A Szent Johanna Gimi- Az én történetem

Szeptember 29., hétfő

* Zoé szemszöge

Angol, angol, kémia, francia, tesi, töri, matek

Reggel Virággal és Renivel indultam suliba, de nem igazán beszélgettünk semmiről, mert mindannyian fáradtak voltunk, illetve az időjárás sem sokat segített a kedvünkön. Bár nem esett, de úgy tűnt bármelyik pillanatban leszakadhat az ég, ami mondjuk szeptember végén már nem is lenne olyan meglepő. A helyzethez képest egész pozitív voltam. Már kezdtem megszokni, hogy Virágéknál lakok, az anyukája szinte úgy kezel, mintha én is a lánya lennék, ráadásul nem vagyok egyedül egész nap. Mert bár szeretem a házunkat az idő nagy részében szinte mindig egyedül voltam, ami egy idő után azért kezdett nagyon magányosság és unalmassá válni. De mondjuk valószínűleg ez segített abban, hogy hamar összebarátkozzak másokkal, mert nem akartam a suliban is egyedül lenni. Úgyhogy, ha így nézzük nyertem is ezzel. A jövőn nem igazán gondolkoztam, mert csak elvette a kedvemet mindentől akárhányszor eszembe jutott, hogy vajon mi lesz később. Hiányzott Peti és Eszter is, de az utolsó időszakok már szinte csak a veszekedesről szóltak, amik viszont egyáltalán nem hiányoztak. Az is megfordult a fejemben, hogy visszaköltözök a nagyihoz, de nem akartam félév közben iskolát váltani. Talán majd félév vagy évvégén. Meglátjuk hogy alakulnak a dolgok. A nagyobb baj az, hogy ha sulit akarnék váltani ahhoz Eszter és Peti is kéne, mivel ők felelnek értem nekik is alá kéne írniuk a papírokat, akkor viszont a suli megtudná, hogy valami nem okés, és a végén a gyámhatóságot is bevonnák, amit szintén nem akarok.

Mikor a suli elé értünk nem álltunk meg beszélgetni, de ahogy elnéztem a srácokra is hatással volt az időjárás, a szokásos hangos beszélgetés és hülyéskedés helyett csak elvétve beszélgettek, és azt is halkan tették.
- Anyukád nem mondta véletlenül, hogy lesz-e még jó idő? - fordultam Reni felé reménykedve, hátha nem kezdődik el még az őszi-téli depresszió.
- A vénasszonyok nyara még hátra van - mosolygott rám, ami kicsit megnyugtatott. Még lesz pár napom feltöltődni az utolsó napsugarakkal!
- Vénasszonyok? - kapta fel Virág a fejét, a szemeiben pedig álmosság csillogott. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy tegnap bár hamar lefeküdtünk későn aludtunk csak el.
- Uhum - bólogattam -, az őszi időjárás előtti utolsó meleg időszakot indiánnyárnak vagy vénasszonyok nyarának hívják.
- Indiánok? - kerekedett ki a szeme - Azok már kihaltak, nem?
- Nem teljesen - nevettem fel - Magyarországon is élnek még, ők a bakonyi indiánok.
- Most csak viccelsz - olyan volt, mint egy gyerek, aki most tudta meg, hogy a Hold nem is sajtból van.
- Nem viccel - mosolygott Reni is -, tényleg léteznek.
- Azta!

A nap további része mondhatni eseménytelen volt, egészen a történelem óráig.
- Tanárnő! - lóbálta meg a kezét a mi drága Virágunk, mikor Barka belekezdett volna a diktálásba.
- Mondd csak - sóhajtott, mint általában mindig mikor Virágnak valami kérdése van. Hogy is mondjam, az hogy az ősemberek között voltak-e emósak nem igazán tartozik a tananyaghoz.
- Maga ismeri a bakonyi indiánokat?
- Mégis hol hallottál te a bakonyi indiánokról? - Barka felvont szemöldökkel nézte a lányt, és talán még azt sem tudta elhinni, hogy nem hülyeséget kérdezett.
- Mi van? - kapta fel Zsolti is a fejét - Indiánok élnek a Bakonyban?
- Igen! - bólogatott Virág - Zoé és Reni mondták reggel.
- Most miért szivatjátok Emót? - fordult Ricsi először Reni felé aztán felém.
- Nem szivatjuk - ráztam meg a fejem - Tényleg léteznek. Ezután egy kisebb vita alakult ki ebből, mert a fiúk nem akarták elhinni, hogy komolyan beszélünk, Andris, Robi és Zsolti kitalálták, hogy ők is csatlakozni akarnának, Kinga közölte velük, hogy az indiánok helyében a közelükbe nem engedné a három fiút. A vége pedig az lett, hogy Barka megelégelte a dolgot, de mivel úgy látta, hogy mindenkit érdekel a téma, ezért rendhagyó módon nem az anyaggal mentünk tovább, hanem a bakonyi indiánokról beszélgettünk. Szerintem tényleg érdekes téma volt, de az sem másodlagos, hogy így megúsztuk az órát is. Utolsó órán pedig ismét Virág remekelt, mert megkérte a tanárnőt, hogy felelhessen, aki bár nagy nehezen, és meglepően Arnold közbenjárására, de beleegyezett. Így Virág egy négyessel gazdagodott, ami azt jelenti, hogy már nem áll bukásra. Hurrá!

Virággal otthon megint megírtuk a leckét és tanultunk is, aztán én készültem a holnapi találkozónkra Balázzsal. Órák után összeülünk gyakorolni, az Adele számmal fogunk kezdeni, ezért annak a kottáját nyomtattam ki először. Gyakorolni sajnos nem tudtam itt, mert Virágéknál nincs se gitár se zongora, de nem baj, majd holnap lesz erre is lehetőségem.
- Uh mit fogsz előadni? - nézett rám Virág csillogó szemekkel.
- Összesen három dalt kell előadni, ebből kettő közös lesz Balázzsal.
- Balázs? Jaj tudom az a 11.-es szőke srác.
- Igen igen, ő lesz az - nevettem fel - vele egy Adele meg egy Bryan Adams számot kaptunk, egyedül pedig egy Dua Lipa dalt kell elénekelnem.
Ezek után megmutattam neki mind a három dalt, és abban egyet kellett értenünk, hogy jól tesszük, hogy az Easy on me-vel kezdünk, mert az nehezebb, mint a másik kettő együtt. Természetesen muszáj volt elénekelnem neki legalább a Homesick-et, amit telefonnal meg is örökített. Hát, remélem sehol nem kell majd viszont látnom ezt a felvételt, főleg nem évek múlva.