A Szent Johanna Gimi- Az én történetem

Szeptember 19., péntek

* Zoé szemszöge

Az irodalom előtti szünet több szempontból is érdekes volt. Először a lányok nem engedtek ki a büfébe, mert mindenképpen meg akarták beszélni a reggelt, bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit kellett ezen megtárgyalni. Oké, furcsa lehetett, hogy együtt jöttünk, és Renit ismerve biztos kiszúrta, hogy Dávid a tegnapi ruháit hordja, de miért ne aludhatott volna nálam? A barátok szoktak ilyet nem? Na ugye. Nem kell ebbe többet beleképzelni, mint ami történt.

- Ez olyan romiiii - ugrándozott Virág a padom mellett.
- Tessék? - mi ebben a romantikus? Ha együtt lennénk vagy alakulóban lenne valami, akkor tényleg az lenne, de így inkább csak fura egy kicsit. Főleg azért, mert a tegnapi eset előtti napokban szinte semmit nem beszéltünk.
- Dave olyan volt, mint Rómeó, te pedig mint Júlia - ez most meglepett. Mármint nem a hasonlat, hanem az, hogy Virág ismeri a művet.
- Virág, - ó ez az arrogáns hang, de nem hiányzott - kétlem, hogy tudnád, de azért megadom neked a lehetőséget. Tudod te, hogy mi a Rómeó és Júlia vége?
- Hát - látszott rajta, hogy kellemetlenül érzi magát, mert egyik lábáról a másikra állt, miközben a haját piszkálta - gondolom összejönnek és boldogan élnek majd.
- Először is háttal nem kezdünk mondatot, másodszor hogy lehetsz olyan oktondi, hogy azt gondold egy drámának boldog vége lesz?
- Ha csak sértegetni tudod  a barátomat az ÉN asztalomnál, akkor akár vissza is mehetnél a sajátodhoz - hiheteten ez az ember. Idejön, miközben senki nem hívta és kioktat másokat.
- Reni? - most komolyan? Miért kell ennyire idegesítőnek lennie?
-  Igen? - egyértelmű volt, hogy tudta mit akar Arnold, csak húzta az időt.
- Jössz?
- Én.. - láttam rajta, hogy nem akar minket megbántani, de Arnoldot sem, ezért döntöttem helyette.
- Menj csak nyugodtan.
- Biztos?
- Igen, nem gáz, majd beszélünk később - spoiler, nem nem beszéltünk.
Miután odamentek Reni padjához Virágra néztem, akin látszott, hogy ez az egész rosszul esett neki. Ezt azzal is kimutatta, hogy a szemébe fésülte a haját.
- Hé - simítottam végig a karján -, nincs baj, mi itt vagyunk egymásnak.

A másik furcsaság becsöngetés után történt. Először Cortez jött be feldúltan, mögötte pedig Ricsi és Zsolti jöttek kissé zavartan. Végül pedig Dávid sétált be Kardossal az oldalán. Szinte tapintható volt a feszültség, de mikor Dávid felé fordultam egy mosollyal próbált megnyugtatni. Ugye nem miattam vesztek össze? Spoiler II., később kiderült, hogy de.

A nap további részében nem történt semmi izgalmas. Tanulgattunk, de a legtöbb tanár megkegyelmezett nekünk, mégis csak péntek volt. Aztán jött a délután.

- Zoé, várj! - érdeklődve fordultam hátra, de mégis örültem volna neki, ha zavartalanul és gyorsan haza tudtam volna jutna. Virágért jött az apukája, Reni Arnolddal ment haza, ezért egyedül ballagtam a kijárat felé, miután összepakoltam a szekrényemet. Csak egy kis alvásra vágytam, az éjszaka nem volt olyan pihentető a vendégemnek köszönhetően.
- Hm? - mosolyogtam az előttem álló Ádámra.
- Hazakísérhetlek? - vakarta meg a tarkóját.
- Végülis, úgyis egyfelé megyünk - vontam vállat -, de ne haragudj nem leszek valami jó társaság, eléggé elfáradtam.
- Gondolom hosszú éjszakád volt - a hangjában volt egy kis él és gúny.
- Nem szeretem, ha célozgatnak, és nem rád tartozik, de ha már ennyire érdekel nem történt semmi. Beszélgettünk és utána elaludtunk - nem akartam tovább húzni a beszélgetést, és rosszul is esett, hogy azt hiszi, hogy ennyire könnyűvérű vagyok, ezért inkább tovább indultam.
- Várj! Ne haragudj, bunkó voltam. Azt hiszem csak kicsit féltékeny voltam.
- Feleslegesen - nem álltam meg, csak lassan sétáltam tovább, ha akar úgyis utánam jön.
- Tényleg? - mivel jóval magasabb volt nálam hamar mellém ért.
- Igen, nincs köztünk más barátságon kívül.
- Tényleg?
- Igen, de ne agyald túl, közted és köztem sincs több barátságon kívül - nevettem fel.
- Jó, de még lehet - a legtöbb lány elolvadt volna a széles mosolya láttán, és bár én nem vagyok a legtöbb lány, be kell, hogy valljam bájos volt.

A hazafelé út jó hangulatban telt, de örültem, hogy nem tartott tovább, mert tényleg képes lettem volna állva elaludni. Otthon nem várt senki, amit nem is bántam, mert így egyenesen, úgy ahogy voltam, be tudtam dőlni az ágyamba. Már félálomban voltam, mikor meghallottam, hogy pittyent a telefonom, de az álmok világától még ez sem tudott távol tartani.