A Szent Johanna Gimi- Az én történetem

Szeptember 6., szombat

* Dave szemszöge

Reggel 7 óra van, de már órák óta ébren vagyok. Nem is tudom, hogy mi van velem. Mióta hétfőn megláttam  a teremben, azóta nem tudom kiverni a fejemből a kék szemű lányt. Mi bajom van nekem? Hiszen alig beszéltem még vele, és egy hete sem ismerem. A félénk mosoly az arcán miközben belépett, a sértődött homlokráncolás mikor Haller azt feltételzte, hogy nem mond igazat és az aranyos nevetés mikor a többi lánnyal beszélt. Olyan vagyok, mint egy szerelmes lány.

8 után úgy döntöttem, hogy ideje lenne elkezdeni a napot, ezért miután felöltöztem a konyhába vettem az irányt. Már a nappaliból éreztem, hogy anya reggelit csinál, ezért kicsit megszaporáztam a lépteimet.
- Jó reggelt Kicsim! - utálom mikor így hív, anya már 14 múltam.
- Jobbat - a hangom még mindig elég rekedt volt, de ezt csak a kevés alvásnak tudtam be.
- Rosszul aludtál? - érdeklődött
- Egy kicsit, egész este csak forgolódtam, biztos front van - vontam vállat. Úgy tűnt anya nem hisz nekem, mert egy mindentudó mosollyal nézett rám.
- Anya ne kezdj már kombinálni - forgattam a szememet. Ugye nem ennyire egyértelmű? Remélem csak anya ismer túl jól.
- Én nem mondtam semmit - tette fel a kezeit -, de tény, hogy mióta hétfőn haza jöttél a gondolataidba vagy mélyedve. Csak nem ekkora hatással volt rád valaki?
- Lehet - válaszoltam szűkszavúan, de aztán mégis úgy éreztem, hogy jó lenne valakivel megosztani. A srácokat nem akartam ilyenekkel zaklatni, mert Zsoltit ismerve biztos kiröhögne, ráadásul tuti, hogy Zoénak is elmondaná. - Anya!
- Mondd csak Dávid - Dave anya, Dave.
- Szerinted létezik szerelem első látásra? - Jézusom mostmár hivatalosan is a női nemhez tartozónak érzem magam.
- Érdekes kérdés - már megint az a mindentudó mosoly -, de szerintem nem létezik. Első látásra maximum szimpatikus lesz, vagy megtetszik, de én azt nem nevezném szerelemnek. Miért a három lány közül valaki felkeltette az érdeklődésed?
- Négy - javítottam ki.
- Mi négy? - fordult felém felvont szemöldökkel.
- Négy lány van, anya.
- Oh, akkor a fiúk nyolcan vannak?
- Nem anya - sóhajtottam - tizenhárman vagyunk összesen.
- Mióta? - kérdezte, miközben elém tette a rántottát.
- Elseje óta anya - hihetetlen, hogy néha mennyire nehezen érti meg a dolgokat.
- És ki a lány? - nézett rám sokat sejtő mosollyal.
- Zoé - mosolyogtam -, nem is tudtuk, hogy ő is az osztálytársunk lesz, mert mindenki úgy tudta, hogy csak tizenketten leszünk.
- Szép? Biztos, hogy szép, ha megtetszett. Jaj ez olyan izgalmas - az anyám hirtelen olyan lett, mint egy tini lány, akinek éppen az egyik barátnője mesél a srácról, aki tetszik neki. Ezzel csak kettő gond van: fiú vagyok és ő az anyám.
- Nem szép, gyönyörű - éreztem, hogy az arcom elpirul. Dave szedd már össze magad!
- Ki gyönyörű? - jött be apa is a konyhába. Csodás, már csak ő hiányzott. Félreértés ne essék, szeretem őt is, de ő kicsit másképp áll a dolgokhoz, mint anya, és nem érzem, hogy az ilyen dolgokról vele lenne a legcélszerűbb beszélnem. Ha a következő IPhone-ről lenne szó egyértelműen hozzá fordulnék, de az érzések kimutatása, elég messze áll tőle.
- A fiadnak tetszik az egyik lány az osztályából - nevetett büszkén anyám, miközben felállt és apám mellé lépett - Olyan hamar felnőnek, ma még csak az első szerelem, holnap meg már az esküvőn fogunk ülni - szipogott.
- Anya, ne reagáld már ennyire túl - tettem a tányéromat a mosogatógépbe - csak egy lány az osztályból, nem is tetszik annyira - vontam vállat, de éreztem, hogy senkit nem sikerült meggyőznöm, még magamat sem. A reggeli után jobbnak láttam, ha inkább a szobámban töltöm a napot, ott legalább senki nem zaklat. De csak nem tudtam kiverni a fejemből. Aztán eszembe jutott, amit Virág mondott. "Jelöld be, és beszélj vele te is". Végülis igaza van. Osztálytársak vagyunk, miért ne jelölthetném be? Vajon a többiek már bejelölték? Na jó, nem leszek fatökű, bejelölöm és beszélek vele. Lehet, hogy nem is tetszik majd a személyisége és el is felejtem. Jelölve.  Írta a kis ikon. Próbáltam lekötni magam, de mikor már éppen belemerültem volna egy videóba jelzett a telefonom. Herczeg Zoé visszajelölt, hogy ismer. Ez gyors volt. Nem akartam semmit beleképzelni, főleg nem azt, hogy eddig a telefonja fölött ült és arra várt, hogy bejelöljem, de azért jól esett. Akkor már csak egy van hátra, írjunk neki.

Én: Szia🤗 - Nem ez így nem jó.
Én: Szia! - Nem ez így meg túl hivatalosnak tűnik nekem.
Én: Sziaa😄 - Jó ez jó lesz, kellően barátságos, de nem nyomulós. Istenem, hogy mennyire képes vagyok ezt is túlgondolni.
Zoé: Szius😊 - Huh gyerünk Dave csak most ne rontsd el.
Én: Miújság minden rendben van?😅
Zoé: Mondhatni😅 Már kezdenek alakulni a dolgok, szerintem jövőhétre már minden teljesen okés lesz.
Én: Ennek örülök😊 Kicsit furcsa volt, hogy nem voltál suliban, főleg szegény Virágnak😅
Zoé: Ezt hogy érted?🤨 Nekem nem mondott erről semmit.
Én: Olyan elveszettnek tűnt, szinte egész nap szinte egyedül volt.
Zoé: Miért Reni nem volt vele? Vagy ő sem volt suliban?
Én: De volt, csak leginkább Arnold társaságában láttam🙄
Zoé: Meglepődtem... Az a fiú nem szimpatikus... Az állandó okoskodásával meg felsőbbrendű viselkedésével kikészít..
Én: Kicsit reméltem, hogy nem csak nekünk áll fel a szőr a hátukon tőle😅 És a többiekről mit gondolsz? Remélem mi szimpatikusak vagyunk.😌
Zoé: Hááát
Én: 😳
Zoé: Nyugi csak vicceltem😜 Renin és Virágon kívül még nem volt sok lehetőségem beszélgetni a többiekkel, de külső szemlélőként kifejezetten szimpatikusak vagytok😇

Szinte az egész nap beszélgettünk, még ebéd közben sem tettem le a telefont, ami feltűnt az asztalnál mindenkinek, de szerencsére nem tették szóvá. A szüleim arcán csak egy büszke mosolyt láttam, amit nem teljesen tudtam hova tenni. Este mikor már az ágyban ültem hihetetlen késztetést éreztem arra, hogy végre megint lássam az arcát, a mosolyát és a mandula alakú szemeit.

Én: Zoé
Zoé: Hm?
Én: Alszol már? - Hülye kérdés Dave, nyilván nem alszik, ha válaszol.
Zoé: Még nem sikerült elaludni. Idegen környezetben elég nehezen megy.😅🙄
Én: Látni szeretnélek🙄
Zoé: Miért? 😅 Nem igazán vagyok szalonképes most, már hajat is kéne mosnom, meg hát már ágyban vagyok😳
Én: Nem erdekel, barátok vagyunk nem? 🙄
Zoé: Dehogynem😛
Én: Akkor meg? A barátok mindenhogy elfogadják egymást 😇
Zoé: Jó, legyen 🙄

Ezaz, Nagyon boldog lettem már ennyitől és egyből videóhívást indítottam még mielőtt meggondolja magát.

- Szia - mosolygott a kamerába kissé fáradt tekintettel.
- Szia - vigyorogtam mint egy idióta. Ha nem lenne fülem a mosolyom most valószínűleg körbeérné a fejemet.
- Miért nem alszol még? - ásított.
- Mert egy angyal járkál a fejemben  egész nap - néztem el a kamerából. Istenem ezt most tényleg hangosan kimondtam?
- És az angyalok nem alszanak soha? - dörzsölte a szemét.
- Hát ez az angyal nem tud idegen környezetben aludni - vontam vállat, mire egy kis pír jelent meg az arcán.

Már éjfél is elmúlt, mikor úgy éreztem, hogy a szemeim le akarnak csukódni, és ezt valószínűleg Zoé is észrevette.
- Aludnod kéne már - nevetett.
- De most nem lehet, mert itt vagy és ha leteszem ki tudja mikor fogunk legközelebb így beszélni - már tényleg nem bírtam nyitva tartani a szemeimet.
- Mondjuk holnap? - Ez a nevetés megöl. Egész nap el tudnám hallgatni.
- Megígéred, hogy reggelre nem tűnsz el? - néztem szinte könyörögve a szemeibe.
- Meg Dávid - mosolygott.
- Aludj nagyon szépeket! - mosolyogtam fáradtan.
- Jó éjt! - intett és letette.

Istenem ez a lány.