. Jó, elismerem, hogy egy minimális pulzus emelkedésem nála is volt, de ennyire intenzív sosem. Hiába tett volna bármit, amivel szédített volna, nem tudott és nem is tudna ilyent kiváltani belőlem. Clarke teljesen más eset. Em ste the kidnapper gon everything, ai tombom, a földiek nyelvén. Ő a mindenem, a szívem tolvaja, pedig a mi nyelvünkön. Jó néha ezt a nyelvet használni, hiszen Clarke pontosan tudja mit mondok és válaszait is tisztán értem. Lassan a levegő hiány megkövetelte azt, hogy hagyjuk kicsit a másik ajkának birtokba vételét. Annyira szeretek a tekintetébe meredni minden csók után. Ilyenkor látszik, hogy mennyire is vágyik arra, hogy újra megcsókoljam, vagy ő had lopjon magának egy csókot. A tekintetéből ilyenkor annyi mindent ki lehet olvasni. Gondolom ő is így van az én tekintetemmel minden csók után, amivel megbolondít teljesen. Mosolyt is csalt az arcára az éhező tekintetem:

- Ennyire hiányoztam neked Lexa? - hangjából tudom, hogy élvezi ezt az egész helyzetet.

- Ennyiből nem találtad ki? - kerekedtem fölé. - Kicsivel többet kell adnom ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen számodra, hogy a hiányod nagyon nehéz és fájdalmas volt nekem?

- Nem mondok nemet a több szeretetre, de tudom, hogy mennyire tud fájni a szerelmed hiánya. Evvel nem voltál egyedül. - karolta át a nyakam és húzott le magához, hogy teljesen rá feküdjek.

- Hm, ez valahogy nem tűnt nekem fel.

- Ó, pedig nagyon is hiányoztál nekem. Meg is mutathatom neked, ha gondolod...

Egek, ez a lány ki tud engem készíteni! Annyira érzem azt, hogy hiányzott nekem és hiányoztam neki. El sem tudom mondani azt, hogy mit érzek ilyenkor, vagy mit éreztem régen, mikor ezt csinálta velem. Közel tart magához és csak türelmesen várja azt, hogy mikor tör belőlem ki az, hogy mennyire vágyom az érintésére. Szinte mindig ő nyerte ezt a játékfajtát, hiába vagyok annyira erős akarattal megáldva. Ő egyszerűen lerombolja az acél akaratomat és megoldja könnyedén azt, hogy kiszolgáltatottan adjam meg magam neki. Eléri, hogy az a masszív fal, ami mögé bújtam, egyszerűen áttörhető legyen és szinte semmi erőveszítés se kelljen ahhoz, hogy elérjen engem. Nem is értem, hogy előző életünkben hogy tudtam ellenállni neki. Biztos akkoriban is nagyon nehéz dolgom volt vele, most meg nincs az a gát, ami akkor volt. Csak ő meg én, meg persze azok, akik ellen kell mennem, hogy velem lehessen Clarke. Bár ahogy érzem rajta, ő is képes lenne a világgal megküzdeni csak azért, hogy mi együtt maradhassunk véglegesen. Rajta fekve tudatosult bennem mindaz, amit sokáig elnyomtam magamban, míg nem lett az enyém. Ő a mindenem, mindig is ő volt és mindig az is marad:

- Ai hod yu in! (Szeretlek!)

- Ai hod yu in seintaim! (Én is szeretlek!) - hallom a válaszát, miközben a nyakhajlatába fúrom az arcom, hogy érezzem a kellemes illatát, ami nagyon bódító hatással van rám.