Egy kis vita

170 17 3
                                    

Nehezen, de tudtam dolgozni. Viszont voltak zavaró tényezők is, amik nekem nagyon nem tetszettek. Clarke egy idegen lánnyal beszélgetett. Nem tudtam a nevét sem. Csak azt tudtam, hogy szinte túl sok időt töltenek együtt. Ahelyett, hogy mellettem lenne, vele mászkál el mindenfele. Ha számon akartam kérni finoman, akkor megsértődött és elvonult. Ma is kicsit elgondolkodva néztem ki a fejemből. Úgy döntöttem, hogy megnézem a gyerekek edzését. Kíváncsi vagyok, hogy Mackó mennyire felügyeli, képezi ki őket a jövőjükre. Ahogy odaértem, láttam, hogy nincs nekik sem kímélet. Nekem sem volt, mikor kicsi voltam. Hiába voltam örökbe fogadva, voltam szeretgetve, támogatva, edzéskor nem volt kegyelem. Remek emlékeket adott vissza, ahogy nézhettem őket. Aden észre is vett engem. Felém rohant és letámadott testvériesen. Elnevettük magunkat, aztán kaptam is egy ajánlatot. Pontosabban be lettem csalogatva az edzésbe. Ha már Clarke nem is akar velem foglalkozni, akkor egy kicsit lazítok most. Elkezdtünk pár taktikai támadást eljátszani. Segítettem nekik ötletekkel, mozdulatokkal, hogy jobbak legyenek. Ahogy edzettünk, jött a gyerekek felvigyázója. Ugye, akik itt vannak, javarészt árvák, emiatt is vannak ennyire különleges helyzetben. Elmentek a szünetükre, Aden maradni akart, de Mackó intett, hogy beszélnie kell velem, ezért magunkra hagyott:

- Lexa... Valami nincs rendben, igaz? - mindig tudja, hogy mi a helyzet velem...

- Még mindig könnyen olvasol rólam... - sóhajtottam, aztán visszaindultunk az irodám felé a kötéseim miatt. - Csak egy kicsit... Lehetséges, hogy féltékeny vagyok Clarke barátosnőjére...

- Liza-ra? - kérdezett rá, tehát ő tudja a nevét. 

- Szóval így hívják a lányt... Nos, most, hogy ezt is tudom, mindegy, hogy féltékeny vagyok vagy sem, nem igaz? Bele kell temetkeznem a munkába és ennyi, nem?

- Most nagyon nagy butaságot mondtál lányom... - sóhajtott fel, amiért furán néztem rá. - Te sosem fogod megérteni, hogy szeret téged?

- Nem értek az ilyesmikhez. Nem számítok embernek ezen a téren. Inkább vagyok egy kuka, ha erről van szó. - nevetem ki önmagam. - Ez van. Szerintem menj a törpekommandóhoz, én megyek egy seb ellenőrzésre, aztán edzhetünk tovább! Megtetszett ez a kis múltidézés.

Csak a fejét csóválta és rám hagyta dolgot. Komolyan, mihez tudnék kezdeni? Hiszen nem tudok rá úgy figyelni, hiába ígérem meg neki, hogy figyelmesebb leszek. Előbb-utóbb úgyis elhagy megint, csak most emiatt... Ebbe beletörődve léptem vissza az irodába, ahol mérgesen méregetett engem a gondolataimban járó szőke lány. Bezártam az ajtót és próbáltam leülni a székembe. Persze előtte megfogott és maga elé állított engem:

- Hol jártál? - megint miért mérges, nem is értem...

- A gyerekek edzésén vettem részt. - válaszoltam egyenesen, közben mellette megtámaszkodtam az asztalomon. - Én is kérdezhetném ezt. Bár tudom, hogy azzal a Liza nevű lánnyal voltál megint.

- Honnan tudod a nevét? - lepte meg a dolog.

- Szerintem rajtam kívül mindenki tudta a nevét. Most is biztosan röhögnek rajtam, hogy hagyom, hogy mással járkálj és randizgass. - voltam egyre semlegesebb a gondolataim miatt.

Nem szólt semmit sem. Az ingem gallérjába belekapaszkodott és egy kicsit megrántotta. A felső gomb le is szakadt valahogy. A fal felé vezetett engem és egy könnyes tekintettel csókolt meg. Most miért sír? Nincs igazam talán? Sosem akart arról a csajról beszélni, akkor mit hitt, hogy mit fogok gondolni? Hogy csak barátok? Nem értem hozzá, nem tudtam magamhoz ölelni. Annyira nem tudtam semmit sem tenni a gondolataim miatt, amik egyre jobban mérgeztek engem. Clarke is érezte:

- Miért csinálod ezt folyton? Ennyire jó fájdalmat okozni nekem? - vont kérdőre, mire azért enyhén mérges lettem. 

- Én okozok folyton fájdalmat? Mióta is járkálsz el avval a csajjal? Mióta nem akarsz nekem mesélni semmiről sem? Mióta döntöttél úgy, hogy inkább mással vagy, nem velem? Szerinted én a végtelenségig bírni fogom? Attól, hogy még nem tudom értelmezni annyira az érzéseimet, az nem azt jelenti, hogy ki is bírom azt, ami fájdalmat kapok!

- Egymást csak megölni tudjuk... - engedett el lassan engem. - Jobb lenne talán, hogy nem lennénk együtt?

- Ezt hallani sem akarok... - ragadtam meg a derekánál és a falhoz nyomtam, mire megszeppent, nem is kicsit. - Ezt soha többet nem akarom hallani! Nem akarom, hogy ezt hidd! Te velem maradsz! Nem akarom, hogy elhagyj...

Engedtem el egy kicsit a faltól, de csak azért, hogy megölelhessem őt. A derekán volt a kezem, a fejem pedig a nyakához nyomtam.  Nem tudom elengedni, bármennyire is fáj, ha bántjuk egymást. Nem fogom elengedni! Szinte azonnal visszaölelt engem. Szorosan tartottam magamhoz, ő is bújt a karjaimba. Percekig csak így ácsorogtunk, egymás érintésében elveszve. Végül, nagyon minimálisan eltávolodtunk a másiktól. De csak azért, hogy lássuk a másik arcát:

- Tényleg kinyírjuk a másikat... - mosolyodtam el, fogalmam sincs miért. - De erre szükségem van. Mindenre, amit adsz. Akár boldogság, akár fájdalom. Szükségem van rád, Clarke...

- Tudom. - akart már egy apró csókot. - Egyszerre tud fájdalmat és boldogságot adni ez a kapcsolat nekünk. De nem akarok nélküled élni. Ahhoz túlságosan is szeretlek téged, te bolond!

- A te bolondod vagyok. - csókoltam meg végre. - Lehetne, hogy kevesebb időt tölts azzal a Liza nevű lánnyal? Nagyon féltékeny vagyok rá, hogy veled van helyettem.

- Nocsak, elismered, hogy féltékeny vagy valakire? Mesélj még! - húzta az agyam, közben már az asztalomra ültettem. - Mit érzel, mikor tudod, hogy vele vagyok?

- Azt el sem tudom mondani, annyira tud bosszantani a dolog. Folyton vele vagy, egyre jobban féltékennyé tesz engem. - simogattam az oldalát. - Már maga a gondolat, hogy ő hallgat téged, nem én. Vele vagy napközben, nem velem... Már ez kikészít! Rohadtul féltékeny vagyok!

Persze csak mosolygott rám. Idegesítően édes mosoly volt az arcán. Ha ennyire tud annak örülni, hogy beismerem azt a tényt, hogy féltékeny vagyok, akkor még sokkal több mindent kell neki elmondanom, megmutatnom. Lassan kitűrtem a felsőjét a nadrágjából és kezdtem felfelé húzni. Közben neki meg a begombolt ingem okozott gondot. Ahogy ezekkel megvoltunk, egy üzenetet kaptam. Nem akartam megnézni, de eszembe jutott mit mondtam Mackónak, ezért megnéztem. Clarke is kíváncsian nézte az üzenetet:

" Gondolom elvagy foglalva most a pároddal. Nélküled kezdtünk neki az edzésnek, szóval nem kell sietned a dolgaitokkal. Később még beszélünk! 

Mackó "

Ezt elolvasva Clarke elkezdett vigyorogni. Ahogy felnéztem rá, az a vigyor annyi mindent elárult. Van egy olyan érzésem, hogy ő is nagyon szerette volna hallani tőlem azt, hogy féltékeny vagyok arra a lányra. Lehet, hogy pont erre ment ki a játék. Egy kicsit büntetett engem, mert nem tudtam vele annyit foglalkozni ismételten. A telefonomat letettem az asztalra:

- Akkor most mi legyen Lexie? Ráérsz velem foglalkozni egy kicsit? - ölelte át a nyakam, a lábaival pedig a derekam.

- Hm, lehet, hogy pont ráérek most. - pici mosoly nekem is volt már az arcomon. - Használjuk ki hasznosan ezt a kevéske időt, amit most kaptunk!

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Mar 05, 2021 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Egy esélyem vanWhere stories live. Discover now