A Szent Johanna Gimi- Az én történetem

Szeptember 27-28., szombat-vasárnap

* Zoé szemszöge

Őszinte leszek, a tegnapi napból nem sok maradt meg. Az iskolára egyáltalán nem emlékszem, mert annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy szerintem bomba is robbanhatott volna mellettem, még azt sem vettem volna észre. A délutánra pedig csak azért emlékszem, mert itt voltak a lányok és elmondtam nekik mindent. Furcsa ezt leírni, hogy valakinek elmondtam mindent a szüleimmel kapcsolatban, mert még Corteznek sem említettem a részleteket. De most, hogy Virág, Reni és Kinga is tud erről az egészről megkönnyebbülve érzem magam. Jó volt kiadni magamból. Lehet, hogy ezért járnak az emberek pszichológushoz? Na mindegy. Nem azt mondom, hogy teljesen jól vagyok, mert ez közel sincs így, de úgy érzem, hogy a barátaim segítségével - és ha kiderül, hogy mi ez az egész - sikerül majd ezzel is megbírkóznom. Nem vagyok egyedül. Már nem. Itt vannak azok az emberek, akik törődnek velem, nem szabad őket kizárnom az életemből, mert csak segíteni akarnak. Éppen ezért mikor szombat reggel felébredtem eldöntöttem, hogy összeszedem magam. Kimentem a fürdőbe, ahol lezuhanyoztam, hajat mostam, és az arcomat is megpróbáltam valahogy kezelni. Nem lett tökéletes, a sírás nyomai nem tűntek el egyből, de az úgyis csak a filmekben működik, ezért annyira nem aggódtam. Nem egy feldagadt szempár vagy piros orr miatt fogok magánban elbizonytalanodni, illetve nem egy nehéz nap vagy időszak alapján fogom magamat csúnyának találni. Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai. De hé emberek, mindannyian gyönyörűek vagyunk a magunk módján! Mindenkiben van valami különleges, ami egyedivé tesz minket, és ami másban nincs meg! Nem a szemszínűnk vagy a pattanásaink száma határoz meg minket, hanem a viselkedésünk. Lehetsz te a világ legszebb embere, ha belül olyan romlott vagy, mint a szendvics, amit elfelejtünk kivenni az iskola utolsó napján a táskánkból, és csak augusztus 31-én vesszük észre. Na mindegy. Miután végeztem a fürdőben már Virág is ébren volt, ezért odaültem mellé az ágyra.

- Figyi - kezdtem bele - sajnálom, hogy tegnap nem igazán foglalkoztam veled, tudom hogy segíteni akartál, de azt hittem, hogy egyedül is meg tudom oldani, de úgy tűnik mégsem fog menni - hadartam el egy szuszra - És azt is sajnálom, hogy hazudtam. Bíznom kellett volna bennetek.

- Jaj Zoé - ölelt magához olyan szorosan, hogy alig kaptam levegőt - Örülök, hogy már valamennyire jobban vagy! És egyáltalán nem haragszom, nem tudom, hogy én mit csináltam volna a helyedben, lehet, hogy ugyanezt.

- Akkor nincs harag? - bontakoztam ki az öleléséből.

- Nincs - mosolygott rám - és a lányok sem haragszanak. De mostmár menjünk le, anya tegnap akart valamit mondani, de végül hamar elaludtunk.

- Igaz - sóhajtottam, izgultam és talán féltem is, hiszen nem tudtam, hogy mit tudott meg tegnap.

- Hé - lökött meg Virág - nem lesz baj.

- Jó reggelt! - köszöntünk a tv előtt ülő Évinek.

- Sziasztok! Reggelit? - mosolygott. Úgy látszik már ő is megnyugodott tegnaphoz képest. Mondjuk érdekes élmény lehet éjszaka arra kelni, hogy a lányod osztálytársa az ajtóban áll és sír.

- Jöhet!

- Nem kérek, köszönöm - egyszerre válaszoltunk Virággal, amin Évi felnevetett.

- Rendben, akkor mindketten esztek egy kicsit, utána pedig beszélünk a tegnapról - komolyan nézett ránk, ami biztossá tette, hogy tényleg egy fontos beszélgetés előtt állunk. Próbáltam addig húzni az evést, amíg csak lehetett, de előbb utóbb az utolsó morzsa is eltűnt a tányérról.

- Tegnap szabadnapos voltam, ezért elmentem hozzátok, hátha találkozok valakivel - kezdett bele - Az ajtó tárva-nyitva volt, ezért bementem, mert féltem, hogy valami baj történt.

- Betörtek? - szomorodtam el, azért már most rengeteg emlék köt ahhoz a házhoz - Pedig én azt hittem, hogy kulcsra zártam.

- Nem törték be - sóhajtott - Péter otthon volt, de a rengeteg sörös üveg, és egyéb alkohol nyilvánvalóvá tette, hogy hol is volt tegnap. A kanapén aludt - ez szinte sokkolt. Sosem láttam még őt részegen, pedig már ismerem egy ideje. Még szilveszterkor sem iszik többet maximum két pohár pezsgőnél. Ennyire kiakasztotta Eszter távozása? Mikor Évi látta, hogy nem tudok megszólalni, inkább tovább mesélte a dolgokat.

- Írtam neki egy cetlit, hogy amint készen áll rá, hogy keressen téged tegye meg. Addig pedig itt leszel nálunk.

- Köszönöm, de nem szeretnék senki terhére lenni - kezdtem ellenkezni, hiszen már az is nagyon kedves volt tőlük, hogy eddig itt maradhattam.

- Nem vagy senki terhére - fogta meg a kezem - Örülök, hogy Virág nincs egyedül napközben, ráadásul nyugodtabb is vagyok, ha tudom, hogy hol vagy.

- Köszönöm - mosolyogtam rá.

Még mindig nem tudtam túltenni magam azon, hogy Peti ennyit ivott. Mármint nyilván gondolhattam volna, hogy ki fog akadni, de az eszembe se jutott, hogy az alkoholhoz fordul majd. De talán jobb is, hogy nem voltam otthon, mikor hazaért.

A szombati nap vásárlással telt, vettünk pár dolgot, amire szükségem lehet, amíg itt vagyok. Ruhám nagyjából voltak, illetve Virág is biztos tud majd pólókat kölcsönadni, ha szükségem lesz rá. Este Reninek és Kingának is elmeséltük a történteket, de megkértem őket, hogy ne mondják tovább senkinek, és az iskolában se beszéljünk ezekről. Nem akartam, hogy a többiek megtudják, de a legjobban attól tartottam, hogy valahogy Haller fülébe jut a dolog és szól a gyámügynek. Így is csak az a csoda, hogy még nem jöttek ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Reméltem nem is mostanában fognak jönni.

Vasárnap pedig sikerült rávennem Virágot, hogy írjuk meg a leckéket és tanuljunk együtt. Nem akarok nagyképű lenni, de úgy tűnik, hogy sikeresen megértette a matekot, ezért kitalálta, hogy beszél majd Gondossal, hogy szeretne jegyre feladatokat oldani a táblánál. Remélem sikerülni fog neki, és a tanár belemegy. Értékelni kell az igyekezetét. A hétvége hamar elment, én pedig próbáltam nem gondolni az otthoni helyzetekre, de volt mikor akarva-akaratlanul is a legrosszabb forgatókönyv játszódott le a fejemben. De nem. Nem lesz semmi baj! Ugye? Este ismét Virág szobájában kaptam helyet, egész sokáig beszélgettünk. Igazából mindenről. A szakkörökről, Pete-ről, az osztályról, megint Pete-ről és zenékről is. Végül viszont mindkettőnket elnyomott az álom. Szeretek itt lenni.