ORANGE | YeonBin ✓

30. - Nem tudom, hogy mit akarok

|SOOBIN|

Egész nap a kórházban voltam és a betegekkel valamint apával foglalkoztam, hogy minden rendben legyen, de még magamnak is be kellett vallanom, hogy csak egy csoda folytán fogja túlélni.Nem mondom, hogy nem fog megrázni a dolog, hiszen még is csak az apámról van szó, de tudom, hogy szembe tudok nézni ezzel az egésszel, egyedül csak Beomgyut sajnálom és aggódok is érte.Nem tudom, hogy mennyire tudott továbblépni anya esetében, mert nem beszélünk róla, ez tabu téma közöttünk és így azért igen nehéz megmondanom, hogy milyen állapotban van.

Nem akarom megint olyan összetörtnek látni, márpedig jelen pillanatban ezt nem lehet elkerülni.Gyakorlatilag csak én maradtam neki hiszen a többiekkel aligha tartjuk a kapcsolatot...Csak nagyon ritka alkalmakkor lehet minket családnak nevezni.

Az irodámból jöttem ki amikor feltűnt, hogy a legtöbb beteg és alkalmazott eléggé meghúzza magát, az omegák esetében pedig mindenki illatozik és azon van, hogy visszatartsa magát, aminek személy szerint én is örülnék, mert tényleg elhányom magam a szagoktól.Legalább nyitottak volna ablakot vagy valamit, hogy ez az undorító illatfelhő kiszálljon valamennyire és ne legyek tőle rosszul, de persze erre már nem futotta nekik.Nem akartam nagyon ezzel foglalkozni, de amikor több ismerős feromon is megcsapta az orromat, egyből megindultam apa szobája felé, ahol be is bizonyosodott a gyanúm.

Itt van az egész család.

- Többett kellett volna napoznia, rettentő sápadt. - Jegyezte meg Minjae míg vetett apámra egy pillantást. - Ha?Soobin hát téged is látni lehet?

- Minek vagytok itt?

- Úgy hallottuk haláli buli van a kórházban, így beugrottunk.Choi bácsikánk úgy tűnik jól szórakozik. - Szólalt fel Minseok aki a lábait felpakolta apa mellé az ágyra és unottan nyomogatta a telefonját.

- Nem tudnátok legalább most egy kis tiszteletet mutatni felé?Haldoklik ti pedig viccet csináltok az egészből! - Erősítettem meg az illatomat akaratom ellenére is, mire mindhárom unokatestvérem gyilkos tekintettel nézett rám, míg a két szülő csak egy apró pillantást vetett rám, nagyi pedig jót nevetett magában.

- Fogd vissza magad öcsi! - Mordult rám Minyoung, engem pedig tényleg csak egy hajszál választott el attól, hogy felpofozzam mindannyiukat. - Eddig lehet, hogy mindent elnéztek neked, de ennek vége van!Épp ideje volt annak, hogy meghaljon, így legalább talán végre sikerül felnőnöd.

- Épp ideje volt?Az apámról van szó, ugye tudod?

- Persze, hogy tudom, különben nem lennék itt.

- Ha semmi normálisat nem tudtok mondani, akkor inkább takarodjatok ki innen és meg se lássalak titeket még egyszer!

- Woah woah woah!Még is mit képzelsz magadról, hogy így beszélsz velünk? - Kelt fel Minseok és közelebb lépett hozzám, hogy utána pislogás nélkül meredjen a szemeimbe.

- Ne feledd, hogy pontosan tudom miként tudsz egy pillanat alatt helyet cserélni az apámmal.Ha bármi olyat teszel vagy mondasz, élve foglak felboncolni.Érthető voltam? - Kérdeztem vissza a lehető legkomolyabban, ő pedig szép lassan egy mosolyra húzta a száját és nevetni kezdett, mire azonnal megragadtam a torkánál fogva és a földhöz vágtam, mire már mind felfigyeltek rám. - Ne hidd, hogy nem vagyok rá képes.