~Legszebb kényszer~

IX.

Alex megfogta a kezem ,és az ajtóhoz sétáltunk. Mikor kinyitotta az ajtót az anyukája egyből a nyakába ugrott és puszilgatni kezdte ,amit én egy elfojtott kuncogással reagáltam.

- Ne is foglalkozz velük ,majd megszokod. Én viszont éhes vagyok. –Mondta miközben átkarolta a nyakam és indult el a konyhába velem együtt.

- Hogy tetszik lenni?

- Már mondtam ,hogy nyugodtan tegezz, de örülök ,hogy ilyen tisztelet tudó lány van a fiam mellett. Egyébként egész jól. Ti hogy vagytok?

- Jól vagyunk. Köszönjük.

- Mármint milyen együtt élni a fiammal?

- Egész jó

- Szóval csak egész jó velem lakni?- Jött a kérdés a hátam mögött.

- Hát....- Jól esett kicsit húzni az agyát.

Miközben tálaltam az ételeket a fiúk elkezdtek beszélgetni az üzletről ,mi pedig az anyukájával az esküvőről beszélgettünk.

- Elnézést kell ,hogy kérjek a fiam miatt nem ilyennek neveltem. Intézhette volna máshogy is minthogy elrabol. - Mondta miközben szúrós tekinteteket lövelt felé.

- Oké, elbasztam. Hányszor fogjátok még ezt nekem felhánytorgatni. - Mondta és a poharát a falhoz vágta ,ami közvetlen a fejem mellett durrant szét darabokra. Ezt ő meg sem várva rohant fel a dolgozó szobájába.

Gondolkodás nélkül rohantam utána, elérve az ajtóhoz gondolkodás nélkül nyitottam be. Ami ott fogadott arra nem számítottam ,a szoba romokban hevert. Alex másodpercek töredéke alatt rombolta le a szobát.

- Igaza van anyámnak nem érdemellek meg.

- Egyszóval nem mondott ilyet, és ha bárki ilyet is mondd te inkább annak a személynek hiszel. Ennyire bízol a kapcsolatunkba? Ennyire bízol bennem? A szerelmünkben? Ha nem szerettem volna beléd ,már rég nem lennék itt. Hamarabb lennék öngyilkos ,minthogy egy olyan férfihoz menjek hozzá aki iránt nem táplálok érzelmeket. –Mondtam már ordítva.

A mondatom befejeztével a szobánkba mentem ,megfogtam az összes cuccom úgy ahogy volt és a legtávolabbi vendégszobába vittem ,ami pedig nem fért a kezembe azt a lábammal elrugdostam a szobáig. Egészen estig ültem a szobában és olvastam élveztem a magányt és a nyugalmat. Egészen addig míg nem Alex ordítozásától kezdett zengeni a ház.

- Most takarodtok és megkeresitek. Hogy tudott úgy elmenni ,hogy ti nem vettétek észre? Barmok. Minek alkalmazlak egyáltalán titeket.

- Mit ordítozol? –Mondtam ismét kikelve magamból. Mire elképedve fordult felém.

- Te itt vagy? Mégis hol voltál?

- A szobámba?

- A midbe?

- A szobámba. - léptem el mellette.

- Mióta van neked saját szobád? – Mondta ordítva.

- Pár órája és el nem tudod hinni ,hogy milyen jó. Egyébként ordítva fogunk mostantól kommunikálni?

- Most azonnal visszaköltözöl hozzám?

- Miért kivagy te?

- A vőlegényed és 2 hét múlva a férjed. –Mondta még mindig ordítva.

- Akkor sem kötözök vissza hozzád.

- Ez nem kérés volt.

- Nekem nem vagy a főnököm.

- Ez az egy szerencséd. –Mondta és már indult is a szobámba.

- Most mit csinálsz?

- Pakolom a cuccod érezd magad megtisztelve.

Alex nagy „pakolása" abból állt ,hogy az én szépen összehajtott ruháimat, ő megfogtam és amennyi a kezébe fért felkapta és bedobálta a „szobánkba"

|másfél órával később|

- El kell mennem.

- És most ezzel én mit kezdjek?

- Nem is érdekel ,hogy hova megyek?

- Nem igazán.

- Pedig az egyik báromba ,ami mellesleg sztriptíz klub. Mhmmm meztelen csajok de rég is volt. –Mondta, és tényleg olyan volt ,mint aki teljesen átszellemült.

- Ez most komoly?

- Teljesen.

- Ha most elmész oda esküszöm nem megyek hozzád.

- Szeretlek te nő, viszont be-be kell mennem a papírokat rendbe szedni. De jöhetsz velem.

Gondolkodás nélkül ugrottam fel és kezdtem el készülődni.

|Minden csodálatos és páratlan nőnek Boldog Nőnapot♡|