Egy esélyem van

Fontos vagy nekem

Őszintén? Nem tudom mit kezdjek magammal. Nem tudom, hogy mikor mit kellene reagálnom. Elszoktam attól, hogy elmondjak bármit is, ami bánt. Ma is úgy voltam, hogy inkább valakit keresek, hogy laposra verjem. Costia folyamatosan zaklat, bár azt sem tudom hogyan talált embereket, akik továbbviszik az üzenetét. Kezdtem ezt egyre idegesítőbbnek találni. Ahogy próbáltam megoldást találni, fel-alá járkáltam a szobámban. Clarke meg csak nézte, ahogy őrlődöm ezen az egészen. Egyszer csak megunta és a kezemet megfogta:

- Lexa, itt vagyok neked, emlékszel?

- Ez most hogy jön ide? - ültem le mellé kicsit értetlenül.

- Bármi bajod van, elmondhatod. Segítek neked, bárhogyan is van rá szükséged. - dőlt a vállamra.

- Costia idegesít. - mondtam ki végül, pár perc csend után. - Folyamatosan zaklat. Fogalmam sincs hogyan talál embereket, akik tovább adják az üzeneteit. Azt sem tudom hogyan szerezte meg a másik számomat. Egyszerűen nem tudom mit csináljak vele!

- Ne vele foglalkozz! Csinálj úgy, mintha nem is létezne!

- Bár ilyen egyszerű lenne... Ha egyszer olyan hülyeségeget üzen, ami felcseszi az agyam!

- Például? - ült az ölembe, a reflexek miatt a derekát azonnal átöleltem.

- Hogy Roan embere vagy, elhagysz engem hamarosan, nem érek neked semmit... Mintha ő annyira tudná azt, hogy mit jelentek neked! Mintha velem élne és látná azt, amit én! Hallaná, érezné azt, amiket én! - forrt egyre jobban az agyvizem.

- Aranyos vagy morcosan, tudod, ugye? - simogatta meg az arcomat, mire kicsit elpirultam, meg is feledkezve a bajról, ami idegesít. - Értékelem azt, hogy ennyire ideges leszel ettől, de felesleges. Mi tudjuk az igazat. A többi meg nem számít. Rendben?

- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni, mikor egy boszorka tönkre akarja tenni a kapcsolatunkat?

- Egyszerűen, most már persze. Régebben hisztirohamot kaptam volna. De most már tudom,hogy felesleges lenne. Hiszen szeretsz és ez nekem elég ok arra, hogy ne legyek pukkancs, mint te.

- Nem érdekes, hogy régen engem nem tudott idegesíteni annyira a dolog, most meg te vagy, aki nyugodt marad, hiába zaklat intenzíven ez a nő... - dőltem el az ágyon, őt is magammal húzva, így rajtam feküdt. - Szeretlek te szőke angyal!

- Ahhoz képest, hogy ideges vagy, elég szépen tudsz bókolni. - adott egy puszit a számra.

Szeretek vele lenni. Olyan nyugtató a jelenléte. Valahogy lassan vissza is tér a lelki békém miatta és az együtt töltött percek miatt. Szeretem ezeket a pillanatokat, számomra olyan felbecsülhetetlenek. Senki és semmi miatt nem tudnám elcserélni. De romantikus lettem hirtelen... Ettől is nagyon elszoktam. Elvégre elég kegyetlennek ismertek engem meg, mikor átléptem azt a határt és beléptem a bűnözői oldalra. Emiatt is lettem a vezér a Trikru-nál. Most meg Clarke visszatért az életembe és már nem is vagyok annyira kegyetlen, mint abban a másfél évben. Ez bizony a hírnevembe is kerülhet.Van olyan sejtésem, hogy ebből még nagyon nagy baj származhat mindkettőnknek. Ez lehet az a lyuk a pajzson, amibe bele is lehet halni, ha nagyon becélozzák és be is találnak rajta. De most nem ezen akarok agyalni. Nem is akarok semmi munkaügyben gondolkodni. Most csak a rajtam levő személlyel akarok foglalkozni. Most érzem csak, hogy elhanyagoltam a munka miatt. Szóval van miért bocsánatot kérni a részemről. Mondjuk a mai napig nem hoztam fel azt, hogy Roan és a hülye fogadásuk miatt szakított velem és hagyta a szenvedésem. Szóval egy kicsit azért jogos volt a részemről a hanyagolás. Mégis kicsit hibásnak érzem magam a szomorúsága miatt. Inkább maradjuk annyiban, hogy mindketten tudunk a másiknak fájdalmat okozni. Nem is kicsit. Úgyhogy egy kicsit dolgozni kellene kettőnkért. Ahogy pihentetünk, megint zörgött a telefonom. Azért megnéztem, hátha most nem Costia keres, hanem Mackó. Nem lehet nálam tudni, hogy kinek hiányzok. De sajnos Costia volt az... Már készültem ezt a telefont is a földhöz  vagy falhoz vágni, mikor kikerült a kezemből. Clarke felvette:

- Haló, ki keresi az én Lexie-m? - hú, ezt rég hallottam tőle.

- A te Lexie-d? Tudtommal nem vagytok együtt, te szajha! - már most forr az agyvizem, megint...

- Nem tudom ki a szajha kettőnk közül... Aki csak akkor kezdi zaklatni, amikor boldog, vagy az, aki miatt boldog. - melegszik a helyzet, de hallgatni szeretném ezt tovább. - Képzelem mennyi embert kellett lesz*pnod, hogy megkapd a telefonszámát.

- Hogy mered ezt?! - akadt ki, de nekem tetszett ez a kis beszólása. - És te mennyiszer voltál Roan ágyában? Hiszen mindenki tudja, hogy nála hédereztél azalatt a másfél év alatt!

- Bocs, de ilyenre nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy te sokat jártál ott, bár nem érdekel miért.

Ezzel le is tette a telefonomat, kinyomva a hívást. A telefonom az ágy mellett végezte valahol. Én meg csak nyugodtan néztem, ahogy kicsit lenyugszik. Látom rajta, hogy azért ő is ideges lett emiatt. Miután megkapta a lelki békéjét, a fejem mellett támaszkodott és csak nézett engem. Elmosolyodott valamiért:

- Mit mosolyogsz Hercegnőm? - tűrtem el egy kósza tincsét.

- Ahhoz képest, hogy nem nagyon szereted, hogy a holmidhoz nyúlnak, én bármit elszedhetek tőled. Ez azért egy jó érzést ad nekem. Hogy megbízol bennem.

- Miért ne tenném? Szeretlek és egy kapcsolat alapjai közé tartozik, hogy megbízunk a másikban. Én legalábbis így tudom.

- Annak ellenére is bízol bennem, hogy elhagytalak...? - szomorodott el nagyon.

- Itt vagy velem, visszajöttél hozzám. Letettél egy olyan esküt, amiben kinyilvánítottad, hogy az enyém vagy. Tudtad mit ígérsz, mégis megígérted. Szóval van okom arra, hogy bizalmat adjak neked.

- Azt már hozzá sem tetted, hogy szeretsz... Ez azért fáj ám!

- Mert nem kell hozzátennem, hiszen ez nyilvánvaló dolog! - háborodtam fel, persze csak viccből.

- De, ezt köteles vagy ilyenkor ezt is említeni! Hogyha bárkinek is áradozol rólam, ezt hozzá kell tenned! - na ez meg honnan jött...

- Akkor persze, hogy hozzá teszem te kis butus! - adtam a fejére egy puszit. - Feleslegesen ne háborogj nekem kicsi szívem, mert nem alszunk ma este együtt!

Ezen pár másodperc után elnevettem magam. Ő egy picit morcosan nézett rám, aztán elmosolyodott ő is.