ORANGE | YeonBin ✓

60. - Levél

|BEOMGYU|

Azt hittem akarok valamit Wonhotól, de most, hogy itt ülök vele egy vacsorán, úgy érzem inkább lennék otthon és valami béna sorozatot néznék, miközben tömöm magamba sorra a pizza szeleteket, de nem, nekem itt kellett lennem, ráadásul még Yunhonak is azt mondtam, hogy nyugodtan hazamehet a szüleihez ha gondolja, meg leszek este egyedül.Tud róla, hogy találkozóm van valakivel, de mivel éppen az alig szólok hozzád fázisban vagyunk, nincs joga beleszólni.Egyszer együtt vagyunk, egyszer pedig nem.

Úgy gondoltam, hogy ennyi idő alatt már megszokta, hogy szeretem ha egy alfa behódol nekem és én irányítok és játszadozok vele olykor kedvem szerint, de nem, még mindig hisztizik miatta.Nyilván amikor együtt vagyunk, tartom magam, nem kezdek ki más alfákkal, azt csak akkor szoktam ha valami miatt összezörrenünk és tényleg nagyon dühösek vagyunk egymásra.

Most viszont hiányoltam, pedig nem akármilyen alfa ült előttem, már csak a testét is elnézve...De nem volt hozzá kedvem, nem éreztem azt, hogy ténylegesen akarnék tőle bármit is, így pedig különösen unalmas volt az egész.Beszélgettem ugyan vele, de akkor sem találtam semmi szórakoztatót.

Lehet kicsit bunkó voltam, de félbeszakítottam és megkértem, hogy vigyen inkább haza, ami jelen esetben Yunho házát jelentette.Idő közben felhívtam és megkértem, hogy nyisson ajtót, így miután elköszöntem Wonhotól és kiszálltam a kocsiból, felé vettem az irányt és hozzá bújtam, amit csak értetlenül nézett, de végül átölelt és behúzott a házba.

Innie természetesen egyből megszólt amiért ott voltam náluk, így inkább takarodót fújtam neki, amiben Yunho is segített, így nem volt más választása, mint elmenni aludni.Az alfa felé fordultam aki csak összefont karokkal állt mellettem és úgy nézett rám, gondolom kissé dühösen hiszen még is csak egy vetélytársa hozott ide hozzá, viszont szerintem véletlenül sem azt mondtam neki, mint amire számított.Arra gondolhatott, hogy megint rászólok, miszerint semmi köze ahhoz amit csinálok, de helyette csak ennyit mondtam neki;

- Szeretlek. - Úgy nézett rám, mintha legalábbis szellemet látott volna, kezeit lassan leengedte maga mellé és próbálta feldolgozni amit mondtam, így többször is szóra nyitotta a száját, de végül mindig becsukta. - Semmi én is vagy valami?

- Bocsi, de ez most így túl hirtelen jött, még nem dolgoztam fel... - Fürkészte továbbra is az arcomat, majd végig nézett rajtam és alaposan szemügyre vette a ruháimat. - Szóval...Randid volt?

- Inkább ne is nevezzük annak, megbántam, hogy egyáltalán elmentem. - Sóhajtottam fel és levettem a kabátomat, majd felakasztottam a fogasra és újra hozzá bújtam, míg egy apró puszit adtam az ajkaira. - Bocsánat...Tudom, hogy én kezdtem el hisztizni amikor igazad volt, sajnálom.

- Mi lett veled? - Mosolygott le rám, de csak megráztam egy picit a fejemet.

- Semmi...Csak...Inkább fejezzük be ezt a se veled se nélküled kapcsolatot.

- Mi?

- Mármint...Legyünk együtt normálisan.Mint egy átlagos pár.

Egy pillanatra teljesen lefagyott, de aztán a két tenyere közé fogta az arcomat és hosszasan megcsókolt, amibe akaratlanul is belemosolyogtam, majd ugrottam egy kicsit, ő pedig egyből el is kapott és a karjaiban fogva felvitt a lépcsőn, egyenesen a szobájába ahol aztán óvatosan az ágyra helyezett, de kivételesen megállítottam a további cselekedeteiben és csak a nyakánál átkarolva húztam le magamhoz.