64. - Valaki más

1K 71 57
                                    

|WOOSAN pt2|

|SAN|

Az elmúlt három évben nem sok dolog történt.Visszatértem a munkámhoz, elfoglalt voltam a megbeszélésekkel, igyekeztem a munkába temetkezni, néha pedig bevállaltam, hogy vigyázok a gyerekekre, ha esetleg Yeonjunéknak vagy Jiminéknek el kellett intézniük a dolgokat maguk között.Ez idő alatt úgy másfél évig voltam együtt Yeosanggal, de a dolgok nem igazán működtek közöttünk.Nem volt semmi nagy probléma, de nem igazán passzoltunk egymáshoz és amint azt mondtam, a munkába temetkeztem ezzel pedig eléggé megmérgeztem a kapcsolatunkat is, ezért úgy döntöttünk, hogy akkor véget vetünk neki.

Szerencsére nem váltunk el haragban és még mindig nagyon jó barátok vagyunk - egyszer kétszer egy kis extrával, hogy levezessük a feszültséget -, így megesett, hogy vele, Hyunjinnal, Yeonjunnal és Lixie-vel összeültünk inni valahol, hogy szórakozzunk egy kicsit.Soobin és Chan nem mindig örült neki, de mind tudjuk, hogy az omegáik a legnagyobb gyengepontjuk, így elég nekik szempillát rebegtetni és már el is van nézve a dolog.

Igazából ma is a kicsikre vigyáztam és mind a kihúzott kanapén feküdtünk, ők mély álomban, míg én továbbra is az eredetileg nekik bekapcsolt mesét néztem, szinte már teljesen elmerülve az animációban, amikor végre megérkeztek és egyből csendre intettem őket.Halkan lepakoltak és közelebb jöttek, hogy aztán újra és újra megcsodálják maguknak a gyerekeiket, viszont ahogy Jake és Hoon el lett mozdítva egymás mellől, már ment is a hiszti, így inkább gyorsan vissza is rakták őket.

- Hát...Itt aludhattok, ha gondoljátok.Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne ha elválasztanánk őket. - Vetette fel az ötletet Yeonjun, amibe aztán hamar bele is mentek, így a gyerekeket felvitték aludni, Jimin és Yoongi befoglalta a vendég szobát, én pedig továbbra is a kanapén ültem, de most már csak bámultam magam elé és nem foglalkoztam semmivel ami körülöttem volt. - San...San!

- Hm? - Kaptam rá a tekintetemet, míg ő kényelmesen helyet foglalt mellettem.

- Viselkedtek a kicsik?

- Persze, minden a legnagyobb rendben volt.Igazából egész végig játszottak, úgy háromkor aludtak egy kicsit, utána kimentünk az udvarra játszani, bejöttünk és mesét néztünk.Oh és Hoon adott egy puszit Jake-nek, nem tudom mennyire szabályozzátok az ilyet, de szerintem aranyos volt.

- Igazából nem vagyok meglepődve, mostanában tényleg puszi pajtások lettek. - Gondolkodott el egy pillanatra, majd egy sunyi vigyorral nézett rám.

- Ne kímélj, mondd csak nyugodtan!

- Igazából nincs semmi, csak arra gondoltam, hogy holnap elmehetnénk vacsorázni.Lenne valami amiről beszélnünk kéne és úgy gondoltam kellemesebb lenne megosztani egy vacsora mellett.

- Tudod, dolgozni is szeretnék.

- Dolgozol te eleget, rád fér a kikapcsolódás!Szóval holnap velem vacsorázol és nem mondhatsz nemet!

- Legyen... - Sóhajtottam fel és elkezdtem összepakolni a cuccaimat amit értetlenül nézett végig. - Nem fogok itt éjszakázni, van saját lakásom.

- De már késő van, biztos, hogy nem maradsz itt?

- Biztos.

ORANGE | YeonBin ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora