A Szent Johanna Gimi- Az én történetem

Szeptember 26., péntek

* Virág szemszöge

Reggel boldogan ugráltam le a lépcsőn, ennek leginkább a péntek volt az oka. Utolsó nap a sulibóól. Végre. Már annyira untam ezt a hetet, ráadásul tegnap beszéltem apával és megengedte, hogy Zoé és Reni is velünk jöjjön az állatkertbe jövőhéten.

- Jó reggeeeelt! - köszöntem anyának hangosan, aki váratlanul lepisszegett. Eddig az volt a baja, hogy szomorú vagyok, most meg az, hogy vidám? Nem értem ezt a nőt.

- Jó reggelt - suttogott - Örülök, hogy vidáman ébredtél, de legyél halkabban.

- De miért? Bujkálunk? - néztem gyorsan körbe, de a tekintetem megállapodott a kanapén, ahol egy igazán ismerős lány feküdt. Zoé.

- Oh, ilyen régóta várt rám, hogy elaludt? - nevettem fel halkan - Fel is kelthetett volna - néztem anyára nevetve, de az ő arca komoly maradt - Mi a baj?

-Nem ma reggel jött, hanem tegnap éjszaka - sóhajtott - Nagyon sírt és szerintem össze is volt zavarodva, de ha jól értettem a nevelőanyukája elköltözött otthonról, a nevelőapja pedig nem ment haza tegnap este, ezért nem tudta, hogy mit csináljon és nagyon megijedt.

- Nevelőanyuka és apuka? - értetlenkedtem - Neeeem, valamit biztos félreértettél.

- Nem, szívem - állt ki az igaza mellett anya - Biztos vagyok benne, hogy nevelőszülőket említett, de a történet többi része kicsit össze-vissza volt.

- De... - gondolkoztam el - Nekem azt mondta, hogy Péter a tesója, Eszter meg a tesója felesége.

- Nem tudom, Virág - sóhajtott anya - Ezt majd vele kell megbeszélned, de az biztos, hogy valami nincs rendben.

- És most mi lesz? - kérdeztem rá.

- Elviszlek titeket iskolába, ha jól láttam hozott magával ruhákat, és a táskája is nála van, én pedig addig utánajárok a dolgoknak - úgy magyarázott, mintha még mindig gyerek lennék, vagy nehéz lenne a felfogásom. Oké, nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de látom és érzem is, hogy itt komoly dologról van szó. Ilyen rövid idő alatt Zoé lett a legjobb barátom, aggódom érte. Már az elején is olyan érzésem volt, hogy valami furcsa a magánéletével és a szüleivel kapcsolatban. Mármint oké, ha jól tudom Cortez szülei külföldön vannak és sokat utazgatnak, de azért néha ők is felhívják a fiúkat. De Zoé sosem beszélt róluk, sőt semmi ilyesmiről.

- És utána? - mert addig oké, hogy suliban leszünk, de aztán? Hova menjünk? Kísérjem haza? Vagy jöjjünk ide vissza?

- Az majd attól függ, hogy mit tudok intézni. De majd hívlak vagy megyek értetek - anya fáradtnak tűnt, amit nem csodálok, főleg akkor nem, ha Zoé tényleg éjszaka érkezett. Mégis büszke voltam arra a hatalmas nagy szeretetre, ami az anyukámban lakott. Kérdés nélkül befogadta estére azt a lányt, akiről eddig csak tőlem hallott, és akit tegnap reggel ismert meg.

- Köszönöm - öleltem magamhoz - Tudom, hogy néha kiállhatatlan vagyok, de te még így is kitartasz mellettem, szeretsz és még a legjobb barátomnak is segítesz. Tudom, hogy nem mondom elégszer, de szeretlek anya!

- Én is szeretlek, drágám! Nem is tudod, hogy mennyire - szorított magához - De most már ideje készülnötök. Felkelted te?

- Persze - bólintottam és odasétáltam a kanapéhoz, amin Zoé még mindig látszólag békésen aludt. A sírás nyomai meglátszottak az arcán, és biztos voltam benne, hogy a szemei is fel vannak duzzadva. Nem is tudom, hogy milyen sztorival tudjuk majd megmagyarázni ezt a többieknek, mert nagyon szembetűnő lesz.

- Zoé! - kicsit meglöktem a vállát, mire kinyitotta a szemeit és beigazolódott amitől féltem, a szemei nagyon fel voltak dagadva, és pirosak is voltak. Gondolkoztam rajta, hogy egyből rákérdezek erre a nevelőszülős dologra, de mikor megláttam, hogy milyen állapotban van egyből elvetettem inkább. Lesz még időnk megbeszélni ebben biztos vagyok - Jó reggelt! - mosolyogtam rá bíztatóan.