3. - Abban a pillanatban

2K 152 38
                                    

|SOOBIN|

Tudtam, hogy fiatalabb nálam, az első heatből adandóan pedig azzal is tisztában voltam, hogy 18 éves, de amikor megtudtam, hogy ez lesz az első alkalma, kicsit jobban át kellett gondolnom a dolgokat.Elvégre ilyesmit olyan emberrel kéne tenned, akit tényleg szeretsz és nem csak egy pár éjszakás kalandról van szó.Igyekeztem mindenre odafigyelni aktus közben, ez alatt pedig azt értem, hogy igyekeztem finoman bánni vele, még véletlenül sem megjelölni, összetapadni vagy teherbe ejteni és szerencsére ragaszkodott is ahhoz, hogy óvszert használjunk.Őszintén szólva nem is mertem volna máshogy belevágni a dologba, mert azért mégsem akartam most még egy gyereket, főleg úgy, hogy igazából nem is vagyunk együtt.

De megtettem, engedtem az omega hívogatásának és csillapítottam a vágyát és valljuk be jó érzés volt valakivel összefeküdni egy nagyobb kihagyás után.Persze ez nem egyenlő azzal, hogy élveztem is, mert hát...Kezdő volt és fogalma sem volt arról, hogy mit csináljon magával.Nem tettem szóvá, annyira bunkó én se vagyok és amúgy sem születik mindenki lepedő akrobatának és hiába is akarja tagadni láttam a szemeiben, hogy fél.Nem tudom, mitől vagy miért, de félt.

- Vedd be a gyógyszereket, már megint illatozol. - Ültem fel az ágyon és kezdtem el felvenni az ingemet, hogy távozhassak, azonban éreztem, hogy közelebb kúszik hozzám és simogatni kezdte a hátamat, mire muszáj volt megállnom egy pillanatra. - Már most akarod a következőt?

- Te talán nem? - Térdelt fel mögém és elkezdte puszilgatni a nyakamat, én viszont nem válaszoltam neki semmit, így csak átkarolt és alaposan befedett az illatával. - Várj, ennyire rossz volt?

- Hát nem igazán mozdultál meg és láttam, hogy félsz szóval inkább nem mondtam semmit. - Fejtettem le magamról a kezeit és felé fordultam, majd inkább levettem magamtól az inget és újra magam alá gyűrtem az omegát. - De ha neked megfelel, akkor itt maradok és megtanítalak pár dologra.

- Tehát béna voltam...Semmiben nem lehetek az, így nincs más választásom. - Motyogta mielőtt még megcsókolt volna, de ahelyett, hogy átvettem volna az irányítást, hagytam őt kibontakozni már amennyire lehetett, mert pár pillanat múlva meg is torpant. - Most már a csókolózásban is szar vagyok?Csak mert nem úgy tűnik, hogy élvezed.

- Csak hagyom, hogy irányíts.Így hamarabb megtudhatom, hogy mit is szeretsz.

Nem volt könnyű eset ezt be kellett vallanom, de el kell ismerni, hogy nagyon tüzes a kicsike, nem gondoltam volna, hogy egy omega képes ilyen szinten irányítani, viszont az igazság az, hogy egy pillanatig sem bántam a dolgot.Egy-két dolognál habozott egy keveset, de tulajdonképpen ügyes volt és nem vagyok benne biztos, hogy tudatosan csinálta-e, de hagyott rajtam nyomot és azt hiszem egy ideig az illatától se fogok megszabadulni, fürdés ide vagy oda.Eddig is egy igen szexi omegának tartottam, de amikor hagytam, hogy irányítson és meglovagolt - nem mellesleg pár pillanatig mélyen a szemembe is nézett - egy pillanatra azt hittem teljesen elveszítem az eszemet és akarata ellenére is teljesen magamévá teszem, de idejében visszafogtam a belső farkasomat.
Nem akartam bántani vagy bármi olyat tenni vele amit nem akar elvégre hajtanom kell arra, hogy megkedveljen.

Hamarabb elaludt, így volt időm egy kicsit jobban megnézni magamnak a szőke omegát, kezdve a picit pufibb arcával, gyönyörű, vastag ajkaival, cuki orrával ami talán kicsit nagyobb, mint az átlag, de tökéletesen illik hozzá.Kulcscsontja kilátszódott ugyan, de nem volt olyan sovány, szerintem csak genetikából adódóan mutatkozik meg ilyen szépen.A felsőteste izmos ugyan, de közel sem annyira, hogy látszódjanak a kockái, hiába van lapos hasa, amit remélhetőleg nem koplalással ér el.Tovább vittem a tekintetemet és most vékony csípőjét figyeltem meg, amit minden egyes alkalommal kiemelnek, ha színpadra lép és ő maga is igen sokszor kihangsúlyozta már a reptéri képek alapján.Feneke tízből tizes, valami isteni popsija van és ha tehetném - na meg nem lenne ennyire alfa ellenes - akkor napi szinten markolásznám, néha rácsapnék egyet kettőt, vékony, de mégis izmos lábairól nem is beszélve.A combja tipikusan olyan, hogy legszívesebben egész nap fogdosnád vagy simogatnád, ha melletted van.

ORANGE | YeonBin ✓حيث تعيش القصص. اكتشف الآن