ORANGE | YeonBin ✓

57. - Milyen idegesítő...

|YEONJUN|

Három napig minden teljesen rendben volt, panaszkodni sem tudtam, maximum arra, hogy Soobin túlhajszolja magát.Hazajött, játszott Hoonnal, megvacsorázott, elment fürdeni, majd összebújtúnk és beszélgettünk egy ideig aztán mindketten elaludtunk.És olyan jól ment minden, azt hittem végre minden visszatért a régi kerékvágásba, de nem...Fogalmam sincs, hogy mi dühítette fel amikor hazaért, de a házat azonnal ellepte a tömény füstszag, így nem is terveztem megszólalni és készültem arra, hogy mindent megcsinálok amit csak kér, de nálam is van egy határ.

Mindenért csak morogni tudott és többször is arrébb lökött mondván, hogy ne szerencsétlenkedjek tovább, majd ő megcsinálja és nem is egyszer olyan erősen megragadta a karomat, hogy azt hittem ott helyben eltöri.Ezek után pedig még probléma volt neki az, hogy nem akartam hozzá bújni, így még ott is vitáznom kellett vele egy sort.Tudom, hogy nem kellett volna kioktatnom, de ha valami baja van akkor azt nem rajtam kell levezetnie.

Veszekedtünk egy sort és a kiabálás miatt Hoon is felébredt és sírni kezdett, Soobin pedig az eddigieknél is idegesebb lett és a szobája felé indult, mire gyorsan kipattantam az ágyból és elé futva elálltam az ajtót.Nem akartam, hogy bemenjen hozzá azt meg főleg nem, hogy ilyen állapotban magához vegye a gyerekünket, így még az sem érdekelt, ha esetleg rám emeli a kezét és felpofoz, de nem hagyom, hogy elérjen hozzá.

- Menj arrébb, nem hallod, hogy sír? - Ragadta meg ismét a karomat és közelebb rántott magához.

- Azt hiszed be foglak engedni hozzá ilyen állapotban?!

- Még is mit gondolsz, hogy majd a saját fiamat fogom bántani?!

- Az a baj, hogy fogalmam sincs, hogy mit gondoljak rólad! - Vágtam vissza egyből, mire már emelte a kezét, én pedig akaratlanul is összerezzentem és inkább lehajtottam a fejemet, de végül nem történt semmi, még is félve néztem fel rá.Leengedte a kezét és egy ideig még fürkészte az arcomat, majd magához húzott és megölelt, de csak eltoltam magamtól és gyorsan bementem a picihez és bezártam magam mögött az ajtót.

Talán holnapra lenyugszik és elgondolkodik azon, hogy mit is tett.Ma már nem fogok innen kijönni, ha kell a földön alszok mindenféle takaró nélkül, de az tuti biztos, hogy nem teszem ki a lábamat.

Nem akarok ilyen kapcsolatot, nem akarok félni az alfámtól és főleg nem akarom, hogy még a saját gyerekünket is féltenem kelljen tőle.Visszafogta magát persze, de mikor?Már így is teli van zöld foltokkal a kezem...Nem csináltam semmit, nem én vagyok a probléma és még is rajtam vezeti le a dühét.Ezek után meg legyek kedves vele és bújjak hozzá?Teljesen hülyének néz?

Megnyugtattam Hoont és elaltattam, én pedig az egész éjszakát a földön feküdve töltöttem, így reggelre eléggé elzsibbadt mindenem.A lehető leghalkabban mentem ki a szobából és néztem körül, de Soobin sehol sem volt ami kicsit elszomorított, de meg is nyugtatott Legalább most még nem kell szembenéznem vele.

Hoon is felkelt egy idő után, így elvégeztem neki a pelus cserét, az etetést, megfürdettem és játszottam a kis szépségemmel.Még pici, nem értheti, hogy mi is történt tegnap este, így boldogan ugrándozott míg megtartottam a kezemmel és úgy tűnt ma igen jó hangulatában van...Szokás szerint ő volt a legcukibb apróság a világon és egész nap mosolyogva tudtam volna rá nézni, de amikor pici kezével megfogta Soobin pólóját és magához vette, akaratlanul is eltűnt az arcomról a mosoly egy pillanatra.