A Szent Johanna Gimi- Az én történetem

Szeptember 22., hétfő

* Zoé szemszöge

A tegnapi napot szerencsésen megúsztam, mert Ádám időben felébredt. Ma pedig reggel pedig már Virágékkal együtt sétáltam le a dombról.

- Milyen volt a könyvesbolt? - fordultam Reni felé - Sikerült új könyveket beszerezni?
- Hihetetlenül szép - kezdett bele -, és hatalmasat is volt! Két emeleten keresztül csak könyvek, még egy olvasósarok is ki volt alakítva, ahol bele lehetett olvasni a könyvekbe, még mielőtt megveszed őket!
- Majd egyszer megnézhetnénk együtt is - mosolyogtam rá.
- Az szuper lenne! Sajnálom, hogy nem volt az a könyv, amit kerestél. Tényleg, Virág - fordult Virág felé, aki annyira nem élte bele magát a könyvesboltba - még mangáik is vannak, vagy három könyvespolc tele van velük!

Szerettem ezt a Renit. Önfeledt volt, nem figyelt arra, hogy szofisztikáltan beszéljen, hanem olyan szavakat is elhagyták a száját, mint a "tökre" vagy a "rohadtul". Mikor Arnolddal van, ezek a szavak eltűnnek, és egy olyan stílust vesz fel, ami a legtöbb ember számára unszimpatikus. Szerintem ez a legnagyobb oka annak, hogy az osztály nagyobbik része, nem vagy csak minimálisan beszél vele. Talán Zsák az egyetlen fiú, aki megpróbált átlátni ezen a felvett stíluson - vagy csak nem érti rendesen, mikor így beszél -, és szívesek beszélget vele az órák előtt. A legnagyobb probléma Renivel az, hogy szinte minden áron be akart illeszkedni, de pont a legrosszabb ember barátságát választotta ehhez. Arnold mellett pontosan azt fogja elérni, amitől a legjobban félt. A kirekesztést. Az osztály összességében befogadó, de Arnold nagyképűségével nem tud, és nem is akar mit kezdeni, Renit pedig valószínűleg automatikusan ezzel fogják majd azonosítani. De ezt nem hagyhatom. Ez a lány nem ezt érdemli.

- Hé Zozi, min gondolkozol ennyire? - hallottam meg Zsolti hangját a távolból, ami inkább közelnek volt mondhatom, tekintve, hogy szinte belemászott az aurámba.
- Jézus, Zsolti ilyet többet ne csinálj! - kaptam a mellkasomhoz, bevallom kicsit túljátszottam a szerepemet. Hm, lehet, hogy a színjátszóban lenne a helyem.
- Bocsiii, de úgy benne voltál a gondolataidban, hogy nem is köszöntél nekem - törölte meg a nem létező könnyeit.
- Ne haragudj! - kezdtem el én is "sírni" - Nem akartalak megbántani! Szia Zsolti!
- Semmi baj, tudtam, hogy nem akartál te rosszat - szipogott tovább - Szia Zoé!
- Itt meg mi folyik? - nézett ránk felváltva az éppen akkor megérkező Ádám - Miért sír Zoé? - nézett körbe.
- Jaj Ádám, te ezt nem értheted - fogtam meg közben Zsolti karját - Szörnyű dolog történt!
- Ne! - szorította meg Zsolti a kezem, amitől azt hittem, hogy eltörnek a csontjaim - Ne is beszéljünk róla!
- Bántott valaki? - nézett rám komolyan, amin nem tudtam nem elmosolyodni. Aranyos volt, hogy aggódott. Ha most valaki rám nézett volna, akkor biztos hülyének tűntem volna. A szemem könnyesek voltak, de közben mosolyogtam. Nem tudtam mit tenni, muszáj volt megölelnem. Biztosan váratlanul érte, de nem ellenkezett, sőt. A napom nagyon jól indult, és bár nagyon reménykedtem benne, hogy így is marad majd a végéig, csalódnom kellett. Az egész a francia utáni szünetben kezdődött. A héten bővült az órarendünk, plusz tesi órákat iktattak be, amivel nem is lenne baj, de ugye az a osztály lányával vagyunk együtt. Ami egyet jelent Edinával és a barátnőivel. Szinte egy szót sem beszéltem még vele, amit ugyan nem bánok, de az ahogy Virággal és Renivel bánik megengedhetetlen. Ma is ez volt, de már nem tudtam szó nélkül hagyni.

- Mégis mit képzelsz magadról? Miből gondolod, hogy van jogod bárkivel is így beszélni? - keltem ki magamból.
- Zoé, hagyd! Nem ér annyit - próbált Reni kihúzni az öltözőből, sikertelenül.
- Ja Zoé hagyd. Hallgass a nyomorék kis barinődre - vihogott össze Edina a többi lánnyal.
- Az egyetlen nyomorék akit itt látok, az te vagy Edina. Remélem ezt nem felejted el - mosolyogtam rá, mielőtt követtem volna a lányokat.
- Azt hiszed kellesz Corteznek? - röhögött fel hirtelen - Csak ideig-óráig fog tartani az érdeklődése. Mit akarna tőled? - jött hozzám közelebb - Mit akarna egy árvától? - annyira közel volt, hogy csak suttogott, ezért senki nem hallotta, amit utoljára mondott. Senki, csak én. De ez bőven elég volt. Miután látta, hogy milyen hatást ért el, elvigyorodott és a barátai után ment, akik időközben a csengő miatt elindultak a terem felé. Én pedig csak úgy álltam ott, az öltöző közepén, mint akit leforráztak. De ő honnan tud erről?

Próbáltam összeszedni magam, és én is elindultam a többiek után.

- Ma a teremben leszünk, mert a fiúk kint futnak - mondta a tanárnő - Zoé, te viszont mész ki velük bepótolni az év eleji felmérést. Szekeres tanár úr már vár téged is.
- Rendben - bólintottam, és elindultam a suli elé, ahol a fiúk már a bemelegítő futáshoz készen álltak.
- Á, te vagy Zoé, ugye? - fordult felém a tanár.
- Igen, jó napot!
- Nagyszerűen, állj be te is valahova nyugodtan. Először egy sima lassú futás lesz, utána bemelegítünk, aztán mehet élesben a két kör. Rendben?
- Tökéletesen - mondtam, de a gondolataim közben már máshol járták. Beálltam gyorsan Robi mellé, és vártam a sípszóra. Ebbe a körbe nem adtam bele mindent, sőt inkább semmit. A sor végén kocogtam, és ez nekem tökéletes volt. Nem beszélgettem senkivek, nem foglalkoztam semmivel. Csak én voltam és a kocogtam. Mikor visszaértünk Szekereshez, egy nagy kört alkottunk, és mindenkinél be kellett mutatni egy gyakorlatot, amit a többieknek utánoztak. Szerencsémre én az éljen voltam, ezért egy sima térdkörzéssel megúsztam a dolgot. Aztán jött a két kör. Mikor meghallottam ismét a jelzést, a lábaim maguktól indultak el, nem gyorsan, mert úgy gondoltam, hogy szépen lassan építem majd fel a két körömet. De az első kör felénél, mintha valami eltört volna. Előjött bennem a harag, és már a düh irányította a lépteimet. A sebességemtől körülöttem lévő táj elmosódott, és csak az utat láttam magam előtt. Mit akarna egy árvától? Éreztem, ahogy az állkapcsom megfeszült a következő pillanatban, pedig már csak azt láttam, ahogy sorra megelőzöm a fiúkat. Zsolti, Gábor, Zsák. Andris, Robi, Dave. Arnold, Ricsi, Cortez. Olyan erővel futottam, mint még soha, mintha abban reménykednék, hogy a futás elűzi az összes gondomat. Lassan már a másodiknál köröm végének voltam, de még mindig nem volt elég, még mindig hajtott valami belülről. Így kezdtem bele a harmadik körömbe.

- Zoé! A két kör elég volt! - kiáltott utánam Szekeres - Nem kell három!
De nem érdekelt. Ereztem, hogy a könnyek összegyűlnek a szememben. Nem is értettem igazán, hogy miért sírok. Mert Edina így beszélt velem? Vagy mert így beszélt a barátaimmal? Vagy mert nem tettem ellene igazán semmit? Magamra vagyok mérges vagy rá?  A negyedik kört is elkezdtem volna, ha egy határozott kar nem állít meg benne, és nem húz magához.

- Jól van Forest, elég volt a futásból - hallottam meg Cortez hangját. Most hirtelen miért is lett Cortez? Mert ő mindenki Corteze. Nem lenne soha csak az én Ádámom. Mindig lenne valaki, aki megpróbálna szétszedni minket. Például Edina. Valószínűleg ezt már a legelején is tudtam, ezért nem akartam neki esélyt adni.
- Engedj el! - próbáltam magamról eltolni, de túl erősen tartott.
- Elmondanád, hogy mi bajod van? - rántott hirtelen maga felé.
- Hé, ne rángasd! - Dave hangja határozottan csengett.
- Te csak ne szólj ebbe bele! Nem kértem, hogy gyere ide!
- Ő meg azt kérte, hogy engedd el!
- Felmayer, mondtam már: Te csak maradj ki ebből, ez nem a te dolgod!
- De igenis az enyém, ha rángatod és nem engeded el! - a többiek körénk álltak, a tanár pedig valószínűleg nem tudta, hogy mihez kezdjen a helyzettel. Gáboron és Zsákon a félelem kisebb jeleit lehetett észrevenni, és ők inkább megpróbáltak kimaradni a dologból, ezért Arnold mellé telepedtek le, aki az egyik fa alatt ült. Robi és Andris viszont próbálták hergelni a két fiút, szerencsére Szekeresnek hála sikertelenül. Zsolti és Ricsi, mint az érintett fiúk legjobb barátai pedig ugrásra készen álltak, de erre nem volt szükség.
- Elég legyen! Úgy viselkedtek, mint két nagyra nőtt óvodás! - keltem ki magamból.
- De.. Én azt hittem, hogy valami bajod van! - kiabált már Cortez is.
- De nincsen! És ha lenne, akkor sem lenne semmi közöd hozzá! - ezzel pedig elindultam az iskolába. Nem ezt érdemelte volna... Ő csak segíteni szeretett volna, de mikor veszekedett Dave-vel olyan mérges lettem. Miért kell nekik ezt csinálni? Azt hiszik, hogy nem tűnik fel, de láttam már azokat a feszült pillantásokat, amiket egymás között váltanak. Nem vagyok hülye, tudom hogy miattam van. De én ezt nem akarom. Nem érdemlik meg, hogy miattam veszekedjenek.

A nap további részében kerültem mindkét fiút, és csak a lányokkal beszélgettem. Nem volt kedvem meghallgatni őket. Reni és Virág az elején próbálták kiszedni belőlem, hogy mi történt, amin ennyire felhúztam magam, de nem akartam elmondani nekik. Holnapra valószínűleg úgyis megtudják, tekintve, hogy az összes fiú látta, hogy mi történt. De nézzük a jó oldalát, ötös lett a futásom.:) Hurrá. Még csak hétfő van, de alig várom, hogy vége legyen a hétnek. Arg Hülye fiúk! Hülye Edina! Hülye iskola! Hát itt mindenki hülye?!