Egy esélyem van

Egy álom, ami nagyon valóságos

Amint elkészítettem az ebédet, a srácoktól egytől egyik kaptam üzenetet, hogy nem tudnak most jönni. Mindenkinek dolga akadt, így csendes hétvégét tarthatok. Unalmasan is telt a napom, Maci fáradt is volt, így őt nem nyúztam ,hogy ne legyen annyira egyhangú az estém legalább. Szépen bemeneteltem a szobámba és az esti rutin után a lámpa fénye helyett gyertyákat gyújtottam. Igen, valami miatt szeretem a gyertyákat. Mindegyiket egyedi faragással megáldottam, ami vicces módon mindig kardnyélre hasonlított. De ha olyan jól néztek ki, akkor miért ne úgy faragjam őket. Volt is egy könyvem, amit magam irkáltam meg. Nem vagyok az az író fajta, de pár furcsább álom után mindig magamhoz veszem és lejegyzetelem, hogy mit láttam, vagyis pontosabban mire emlékszem. Most is kicsit belenézte, hogy eddig miket írtam bele. Talán felét írtam meg, szóval van még venne hely. Az eddigieket kicsit azért vicces visszaolvasni. Mert hát egy olyan világ van benne, ami nagyon régen történt meg. Konkrétan egy újraindult világban élünk egy atomrobbanás miatt. De senki sem emlegeti, emlékezteti a világot erre. Ebben a kis "könyvben" leírtam ,hogy az űrbe menekült emberek visszatérnek a földre és próbálnak itt megélni. Vannak benne földlakó törzsek, akikkel voltak csatáik, nem is kevés. Aztán egy Heda nevű lány is benne van, akinek a szemszögéből látom az álmaimat mostanság. Eddig valami Égi lánnyal állapodásokat kötött és lett szerelmes Heda. De csak ennyit írtam bele, többre nem nagyon emlékeztem. Még valami Wanheda rémlik, de ennyi. Ahogyan átlapoztam a könyvszerűséget, el is álmosodtam. Eltettem a szokásos helyére, az éjjeliszekrényem legalsó fiókjába, egy gyertya kivételével mindet elfújtam és aludni próbáltam...

Egy trónteremben vagyok és türelmetlenül várok valakit. Oldalamon egy néger, harcos vagy női testőr és egy fehér, kopasz férfi álldogál. Türelmetlenségem közepette nyílt az a kétszárnyú ajtó és egy férfi behozott egy nőt. Tapintatlanul kényszerítette térdre, ami csak nagyon gyűlöletet ébresztett a férfi iránt. Levette a zsákot a fogja fejéről:

- Szervusz ... - nem hallottam a nevet, amit mondtam, de valami öröm volt bennem, egyben kétség is, aztán haragosan néztem a férfira. - Úgy volt, hogy sértetlenül hozod ide!

- Nem jött könnyen. - volt hanyag a válasza.

- Nem is vártam mást. - néztem a vöröses, szőke lányra ismételten.

- Elvégeztem a részem, most te jössz! - néztem újra a férfi szemeibe. - Vond vissza a száműzetésem! 

- Azt mondták Anyád serege Polis felé tart. - hagytam figyelmen kívül azt, amit mondott.

- Ahhoz semmi közöm. - kezdett ellenséges lenni a hangja, ami nekem nem tetszett. - Tartsd magad az alkuhoz!

- Majd, ha a Királynőd tartja magát a szövetséghez! Zárjátok tömlöcbe Azgeda Hercegét! - adtam ki az utasítást.

Szó nélkül vitték is a tömlöcbe. Az előttem térdelő szőkeségre irányítottam a figyelmemet, aki eléggé haraggal teli szemekkel nézett rám. Ha szemmel lehetne ölni, már régen holtan feküdnék előtte. Ekkor megszólalt a kopasz férfi, aki valószínűleg a tanácsosom lehet:

- És Wanheda? 

- Távozzatok! - adtam ki az újabb utasítást, de ezúttal a trónnál álló két személynek.

Lassan mindketten az ajtó irányába mentek, de a kopasz férfi visszafordult és kétkedő tekintettel nézett rám, ami kicsit sem tetszett. Ridegen szólta ismételten hozzá:

- Nem volt érthető? 

Ennek a mondatom hatására már ő is távozott. Amint megtette, egy számomra ismeretlen nyelven szóltam a maradék két őrnek, hogy segítség fel a lányt. Amint megtették, a rongyot, ami eddig a szájában volt, kivettem. Kevésbé rideg hangon szóltam hozzá, valamiért számomra nagyon fontos volt a lány:

- Sajnálom, kénytelen voltam. Wanheda nem kerülhetett a Jég királynőhöz. - mondtam, végig tartva a szemkontaktust. - Háború van készülőben. Szükségem van rád.

Amint ezt kimondtam, arcon köpött. Azt hiszem megkaptam erről a véleményét. Az őrök meg is fogták, mert már nekem akart esni szint tiszta haraggal. Teljesen ledöbbentem ezen a reakción. Még kiabált valamit, de ezt már nagyon nem értettem. Csak annyit láttam, ahogyan vezetik kifele a teremből, közben ordít, mint valami őrült. Azt arcomról letöröltem a nyáladagot, amit kaptam tőle....

És vinnyogott a telefonom, hogy reggel hat, ideje egyet futni a korai órákban. Megszokás volt, hogy reggel mindig futok, sokszor a srácokkal együtt. De most egyedül fogom koptatni kicsit a futócipőmet. Amint felültem, a hasamban megint éreztem egy nagyon erős fájdalmat. Az a fura heg megint úgy viselkedett, mintha egy idegen tárgyat érzékelne és akarna eltávolítani. Egy pár percig éreztem, aztán tudtam csak felkelni az ágyból. Nyújtóztam egyet és indultam is a reggeli rutinomat elintézni a fürdőszobába. Amint megvolt, a futóruhámat összeszedtem és felvettem. Aztán siettem le a konyhába egy teáért, hogy már mehessek is futni. Mindig futás után eszem, hogy ne kavarodjon fel a gyomrom. Amint megvolt ez is, a futócipőmet felvettem és már léptem is ki a ház ajtaját. Így, hogy egyedül vagyok, zene kíséretében futás közben gondolkodhatom ezen az álmon. Nagyon fura és valóságos volt ez számomra. Mintha valóban megéltem volna a helyzetet. Ahogyan az álmomban levő emberek is nagyon ismerősek voltak. Ha elém állították volna őket, lehet rá is kérdeztem volna, hogy honnan ismerhetjük egymást. Mondjuk a nő nem, de a kopasz férfi tisztára Titus volt, csak idősebb és tetovált fejű, de egy az egyben ugyanaz volt. Ahogyan a férfi is ismerős volt nekem és a szőkeség is. Na ő teljesen olyan volt, mint Clarke... Tényleg olyan volt, mintha a hasonmása lett volna, csak agresszívabb. Bár nem ismerem annyira Clarke-ot, hogy tudjak különbséget tenni a két ember közt. De honnan jönnek ezek az álmok? Ha haza érek, akkor leírom, hogy mit is álmodtam most. Bár nem nehéz visszaemlékeznem, mert már emléknek hat ez az egész álom. Egyre jobban kezdek összezavarodni. Honnan ismerős az összes álombeli ember? Ezen elmélázva észre se vettem ,hogy merre megyek. Csak annyi tűnt fel, hogy nekimentem valakinek. Egyből kivettem a fülesemet és feltápászkodtam, hogy őt is felsegítsem. De amint megnéztem, hogy kit is löktem fel, teljesen lefagytam. Hogy futhatok bele kora reggel ebbe az Angyalba? Szegényem kicsit megszeppenve nézett rám, mire a kezemet nyújtottam felé. Elfogadta és felsegítettem. Kicsit leporolta magát, aztán rám nézett. Konkrétan végigmért engem, ami azért enyhén zavarba is hozott. Végül megtalálta a tekintetemet is és egy halvány mosollyal az arcán szólalt meg:

- Hogy-hogy ilyen korán ütközik Lexa? - volt picit viccelődő kedvében.

- A reggeli kocogásomat tudom le... - voltam kissé ideges. - Bocsi, hogy fellöktelek! Nem figyeltem az utat...

- Na azt észre vettem! - mosolygott továbbra is. 

- Akkor én megyek is, szia! - akartam tovább futni, mire a karomba kapaszkodott.

- Ha már fellöktél, minimum, hogy kárpótolsz! - ezen kicsit meglepődtem, aztán folytatta. - Most eljössz velem egy kávéra és nincs olyan, hogy nem!

- Hát ez esetben... Asszem nincs választásom. - voltam teljesen megszeppenve.

Oké, ennyire korán van és még álmodom, ez biztos! Komolyan, maga Clarke mondta, hogy menjek vele beülni egy kávéra? Ez másnak nem akkora dolog, de én kicsit megtanultam magamban repülni, mégha nem is látszott rajtam. Még valami érdekesség nem lesz a mai napon?