Egy esélyem van

Egy heg

Hallom, hogy valaki veszekedik a közelben. Lövések visszhangzanak a fülembe és egy irányba terel engem. Egy ajtóhoz lépek és kinyitom, mikor hallom az újabb lövést és a nevemet... Belém hasít a fájdalom, érzem, hogy az idegen fémdarab bennem van és lüktető sebem már tüntetné is el onnan, ahol van....

Ébredek az ébresztőm hangjára... Remek, megint iskola, nagyon jó... Ahogy akartam felülni, beszúrt a hasam megint. Van egy heg a hasamon, ami elég furán néz ki. De az a legérdekesebb, hogy sosem sérültem meg, vagyis nem emlékszem rá. Szépen kikászálódtam az ágyból és felvettem egy hordhatónak nevezhető holmit. Laza szaggatott fekete farmer meg egy fekete ing. Semmi extra nem szokott lenni rajtam. Meg a fekete a legjobb szín, amit kitalálhattak az emberek. Ahogy szépen elkészültem, levándoroltam a nevelőapámhoz, Gustus-hoz. Amióta az eszemet tudom, ő vigyázott rám mindig is. Imádom őt, annyira jó fej és olyan, mint egy nagy medve. Már a reggeli előkészítve várt rám, közben a tea is elkészült, amit minden reggel rutinból iszom. Leültem az asztalhoz és már ült le velem szembe a nevelőapám. Csendesen elkezdtük a reggelizést, és amint végeztünk, már beszélgettünk is. Reggeli előtt sose beszélek, csak utána:

- Maci, kérdezhetek valamit? - ez volt a beceneve kicsi korom óra...

- Hallgatlak kölyök. - nézett rám enyhe mosollyal az arcán. 

- Nem tudod, hogy hogyan szereztem a hasamon levő heget? - kérdeztem rá. - Tudom, sokszor kérdezem, de a mai napig nem értem, hogy hogyan lehet rajtam...

- Tudod Lexa... Amikor örökbe fogadtalak, már akkor a hasadon volt az a heg. Azt mondta az árvaház egyik gondozója, hogy születésed óta rajtad van. Ők sem  értették, hogy mit keres rajtad az a heg.

- Értem... - keltem fel a helyemről. - Köszönöm a reggelit! Megyek suliba, szia!

Adtam egy ölelést neki és léptem is le a házból.Mindig így köszönök el tőle és üdvözlöm, mikor hazaérek és otthon van, vagy ő ér haza a munkájából. Ő tényleg apám, annak tekintem őt. Szépen haladtam a suliba, mire mellém csapódott a baráti kör. Titus és Anya, ők ikrek, de nagyon különbözőek. Lincoln, aki szinte mindig poénkodik. Luna, ő meg inkább a komolyabb vonalat képviseli, de ugyanúgy benne van a hülyeségben. Velük szoktam szinte mindig lenni, imádom őket, a családomnak számítanak. Kínok és fáradtság közepette beértünk az iskolába és már vándoroltunk az első óránkra. Mi mindig az ablak mellett ülünk, ez a hagyomány nálunk. Az osztály másik fele pedig a fal mellett van. A középső padsor mindig üres. Nem szoktunk egymással foglalkozni, pedig már lassan négy éve, hogy együtt koptatjuk a padot. Mégsem érezzük szükségét annak, hogy beszélgessünk a másikkal. A mai napot is csendesre terveztük. Belépett a tanár úr és már vártuk is az órakezdést. De érdekes módon késett az osztályunk maradéka, így megvártuk őket. Bár az igaz, hogy szinte hetente legalább egy nap késnek az órákról, vagy be sem jönnek, de már ezt megszoktuk. De ahogy jött a hangzavar, tudtuk, hogy érkeznek. Bevonult az egész társulat és már akartak kifogást keresni a késére, mire a tanárunk berágott és elment az osztályfőnökért. Nem kellett két perc sem, már Marcus Ofő itt is volt:

- Megint miért panaszoltak be minket Ofő? - kérdezte az egyik srác, Bellamy.

- Ismételten késtetek, mint minden héten legalább egyszer. Éppen ezért fogtok büntetésben részesülni, egytől egyig! - volt a szigor a hangjában elég keményen. - Szét szedem a bandát és mindenkit beosztok az osztály másik felének egyik tagjához!

- De tanár út, mi nem tettünk semmi rosszat! - szólaltam fel, mire csak a többiek hevesen bólogattak. - Ne keverjem minket bele legyen szíves! A végén miattuk kapnánk ki, ha úgy oszt minket össze velük!

- Lexa! - szólt rám az Ofő. - Beszélek a tanári karral erről a büntetésről, aztán meglátjuk, hogy ha nektek kell őket megnevelni, akkor mennyire lesz nehéz és hosszú dolgotok! Addig pedig itt bent maradtok mind és semmi balhé!

Ezzel kiviharzott a tanárunk... De jó... Mi mind egy padhoz tömörülve kezdtük meg a kupaktanácsot. Próbáltunk valami ésszerű tervet, ötletet összehozni annak érdekében, hogy ne mi szívjuk meg ezt az egészet. Attól, hogy ők nem normálisak, attól minket nem kellene büntetni! Ez igazságtalanság lenne felénk! Ahogyan ment a tanácskozásunk, az egyik közbeszólt:

- Komolyan, ti ennyire stréberek vagytok? - kérdezte Finn, akit ki nem állhattam az arroganciája meg egyebek végett.

- Mi legalább nem bűzlünk a piától, mint egyesek! - vágott vissza Lincoln. - Bocs, de mi nem akarunk veletek egy csepp időt sem eltölteni!

- De azért csorgatod a nyáladat a húgomra? - kelt fel Bellamy, mire én is ugrottam, nehogy balhé legyen.

- Hátrébb az agarakkal emberek! - voltam a két srác között, mire a szőkeség, Clarke is megjelent.

- Ebben egyet kell értenem vele. Nem kell a felesleges balhé! - mondta a barátjára nézve.

- Bocs, de nekem nem tetszik, hogy erre a libára hallgatsz! - állt fel Finn és csak úgy hasba vágott engem.

Pont a heget találta be, amitől hirtelen összeestem. A felsőmhöz nyúlva éreztem, hogy rohadtul fáj, mint lenne benne egy golyó, azt éreztem. Eldurrant az agyam és ahogy kiegyenesedtem, bevertem neki egy akkorát, hogy ráesett a padra. Akartam még egyet neki adni, de nem tudtam, mert Titus és Lincoln lefogott, Luna és Anya meg elém álltak, vagyis pontosabban közénk. Mindenki megdöbbent és pont akkor, legnagyobb örömömre, visszatért az Osztályfőnökünk. Eléggé meglepődve nézett, hogy engem fogtak le és Finn-t meg nézik, hogy hogy érzi magát. Elengedtek engem, így visszatelepedtünk a helyeinkre. A többiek is megtették, de eléggé megsértődve lesett rám az a kis egoista... Az Ofő bele is kezdett a tájékoztatásunkba:

- Jóváhagyták a kérésemet. Mostantól beosztalak titeket egymáshoz. Balhéról nem is akarok hallani! - már akartam ellenkezni, de nem lehetett. - Lexa, talán megtanultok együtt meglenni és nem kell még egyszer azt néznem, hogy eltörted valaki orrát hirtelen felindulásból!

- Értettem... - morogtam az orrom alatt.

- Most megtartjuk az órát, aztán ebéd után megkapjátok, hogy ki kivel lesz beosztva. Itt várlak titeket majd!

Ehhez többet nem is szóltunk hozzá, így mehetett a tanítás. Nagyon nem akartam, hogy bármelyikkel is egybe osszanak.