A Szent Johanna Gimi- Az én történetem

Szeptember 1., hétfő

* Zoé szemszöge

Rettenetesen örültem, hogy nem kellett bemutatkoznom az osztály előtt, ezért egy nyugodt mosollyal az arcomon indultam el a középső sor leghátsó padjához. Ahogy haladtam a sorban végig magamon éreztem a kérdő és kíváncsi tekinteteket, de még ezek sem tudtak elbizonytalanítani. Épphogy leültem az igazgató - Monsieur Charles Borrel, alias Borrel Károly- megkezdte a beszédet. Beszéde közben azon gondolkoztam, hogy miért szereti francia nyelven hívatni magát. Jó jó, francia suli, de szerintem a gimnázium jellege nem tesz senkit franciává, maximum nagyon jól megtanítja az adott nyelvet. De mindegy is. Amíg én a gondolataimba voltam merülve, az igazgatóhelyettes vette át az irányítást. Leginkább a folyamatosan bővülő házirendről volt szó, amiről szerintem mindannyian tudjuk, hogy az elkövetkezendő 4 évben még rengetegszer fog megváltozni. A diákok kreatívak, csak jó témát kell választaniuk. Mint például a házirend kijátszása. A fennmaradó pár percet az osztály tanulmányozásával töltöttem. Furcsa, hogy 13-an, jelen esetben 12-en leszünk. Ahogy láttam a beszéd alig köt le valakit, csak két lányt láttam aktívan figyelni, a többiek leginkább a telefonokkal voltak elfoglalva, illetve volt egy fiú, aki éppen evett(?). A csengő megváltásként ért, mert bár az óra nem volt hosszú, már rettentően ki kellett mennem a mosdóba. Amint Haller elhagyta a termet felpattantam és elindultam a mosdó keresésére, ami szerencsére a folyosó végén volt. Visszafelé észrevettem, hogy jött egy üzenetem Esztertől, amiben sok sikert kívánt. Mosolyogva írtam neki vissza, miközben beléptem a terembe. A telefont a zsebembe raktam, mikor egy kéz került be a látókörömbe amitől enyhén megijedtem.

- Szathmáry Kinga - nyújtotta felém a kezét. Elég viccesnek tartottam ezt a hivatalos bemutatkozást ezért nevetve fogtam vele kezet.
- Szia, Herczeg Zoé vagyok.
- Örülök, már azt hittem, hogy az a-s lányokkal kell majd barátkoznom.
- Miért, mi a baj a mi osztályunkban lévőkkel? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Csak nézz rájuk! - forgatta a szemét - Az egyik egy emós, a másik meg totál szerencsétlen.
A tekintetem megállapodott a két lányon. Egymás melletti padokban ültek, viszont egyáltalán nem beszélgettem, csak néztek maguk elé. Jó értem amire Kinga gondolt, de nem akartam úgy elítélni őket, hogy egy szót sem beszéltem még velük.
- Nem tudom - vontam vállat- első ránézésre nekem okésnak tűnnek.
- Okésnak? - nézett rám, miközben rázta a fejét.
- Aham - vontam vállat ismét. Láttam rajta, hogy még valamit mondani akart, de a csengő és Haller megzavarták ebben. Gyorsan a helyemre siettem és kezdetét vette a következő óra. Leginkább a tanárokról és a tantárgyakról volt szó.

- Van olyan köztetek, aki nem tanult angolt? - nézett fel a noteszből. Engem nagyon meglepett, hogy mennyien feltették a kezüket, azt hittem, hogy az angolt a legtöbb iskolában tanítják, legalább második nyelvként. Haller tekintete megállapodott rajtam, és kérdő tekintettel figyelt.
- Zoé, te tanultál?
Ettől féltem. Eszter elmondta neki az árvaházat, és most előítéletes lesz velem. Nagyszerű.
- Igen - bólintottam magabiztosan, ami valószínűleg nem győzte meg.
- Rendben - bólintott lassan -, de azért szóljak Mr. O'Realy-nek, hogy nálad se legyen olyan szigorú?
Tessék? Ember nem értelmi sérült vagyok, hogy így beszéljen velem. De rendben, ha ő így játszik akkor legyen így. Oké, kicsit túlreagáltam.
- Nem szükséges, ha problémám lesz majd használom a Google fordítót - mosolyogtam rá a lehető legkedvesebben.
- Zoé, nem úgy értettem, nem akartalak megbántani! - nézett rám bűnbánóan, de akkor már mindegy volt. Elővettem a fülhallgatómat és az óra végéig zenét hallgattam, sőt még a szünetben sem volt kedvem kivenni a fülemből. Nem hiányzott senki társasága. Nem vártam, hogy majd pont egy tanár lesz előítéletes, aki ráadásul az osztályfőnököm. Erre tessék. Ez a kisebb beszélgetés rányomta a bélyeget a napomra, de próbáltam nem kimutatni. Tényleg végülis csak nem beszélsz senkivel, nem mutatod ki, áh dehogy. A szünetből még volt hátra egy kicsi, amikor felnéztem és a tekintetem találkozott egy osztálytársaméval.
- Ülj elém angolon és majd használhatjuk ketten a fordítót - nevetett rám a telefonját felmutatva.
- Mindenképpen - nevettem - majd betűzheted a szavakat, mert magyarul sem beszélek.
- Akkor erről szólni kéne a magyar tanárnak is - fordult hátra egy testesebb fiú - Tényleg, ha bekamuzom, hogy nem beszélek jól magyarul, akkor kapok felmentést? - fordult körbe.
- Zsolti - nézett rá Kinga unottan - neked az élet alól kéne felmentés. Amúgy is, az egyetlen aki kedvezményeket kéne, hogy kapjon az Jacques, mert veled ellentétben ő tényleg nem magyar anyanyelvű. Zsolti erre nem mondott semmit, csak Kinga arcába röhögött. Hm érett egy férfiú. A nap további részében nem történt semmi említésre méltó, másokkal nem igazán beszéltem.

 Mikor hazaértem, ledobtam a cuccaimat a kanapéra és felmentem a szobámba. Délután Peti és Eszter egyszerre értek haza, ezért elég volt csak egyszer elmesélnek a történteket. Hallert direkt kihagytam a sztoriból, mert amennyire Esztert ismerem képes lett volna bemenni hozzá. Kicsit már megbántam, hogy így viselkedtem vele, mert tényleg nem akart rosszat, csak biztosra akart menni, hogy minden rendben lesz velem. Összepakoltam holnapra, ettem és lefeküdtem aludni.