Egy esélyem van

Tisztul a kép

Lexa elvitt engem egy telepszerű helyre. Rengeteg ember volt ott, de mindegyik ruháján ott volt a jel, hogy hova tartoznak. Leparkolt egy épület elé, ahol ki is szállt. Követtem őt, nem akartam egyedül maradni itt. Bemenetelt egy tárgyalóteremig, ahol ott volt pár ember. Ránéztek és már ki is mentek onnan. Tovább haladt és egy ajtó előtt megállt, velem szembe fordult:

- Amit itt látsz és hallasz, az mind titok marad, rendben? - kérdezte, mire csak bólintottam egyet.

Benyitott a helyiségbe, ami egy iroda volt. Senki sem volt bent, ez lehetett a főnök helye. Beléptem én is, így a hátam mögött bezárta az ajtót. Az asztalhoz menetelt és helyet foglalt mögötte. Én leültem vele szemben és próbáltam értelmezni ezt az egészet:

- Akkor most... Mi is folyik itt tulajdonképpen? - néztem a szemeibe, mire felsóhajtott.

- Ezért nem örülök, hogy Roan-t ismered... Tudod, a belváros békés helynek számít, de ez a város széle. Itt nem félnek a rendőröktől. A törzs, vagy bandaháborúk, ki hogy hívja, elég nagy mértékben szoktak jelen lenni. Mint a terület, hatalom érdekében történik meg. Te most ebbe csöppentél bele. - vázolta a helyzetet. - Így kénytelen vagy állást foglalni. Mivel ismeretlen vagy itt, muszáj valamelyik törzshöz tartoznod, különben sokkal rosszabb sors várna rád, mint amit el tudsz képzelni.

- És kihez kellene tartoznom? - hajoltam előre. - Roan már felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzájuk. Akkor mi is van most?

- Az, hogy mivel itt vagy és elvittelek onnan, ide tartozol. Erről nem nyitok vitát. - közölte, ami engem teljesen meglepett. - Nem, ez nem azt jelenti, hogy köztünk minden rendben, csupán az ismeretségünk miatt ide kell tartoznod, mivel egy helyen éltünk régebben. Ez az egyik szabály, ha valaki idekerül valahogyan.

- Vagy csak most ezt mondod nekem, hogy bosszút tudj azért állni, ami történt veled. - szűrtem le ezt ebből az egész helyzetből. 

- Nem, ez nem bosszú, ez törvény. - állt fel a helyéről és elém sétált. - Ha bosszút akarnék állni, akkor előtted az összes létező csajt fűzném és vinném szobára. Olyanok csinálnék velük, amik neked sokkal jobban fájnának, mint hinnéd. 

- Akkor miért ajánlod fel ezt, mert biztos vagyok abban, hogy ez nem törvény. - álltam fel én is, alig két lépés volt köztünk. - Különben minek csókoltál volna meg engem?

- Ugyan, úgy csinálsz, mintha nem kerestél volna fel és nem akartál volna békülni velem! - ez mondjuk igaz, tényleg én kerestem őt... - Te akartál újra régi kapcsolatot velem, nem fordítva!

- De ne mén támadtalak le, hanem te engem! Van a kettő közt különbség, nem is kevés! Szóval kivele, miért csókoltál meg?

- Clarke... - hajolt közel és már szívem szerint lecsaptam volna az ajkaira. - Mindketten tudjuk, hogy erre nagyon nagy szükségünk volt. Most is szükségünk van egymásra. Ezért is kérlek meg arra, hogy hozzánk csatlakozz.

- Eddig valahogy nem kérleltél... - fontam a karjaim a nyaka köré. - Mondd, te haragudtál rám egyáltalán? 

- Nem tudom, szerintem nem. Persze fájt, hogy mit tettél velem, de utálni nem nagyon tudtalak. Sőt, nem éreztem semmi utálatot irántad.

Hihetetlen, hogy mennyire közel vagyunk ismét egymáshoz. Ennyire közel régen éreztem őt. Azért másfél év nem éppen rövid táv. A derekamra került a keze és magához szorított teljesen. Jó volt őt újra magamhoz ennyire közel érezni. Hiányzott, teljesen üresnek éreztem magam nélküle. 

Lexa szemszöge:

Hihetetlen, hogy mi nem történt ennyi idő alatt velem. Egyik napról a másikra keveredtem vele ebbe az egész ostoba bandaháborúba. De most már, nagy küzdelmek árán, de én lettem a nagyfőnök a Trikru népében. A baráti kör, vagyis Lincoln és a többiek is tudnak erről, csupán nem annyira vesznek ebben részt. Csak annyit kértek mind tőlem, hogy ha kell, akkor szóljak és jönnek segíteni. Ezt sosem selejtem el nekik, így ha nekik kell a segítség, szó nélkül megyek és segítek, ha kell, plusz emberekkel teszem azt. Most meg itt van Clarke is, akit nem akartam ebbe belekeverni, de csak azért is beszélt Roan-al. Így nincs választásom, magam mellett kell tartanom, hogy véletlen se kerüljön vissza abba a környezetbe. Ahogy ácsorogtunk, valaki kopogott az ajtón, aztán belépett. Maga Gustus tért be hozzám:

- Lexa, beszélnünk... kell... - lepődött meg azon, hogy a szőkeség a karjaimban van. - Maradjak vagy menjek ki inkább?

- Mondd csak, mi történt? - engedtem e Clarke-ot, akinek ez nem tetszett annyira. - Valami gond támadt?

- Nem mondanám. Csupán az emberek érdeklődnek felőled és a vendéged iránt... Most suttogják, hogy Roan egyik Szépségét hoztad el, akiért majd el akar jönni. Most kire gondolnak? Mivel nekem azt az infót adták le, hogy éppen őt szédíted.

- Hát, tudottam Clarke nem tartozik a Roan Szépségei közé. - ölelte erősebben a derekamat az éppen szóban forgó személy. - Szóval hiába jön, már mi hozzánk tartozik.

- Oh, akkor csak egy eskü kell és vége. Na meg a tetoválás. - nyugodott meg. - Akkor mit mondjak, kicsoda Clarke? Illene tudnia mindenkinek a klánban. Elvégre itt mindenki ismer mindenki, nehogy betámadják, mert ismeretlen, ráadásnak veszélyzónából lett idehozva.

- Majd bejelentem hivatalosan, hogy a... - ránéztem, mire reménykedve nézett vissza rám, innen tudtam, hogy bizony azt teszem meg, amit visszafordítani nem lesz érdemes. - Hogy ő a párom. Nincs mese, addig is annyit tudjanak, hogy új klántag. 

- Rendben Lexa. - mosolyodott el. - Ez eddig legjobb hír! Na, akkor sietek is, had legyetek kettesben. Amúgy is Aden-el leszek, edzés van a fiataloknak. Sziasztok!

Ezzel le is lépett. Az ajtóhoz mentem és kulcsra zártam direkt. Majd csak akkor jön be bárki is, ha én akarom. Clarke idő közben felült az íróasztalomra és kíváncsian nézett engem. Visszasétáltam hozzá, a lábai közé álltam be, mire vigyorogni kezdett. A karjai a nyakam köré kerültek, a lábait meg a derekam köré fonta, hogy sokkal közelebb legyek hozzá. Én a derekára tettem a kezem. Hiányzott már nekem ez a lány, de nem kellene ennyire nyilvánvalóvá tennem ezt neki... Mindegy most már. Szeretem és nem tudok mit tenni ezzel. Ezzel célpontot csinálok belőle és mindenki tudni fogja, hogy kit kell bántani ahhoz, hogy sebzett vad legyek. De ezzel az is biztossá vált, hogy nem hagyom, hogy bárki vagy bármi ártson neki. Én leszek a legerősebb védelmező számára. Az előző életünkben a kötelesség miatt nem lehettem vele, most meg az lesz a kötelességem, hogy vele legyek és védelmezzem őt bárkitől, aki ártani akar neki. Ezen semmilyen vélemény nem fog változtatni.