A Szent Johanna Gimi- Az én történetem

Szeptember 3., szerda

- Olyan otthonos a szobád! - forgott körbe a szoba közepén Virág.
- Köszönöm - nevettem fel - még berendezés alatt áll, de szerintem is jól fog kinézni a végére.
- Ők a testvéreid? - emelt fel egy képet az íróasztalomról, amin Eszterrel és Petivel mosolygunk a kamerába. Hát igen, mindketten a húszas éveik végén járnak, ezért fel sem merült Virágban, hogy esetleg a szüleim. Az igazi szüleim tényleg eléggé fiatalok voltak mikor születtem, anya alig múlt 18, apa pedig 20.

- Apa, sosem fordult meg a fejetekben, hogy nem akartok? - néztem félve apa szemébe.
- Dehogy! - vágta rá azonnal - Lehet, hogy fiatalok voltunk, de mikor megtudtuk, hogy úton vagy, mi voltunk a legboldogabbak. Nem így terveztük ez igaz, de életünk legjobb döntése volt. Mondjuk nagyanyád nem így gondolná. Na igen a nagyanyám. Apa szülei nem repestek az örömtől, mikor megtudták, hogy Az A Lány gyereket vár az ő gyermeküktől. Miután megszülettem egy ideig próbáltak anya és apa közé állni, de nem sikerült nekik, ezért minden kapcsolatot megszakítottak velünk. Apa halála után, pedig eszükbe se jutott, hogy azt a neveletlen kölyköt (engem) magukhoz vegyék. De jobb is így.
- Zoé! - legyezte meg a kezét a szemem előtt Reni - Itt vagy velünk?
- Persze, ne haragudjatok, csak kicsit elgondolkoztam. Ő a bátyám és a felesége - adtam végül választ Virág kérdésére. Tudom tudom hazudtam, ami nem szép dolog, ráadásul a későbbiekben biztos, hogy lesz még belőle elég bajom, de akkor jó döntésnek tűnt. Hát nem volt az.
- Ők is itt laknak veletek? - mosolygott rám Reni.
- Igen, a szüleim sokat utaznak a munka miatt, szinte sosincsenek itthon, ezért úgy döntöttek, hogy jobb lenne, ha Péterék itt laknának velem, legalább addig amíg 18 nem leszek - hazugság number 2. Nagyon jó vagy Zoé, hazudj csak az új barátaidnak, úgy majd biztos jobban kedvelnek majd.
- Olyan jó lehet egy testvér - gondolkozott Reni hangosan -,ha idősebb megvéd mindentől és tanácsokat ad, ha fiatalabb, akkor pedig te adhatsz neki tanácsokat. Ráadásul sosem vagy egyedül, mindig van társaságod.
- Ez igaz - kezdtem -, de Petiék is dolgoznak, ezért ők sincsenek olyan sokat itthon.
Míg mi a testvérek előnyeit és hátrányait beszéltük meg, Virág a szobám mint egyes szegletét bejárta.
- Arra az üres falra mit tervezel? - nézett rám kíváncsian. Az ágyam feletti falat semmivel nem díszítettem még.
- Hát arra gondoltam - kezdtem -, hogy oda majd képeket rakok. Tudjátok vannak azok a matricák amiket a falra lehet ragasztani. Abból láttam ilyen fa alakút, és arra gondoltam, hogy a fa lombjai lehetnének a képek.
- Uh az tök menő lenne - ragyogott fel a szeme -, de az nem fog egy idő után leesni?
- Hm Virág - szólalt meg Reni - te úgyis olyan ügyesen rajzolsz, hiszen Vladár is megdícsérte ma. Mi lenne, ha inkább te festenéd fel? Persze csak, ha Zoé is belemegy.
- Ez nagyszerű ötlet! - néztem mosolyogva Virágra - Hétvégén lenne kedvetek eljönni velem a művészellátóba? Ott vehetnénk festéket meg mindent ami kell és akkor Virág meg is tudná csinálni még aznap! - kicsit talán túl lelkes lettem.
- Megkérdezem anyát, de szerintem biztos örülni fog, hogy barátaim vannak, úgyhogy tuti elenged - nézett rám Reni kicsit kínosan.
- Én benne vagyok - ugrált Virág.
A lányok 4 körül elindultak haza, de addig rengeteg képet csináltunk, amik közül néhány biztosan helyet kap majd a falamon. Mikor Petiék hazaértek, nekik is elmondtam a hétvégi terveket, aminek mintha jobban örültek volna, mint én. A hazugságomat is muszáj volt elmondanom, mert nagyon bántotta a lelkiismeretemert. Nem örültek neki, de megértették, hogy miért tettem. Szerintük el kéne mondanom az igazaz, mielőtt még túl késő lenne. De szerintem nem. Vagy mégis?