A Szent Johanna Gimi- Az én történetem

Szeptember 16., kedd

*Cortez szemszöge

- Ahhoz el kell kapnooood - futottam a lépcső felé.

Nevetve követtem a barna szépséget az emeletre. Lehet, hogy még alig ismerem, de mégis úgy érzem, hogy végre lenne értelme kötődni valakihez. Kevés olyan ember van az életemben, akihez tényleg tiszta szívből ragaszkodom. A nagyszüleim ilyenek, Ricsit tudnám még idesorolni, de őt sem ismerem olyan régóta. És itt van Zoé. Zoé, aki minden kérésem ellenére nem hív Corteznek. Zoé, aki már több fiú és lány figyelmét is felkeltette az iskolai falain belül, és aki erről talán mit sem tud. Zoé aki most rám vár valamelyik ajtó mögött. Ó Istenem, csak el ne szúrjam! Az egyik ajtó mögül zenét hallottam, ezért arrafelé vettem az irányt. Mikor benyitottam a lány az ablak előtt állt, nekem háttal. Nem tudtam mit figyelt ennyire, ezért csak csendben mögé léptem, és hátulról átöleltem.
- Szia - elmosolyodott, de még mindig nem nézett rám.
- Szia - pihentettem az állam a fején.
- Naaa, elnyomod az okos bukómat!
- A midet? - nevettem fel hangosan, hiszen ezt a szót még sosem hallottam.
- Bukó - fordult meg az ölelésemben.
- Magyarul?
- Fej, te butus - forgatta a szemeit. Egyszer tényleg úgy marad.
- Elnézést a tudatlanságomért!
- Ugyan, úgy tűnik Mr. Tökéletes sem tud mindent - legyintett.
- Mr. Tökéletes?
- Hallottam ám a rólad szóló legendákat - vont vállat miközben az egyik fiókban kezdett el pakolászni.
- Zoé - fordítottam magammal szembe - szeretnélek megkérni valamire.
- Hm?
- Ne hidd el az összes pletykát amit hallasz rólam, csak annak higyj amit én mondok neked.
- Ádám - sóhajtott -, tudom, hogy nem ismersz régóta, de azt tudhatnád már, hogy jobban szeretek magam meggyőződni a dolgokról. Nem adok senki más véleményére, de főleg nem az Edina-félékére.
- Hát, ennek azért örülök - mosolyogtam rá.
- Tényleg, hogy hogy egyedül vagyunk?
- Petiék elvitték a nagyit várost nézni.
- Nem úgy volt, hogy nem kedvelik egymást?
- De-nevetett fel - úgyhogy lehet, hogy valakit a kórházban, valakit pedig a börtönben kell majd látogatni. Szeretnél filmet nézni? - váltott témát.
- Hm nem, inkább téged ismernélek meg.
- Huh, hát jó - végigdőlt az ágyon és megütögette maga mellett a matracot. Miután én is odafeküdtem belekezdett.
- Herczeg Zoé vagyok, a Szent Johanna gimi 9.b-s diákja. Június 3-án születtem, Hollandiában. Testvérem nincs, vagy legalábbis nem tudok róla. Nevelőszülőkkel élek már több mint másfél éve, mert a szüleim már nem lehetnek velem - a hangsúlyból egyből rájöttem, hogy ez mit is jelent - Szeretek sportolni, sokáig tornáztam, és zenélni is. Nem tudom, hogy mit mondhatnék még - a nevetése kicsit ideges volt.
- Te még a búsba is elküldhetnél, azt is szívesen hallgatnám - fordultam felé.
- Miért?
- Szeretem hallani a hangod, olyan megnyugtató.
- Ádám?
- Hm?
- Te mit vársz tőlem? - ezt a kérdést nem tudtam hova tenni.
- Mármint?
- Miért vagy most itt?
- Mert kedvellek?
- Ahj nem úgy - szemforgatás.
- Figyelj - sóhajtottam -, nyilván örülnék neki, ha ebből valami több is lenne, de ha neked ez túl gyors, akkor nem erőltetek semmit. Viszont szeretném tudni, hogy van-e esélyem, mert nem szeretnék felesleges köröket futni. Ha nincs, akkor maradunk barátok - komolyan gondolom, amit mondtam. Kedvelem őt, ezért már a barátságának is tudnék örülni.
- Hm - próbált komoly maradni, de látszott rajta, hogy alig bírja visszatartani a nevetést.
- Igeeen?
- Esélyed az van, viszont tényleg nem szeretnék semmit elsietni. Ha viszont továbbra is úgy alakulnak a dolgok, mint most, akkor nem leszek a kapcsolat ellen.
- Helyes válasz - húztam magamhoz.
Ezután még elég sokat beszélgettünk, de 4 előtt elindultam haza. Otthon a szokásos várt, a nagyi megkérdezte hogy vagyok, kaptam enni, aztán a szobámban játszottam és a srácokkal beszélgettem.