ORANGE | YeonBin ✓

27. - Nincs olyan, hogy MI

|SOOBIN|

Nem vártam el Yeonjuntól, hogy a történtek után úgy viselkedjen, mint azelőtt, de azért örültem volna ha nem taszít el magától.Szerettem volna azt éreztetni vele, hogy biztonságban van és, hogy mellette vagyok, mindezt csak szimpla ölelésekkel, de még ezeket sem fogadta el, csak amint tudott eltolt magától.A munkájába menekült és a nap nagy részét bent töltötte a kiadójánál, csak aludni járt haza pár órára, majd ment is vissza.Eladta a házát is, mert nem akar visszamenni oda azok után, hogy Bohyunék betörtek oda és ezt is csak a hírekből tudtam meg.Velem nem igazán beszél.

A költözésen én is gondolkodtam, mert nem éreztem már olyan biztonságosnak ezt a helyet, mint korábban.Már kinéztem egy új házat és voltam is megnézni, így már csak a papírokra várok, hogy aztán átpakoljam néhány cuccomat.A jelenlegi házamat nem adom el, később még biztos jó lesz valamire.

Egy hete se szó, se beszéd, enni is alig látom és egyszerűen úgy bánik velem, mintha legalábbis én követtem volna el azt a sok szörnyűséget vele szemben.Próbáltam beszélni vele, de soha egyetlen egy választ sem kaptam és nem is mindig vett figyelembe, ha még is megtette, csak unottan vagy dühösen nézett rám, nem igazán tudom eldönteni.Próbáltam kedveskedni neki, viszont rám se hederített, így egy idő után egyre kevesebb energiám volt arra, hogy  folyamatosan tegyem neki a szépet, inkább hagytam, egy kicsit magába fordulni.

Fárasztó napom volt és a munkából jöttem haza, abban reménykedve, hogy legalább valami kaja lesz itthon, de persze nem volt semmi.Leadtam gyorsan egy rendelést és addig elmentem zuhanyozni, hogy legalább a betegeim illatát lemossam magamról és ne legyen belőle semmi félreértés, na persze ha hozzámszólna.

Úgy egy óra elteltével már az asztalnál ültem és épp befejeztem a vacsorámat, mikor Yeonjun megérkezett és lassú léptekkel jött közelebb hozzám, majd pár lépéssel távolabb megállt.Nem néztem rá, ő sem tette volna meg, így csak csendben bámultam magam elé és vártam, de én magam sem tudom, hogy mire.

- Beszélhetnénk? - Kérdezett rá, mire lassan felé fordultam, feketére festett haja pedig egyből  szemet szúrt.

- Mi lett a hajaddal?

- Ühm...Kellett egy kis változás. - Tette le a táskáját és a kezeit tördelve ült le velem szemben.Ez nem kezdődik jól. - Figyelj...Tudom, hogy nem igazán beszéltünk az elmúlt napokban és eltaszítottalak magamtól, de egy kicsit egyedül akartam maradni, hogy gondolkozzak...Elkezdtem pszichológushoz járni és át kellett gondolnom pár dolgot.Ühm...Emlékszel a szülinapodra?

- Persze, de ez most hogy jön ide?

- Nos én...Én...Terhes voltam.De elvesztettem... - Sírta el magát, mire azonnal felálltam az asztaltól és magamhoz öleltem. - Annyira sajnálom...

- Semmi baj, semmi baj babám! - Simogattam meg a fejét, miközben szorosan tartottam magamhoz. - Tényleg nincs semmi baj, nem a te hibád és én sem haragszom, oké?Csak kérlek legközelebb beszéljünk, mondd el, hogy mi jár a fejedben...Nem akarom, hogy megint így menjenek köztünk a dolgok.Beszéljünk meg mindent, jó?Nagyon szeretlek és nem akarlak elveszíteni.

- Sajnálom...Nem akartalak figyelmen kívül hagyni.Tényleg nagyon sajnálom...

- Semmi baj, nem haragszom...Rád sosem tudnék.