49. - Nem vagy önmagad

971 72 123
                                    

|BEOMGYU|

- Ha nem mond semmit, akkor nem tudok segíteni.

- Kértem én valaha is a segítségét? - Kérdeztem vissza, mire sóhajtott egyet és megigazízotta a szemüvegét.

- Vörösek a szemei, sokat sírt a múlt éjjel?Vagy talán ma reggel?

- Mi van ha szimplán drogoztam?

- Az is visszavezethető lelki problémára, közelítsük meg ebből a szempontból?

- Csak nyögje ki, hogy mit akar.

- Inkább elmondom, hogy mit látok magán, rendben? - Tette föl a kérdést, de csak szemet forgattam. - Először is biztos vagyok benne, hogy mindenkit próbál irányítani maga körül, nem fél keresztbe tenni senkinek és az sem számít magának ha megbánt másokat, hisz ők is bántották magát, nem igaz?Össze van törve és próbál menekülni valamibe, pont emiatt van valami függősége amiben megnyugvást és szeretetet lát, igaz?

- Mi van ha azt mondom, hogy téved?

- Már kétszer hárított tehát mindkét alkalommal igazam volt.Fogytán az időnk, mesélne valamit?Mondjuk kezdhetné azzal, hogy miféle függősége van.

- Szex.

- Rendben, ez is sokat elárul. - Kezdett írni a lapjára, mire egyből rá akartam szólni, hogy ne tegye, de végül nem tettem.Miért is akarom én megállítani? - Mondja csak...És őszintén válaszoljon!Volt, hogy bárki is az akarata ellenére létesített magával aktust?

- Hah? Nyugodtan rákérdezhet, nem lettem megerőszakolva.Egyébként is, ha megtörtént volna, hogy lennék függő?Undorodnom kéne még csak a gondolatától is, nem?

- Nem minden esetben, mindenki máshogy reagál a traumákra...

- Hm? - Döntöttem oldalra egy kicsit a fejemet, elvégre tudok arról, hogy Yeonjunnal mi történt és ha esetleg megtudnék egy kicsit több információt erről, lehet, hogy fel tudnám használni ellene. - Ez érdekes...Mesélne róla?

- Kíváncsi, hogy milyen reakciót válthat ki? - Vonta fel az egyik szemöldökét és a szemüvege lencséje felett nézett rám. - Nos van a jól ismert, amikor az illető félelemben él és hosszú ideig nem is beszél róla, mert azt hiszi ő maga a hibás, vannak akik semmisnek tekintik a helyzetet, mert nem tudják feldolgozni a súlyosságát és viccelődnek vele, próbálják humor mögé rejteni a sérelmeiket még ha ezt észre sem veszik...Találkoztam olyannal is akit nem hatott meg ez az egész, egyszerűen csak nem érdekelte.Vannak akik tudomásul veszik, de nem kérnek segítséget és inkább úgy döntenek, hogy csatlakoznak az aszexuálisak körébe, néha azért nem fordulnak máshoz, mert azt hiszik, hogy amit velük tettek az nem az, de akadnak olyanok is akiknek az agyuk blokkolja ezt az emléket, ilyenkor az áldozat nem emlékszik arra, hogy ez bármikor is megtörtént volna, mert az agya nem engedi.De persze ez is csak pár példa volt.

- Na várjunk...Ha valaki az utolsó kategóriába tartozik, hogy derül ki, hogy megerőszakolták?

- Ez egy triggerként van jelen, ha ne adj Isten hasonló helyzetbe kerülne, az agya jelezni fogja, hogy menekülnie kell.Ilyen helyzet esetén az emlékek szép lassan visszatérhetnek, legyen az rendes emlék kép vagy álom.

ORANGE | YeonBin ✓Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora