~Legszebb kényszer~

X.

Majdnem egy óra hosszáig készülődtem, Alex szavait nem hagyhattam megtorlás nélkül.

A szettem:

Miután kész lettem elindultam le a lépcsőn biztos voltam benne, hogy ő már lent van és nem is tévedtem.

- Így biztos nem jössz, mióta vannak neked ilyen ruháid?- kérdezte számon kérően.

- Mióta megvettem és örülnék ha még ma elindulnánk. –Megadva magát fogta meg a kezem és húzott a kocsihoz.

Alex kiszállt ,majd átszaladt az én oldalamra ,hogy kisegítsen.

- Mellettem maradsz egész este. Megértetted? – Kérdezte magához annyira közel húzva ,hogy a szánk súrolta magát.

- Nem terveztem lelépni az est folyamán. - Mondtam egy kevés gúnnyal a hangomban.

Ezek után ismételten kézen fogott és az irodáig meg sem álltunk.

- Neked mégis mi a bajod?

- Semmi. – De éreztem ,hogy a könnyek csak folynak az arcomon.

- Héééé. Szerelmem! Életem! Egyetlenem! Mivel bántottalak meg? –Kérdezte kétségbe esve.

- Amikor elraboltál azt mondtad te soha nem leszel hozzám hűséges, azt hittem azzal ,hogy egymásba szeretünk ez változni fog. De úgy látszik nem.

- Életem szerelme. – Mondta miközben megemelte az állam ,hogy a szemébe nézzek. –Te vagy a mindenem az életem ,a levegőm, soha nem lennék rá képes hogy máshoz érjek. Nekem csak te vagy. Soha nem bocsájtanám meg magamnak ,ha elveszítenélek főleg nem ha az még az én hibámból is történik.

- Ígéred hűséges leszel?

- Halálomig és azon túl. Csak te és én.

Pár papírmunkát elintézett és volt amelyikben én is segítettem neki. Ezután haza mentünk vacsoráztunk és összebújva elaludtunk.

|Ui|

Tudom ez egy nagyon rövid rész.

Mindjárt esküvő várjátok már?

insta: idezetek_wattpad